Pirosodó arc és orr, seprűvénák a lábakon. Többnyire a nőket érinti ez az elváltozás. Nem fájdalmas ugyan, de a látvány nem szép, különösen az arcon. Mivel idővel egyre zavaróbb, gátlásokat is okoz, így érdemes rászánni némi időt és pénzt, hogy megszabaduljunk ettől a kellemetlen problémától.

Hajszálerek hálójában – Mi a hatásos ellene?

Az orvostudomány egyelőre nem tudja a pontos okát, miért alakul ki az arcon és az orron a kellemetlen bőrpír, amit rosaceának neveznek. Elsősorban az érett korú lakosságot érinti, 40 felett alakul ki jellemzően, és inkább nőknél. Ha férfiakat is érint, akkor sokkal súlyosabb formában jelenik meg. A világos bőrűek, világos szeműek betegsége, a hosszas, lassú romlás jellemző rá. Az elsőként jelentkező halvány, viszkető pír fokozatosan megy át tartós pirosságba, ekkor már apró értágulatok alakulnak ki. Az erek túlságosan kitágulnak, már messziről is jól láthatóvá válnak nem túl szép, kékes vagy lilás háló formájában. Leginkább az arc, a nyak és a lábak területén szokott megjelenni, eltüntetni őket pedig hosszú és nagyon drága kúrák árán lehet.

A hajszálerek kitágulása miatt a helyi szöveti keringés lassul, ami aztán a helyi anyagcsere lassulásához vezet. Később gyulladás is kialakul helyileg, a fertőzésekre való hajlam pedig fokozódik. Az előrehaladottabb rosaceás beteg orrán apró piros, pattanásszerű kiütések is megjelennek. Ez a fázis a rosacea gyulladásos szakasza. Ezt követi a faggyúmirigyek túlburjánzása, illetve kötőszövet-felszaporodás, amely az orr eltorzulásához is vezethet.

Hova forduljunk?

A bőrgyógyász rázókeveréket rendel, komoly gyulladás esetén antibiotikumot ír fel, az állami szférában nemigen van lehetőség többre. Elkeseredésre azonban semmi ok, ugyanis vannak már olyan modern eljárások, amelyekkel nagyon látványos eredménnyel kezelik ezt a bőrbetegséget. mint a legtöbb betegség esetében, a rosacerára is igaz, hogy könnyebb és jobb megelőzni. A hagyományos kezelések alacsony hatásfoka arra sarkallta a szépségipart, hogy olyan gépeket fejlesszen, melyek segítenek a kellemetlen tünetek eltüntetésében. A korábbi lézeres, villanófényes berendezések mellett már megjelentek a magas frekvenciájú energia felhasználásával működő készülékek. Ezek hőhatást fejtenek ki a hajszálerekre, amellyel végső soron elégetik az eret.

Azzal számoljunk, hogy elsősorban a magánorvosi praxisban vagy jól felszerelt szépségszalonokban találkozhatunk ezekkel a korszerű készülékekkel. A legmodernebb készülékekkel történő kezelés során egy nagyon vékony tűvel leköveti a kezelő a hajszálereket, s lezárja azokat. Nem teljesen fájdalommentes eljárásról van, amelyet állapottól függően kúraszerűen alkalmaznak. Vannak helyek, ahol kevésbé fáj, de az orr alatt vagy az orron azért nem kellemes. Van, ahol hideg levegős fájdalomcsillapítással végzik az eljárást a bőr védelme és a kellemetlen érzet elkerülése céljából. A kezelést hegesedés követi, ami nyom nélkül elmúlik, a teljes javulás 4–8 hét alatt következik be.

A kezelt ér lehet, hogy azonnal, véglegesen eltűnik, de azt tudni kell, hogy a hajszálér-képződési hajlam ezzel még nem változik, tehát időnként újra meg kell ismételni. Viszont olyan látványos javulás érhető el, hogy mindenképpen megéri némi pénzt fektetni az egészségünkbe és megjelenésünkbe. Kuponos oldalakon lehet találni rosacea-kezeléseket, alkamankénti 10 ezer forint körüli áron.

Seprűvéna

A seprűvéna a lábakon, elsősorban a combon, a térdhajlatban, ritkább esetben a boka körül jelenik meg. Vöröses, kékes színű értágulat, az érhálózat jól láthatóvá válik. Panaszt, fájdalmat nem okoz, a visszeresség egyik fajtája, de sokakat zavar a látványa. kialakulása gyakran a várandósság, illetve később, a menopauza idejére tehető. Lézeres kezeléssel minimális fájdalommal látványos változás érhető el. A kezelés során a lézerrel roncsolt ér lassan felszívódik.

Egy beavatkozás 10–30 percig tart, a probléma kiterjedtségétől függően. Mellékhatással, szövődménnyel nem kell számolni. Az azonban fontos, hogy mindkét beavatkozásra körültekintően válasszunk szakembert, nem biztos, hogy a legolcsóbb lesz a legjobb.

NEM CSAK SZÉPSÉGHIBA – Arcrezesség

Szebb bőr – 9 lépésben

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Nyári lábápolás – Így készítsd fel a lábad a szandálszezonra
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.
Miért lehet a fehérje a tudatos diéta alappillére?
Akár alakformálás, akár életmódváltás a cél, a tudatos diéta nemcsak a lemondásokról szól. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk, mit, mikor és miért eszünk.
Diétás csokoládémousse almával – egyszerű, gyors, isteni
Imádod a csokit, de nem akarsz bűntudatosan kanállal enni egy tábla után? Próbáld ki ezt a könnyű, diétás csoki mousse-t almából és valódi olvasztott csokoládéból! Természetes, gyors és krémes desszert, ami egyszerre kényeztet és kíméli az alakod.
Diétás édesség hőségriadóra: fagyos gyümölcsös szelet sütés nélkül
Nincs sütés, nincs bűntudat, csak hűsítő élvezet: ez a bogyós joghurtszelet a nyár diétás kedvence lesz, amit bármikor összedobhatsz, ha megkívánsz valami édeset!
Miért nem tűnik el a hasi zsír? Ezt kell tenned, ha lapos hasat szeretnél
Téged is zavar a makacs úszógumi a derekadon? Hiába edzel kitartóan és figyelsz az étkezésre, a hasi zsír mégsem akar eltűnni? Nem vagy egyedül – nézd meg, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz érte, hogy végre búcsút inthess a pluszkilóknak!
Lendülj formába idén a legjobb vízi sportokkal!
Mozognál, de a gondot okoz a nyári hőség? Akkor válassz a vízi sportok közül. Nézd meg, hogyan maradhatsz aktív a fülledt napokon is!

Ajánlataink