Népbetegség lett a cukorbetegség, vagyis a diabétesz, melynek november 9-én lesz a világnapja. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége ingyenes budapesti rendezvényt szervez, ahol az edukáció mellett az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás fontossága is előtérbe kerül. A látogatók többek között perifériás érvizsgálaton és szemészeti vizsgálaton vehetnek részt, ezeken felül pedig szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.

2027-re a minden 10. magyar felnőtt cukorbeteg lesz

A cukorbetegek száma évről-évre nő: ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, mellettük további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. A diagnosztizált cukorbetegek 4%-a I-es, 96%-a II-es típusú diabéteszben szenved. Amíg korábban az idősek betegsége volt a II-es típusú cukorbetegség, az utóbbi években egyre gyakrabban jelenik meg a negyvenes korosztályban, sőt egyre több fiatalnál is diagnosztizálják, sokaknál már csak valamilyen szövődmény megjelenésekor derül ki. Évente 3600 beteg lábát kell amputálni a cukorbetegség következményeként, továbbá minden harmadik cukorbeteg szemészeti szövődménytől, a diabétesszel élők 30%-a pedig a cukorbetegség okozta idegkárosodástól szenved. Még óvatos számítások szerint is 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz!

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének 2018-as felmérése azt mutatja, hogy bár az emberek sokat tudnak az egészséges és követendő életmódról, azonban a motiváció a cselekvésre mindaddig hiányzik, amíg nem születik meg a cukorbetegség diagnózisa. „Örömteli, hogy az évek óta tartó különböző figyelemfelhívó kampányok, események és a média segítségével a lakosság egyre inkább tisztában van azzal, hogy a cukorbetegség egy valós és fenyegető probléma, azonban a megelőzésben, valamint a kezelésben való részvétel tekintetében a betegeknek még rengeteg tennivalójuk van. Sajnos a betegség kiderülése után sem tesz meg mindent az egészsége érdekében az emberek többsége, pedig kizárólag így van lehetőségük a szövődmények elkerülésére és egy valóban jó minőségű élet kialakítására. Ebből is látszik, hogy nem lehet eleget beszélni a diabéteszről” – mondja Füzesi Brigitta a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

A CEOSZ 2019. november 9-én 9:30-tól 14:00-ig várja az érdeklődőket a budapesti Lurdy Rendezvényközpontban az ország egyik legnagyobb, kimondottan cukorbetegségre fókuszáló, laikusoknak szóló ingyenes eseményére, ahol az edukáció mellett az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás is előtérbe kerül.

A programok során kiemelt figyelmet kapnak a cukorbetegség különböző szövődményei – úgy, mint a végtag amputáció, valamint a szemkárosodás és a vakság –, amelyek megelőzhetők lennének a rendszeres szűrővizsgálatok által. A látogatók többek között perifériás érvizsgálaton és szemészeti vizsgálaton is részt vehetnek, valamint a helyszínen egy szűrőkamion is jelen lesz Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának keretében. Ezeken felül pedig szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.

Ezért a cukorbetegség előszobája az inzulinrezisztencia!

PCOS: okok, tünetek, kezelés

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.