Időben nehezen kezelhető munkaidő, stressz, egészségügyi problémák, edzéshiány és rengeteg ingázás.

Ezt a sportot választotta Frida és 12 kilótól szabadult meg könnyedén

Frida hízása, ahogy az a legtöbb esetben lenni szokott, nem egy tényező miatt alakult ki. Éppen ezért a megoldást sem lehetett csupán egy dolog megváltoztatásával megtalálni. A fiatal nő azonban nem hagyta magát, és teljes életmódváltással megreformálta nem csak a maga, de egész családja életét is- mondta Frida a Fanny magazinnak.

Minden összefogott a karcsúság ellen

A 165 centi magas Frida története igazán akkor kezdődött, amikor szakápolóként váltott műszakban kezdett dolgozni. Az egészségügyi intézményekben végzett munka általában nem kedvez az egészséges életmódnak, a hektikus időbeosztás sem a rendszeres sportot, sem a jó étkezési szokásokat nem támogatja.

– Akkor borult fel igazán minden, amikor az intenzív osztályra kerültem. Ott tényleg csak akkor lehet enni, amikor van rá lehetőség. Elkezdtem magam előtt görgetni a súlyfelesleget, és aztán már az sem segített, hogy egy kicsit kiszámíthatóbb munkám lett egy magánkórházban asszisztensként. Már csak azért sem, mert napi három órát ingáztam összesen, és amikor hazaértem, gyakran az otthoni mezőgazdasági munkákban segítettem be. A sportra semmi idő nem maradt. Amikor pedig bejött a covid, albérletbe költöztünk, és ott végképp semmi mozgásra nem volt lehetőség.

Fotó: Fanny magazin

Műtét helyett kangoo

A fáradtság, evés, stressz hármasától végképp elszaladt a ló Fridával, aki ugyan 2020 második felében próbált lefogyni egy fogyasztókúrával, de a kísérlet nem járt sikerrel. Bár hazaköltözött, és legalább a kertben tevékenykedett időnként, újabb akadály merült fel.

– Lágyéksérvem lett, ami egyre romlott, és a járvány miatt nem is nagyon akartak műteni. Végül 22 januárjában kerültem a műtőbe, de nem is tudtak a gyorsabb gyógyulást garantáló laparoszkópiás eljárással operálni. A következő probléma a gerincsérv volt, ezt szerencsére nem műtötték. Miután ez elkezdett javulni, szobabiciklizni kezdtem. Az egyik orvosom is mondta egyébként, hogy le kellene fogynom, ami azért sem volt túl megértő felszólítás, mert előtte hetekig felkelni is alig tudtam a fájdalomtól. 21 első felében egyébként már sikerült egyszer 62 kilóra lefogynom, amikor az esküvőmre készültem, de azt nem tudtam megtartani. Idén januárban jutott eszembe, hogy Dóri kangoo óráit már régóta ki akartam próbálni, és bele is vágtunk a húgommal.

Meglátjuk, hol lesz a vége

A sport mellett persze nem árt az étrend reformja sem, és a kettő együtt Fridának is meghozta a remélt hatást.

– Az első edzés nagyon nehéz volt, sem tüdővel, sem lábbal, sem karral nem bírtam igazán. Az első hetekben majdnem fel is adtuk, de annyira tetszett, hogy mégis maradtunk. Közben az ebédre rendelt ételeket egy másik szállítóra és fél adagra cseréltem, rászoktam, hogy hétvégére is kevesebbet főzzek és leálltunk a családi sütizésekről. A fiúk persze már több mint húsz kilónál tartanak, de most már rajtam is jól látszik a változás. A ruhatáramat majd akkor akarom lecserélni, ha úgy látom, meg is tudom tartani az új alakomat, de az övemre már több új lyukat is kellett csináltatnom. Teljesen átalakultam, sokat izmosodtam, formálódtam a mozgástól. A célom a 60 kiló, bár Dóri szerint az kevés lesz nekem így, hogy mozgok. Most azt gondolom, majd meglátom, ha előbb is tetszik, amit a tükörben látok, akkor megelégszem annyival – mondja a fiatal ápoló.

Miért való neked a Kangoo Jumps?

Annak ellenére, hogy a Kangoo Jumps egy intenzív és zsírégető mozgásforma felettébb szórakoztató. Így sokan észre sem veszik, hogy mennyi kalóriát égetnek el egyetlen alkalom után. A Kangoo-nak számos jótékony hatása van a szervezetre nézve, amely nem csak a testi, de a szellemi frissességet is befolyásolja. Egy olyan univerzális sportágról beszélünk, amelyet kortól és nemtől függetlenül sokan szeretnek és művelnek. A legszebb az egészben, hogy a cipő különleges kialakításának köszönhetően a túlsúllyal rendelkezők, az ízületi problémákkal küszködők és az idősebb korosztály tagjai is éppúgy ugrálhatnak, mint egy gyerek.

A legmagasabb szintű védelemmel ellátott cipő a terhelés több, mint 80%-át elnyeli, így a földhöz csapódás ereje eltörpül a hagyományos cipőkkel szemben. A Kangoo Jumps mozgásanyagát használhatod rehabilitációban, űzheted a sportos szórakozásként, de a zsírégetésben is segítségedre lehet, nem is akárhogyan!

Kangoo Jumps és a hatékony kalóriaégetés

A Kangoo Jumps edzésen minden egyes izmot átmozgatsz, olyan területeket dolgoztatsz meg, amelyeket hagyományos edzésformákkal nehezen tudnál. Ennek a jellegzetességének köszönhetően szinte dupla annyi kalóriát égetsz el, mint egy normál kardio edzés alkalmával. Az edzés bemelegítő gyakorlatokkal kezdődik, majd jönnek a koreografikus elemek, végül pedig a levezető gyakorlatok.

Az 1 órás edzés alkalmával közel 1200 kalóriát is elégethetsz. Mindez 25 vagy akár 50%-kal több energiát jelent, mint egy hagyományos aerobic edzés alkalmával elégetett mennyiség – ahol edzőcipőben mozogsz.

A Kangoo Jumps jótékony hatásai

A Kangoo Jumps a fogyás mellett erősíti a szervezetedet. Egyedi mozgásanyagának köszönhetően fokozza, és ezáltal erősíti a szív- és érrendszert, javítja az anyagcserét és az állóképességet. Fokozza a szervezet oxigén felhasználását és növeli a tüdőkapacitást. Nem csak a tested, de a szellemet is edzi, hiszen ezzel az aktív szórakozással könnyen kikapcsolhat az ember, megszabadulhat a felgyülemlett stressztől és a jelen pillanatra fókuszálva élvezheti a mozgás örömét.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!

Ajánlataink