Sikerorientáltság és kudarckerülés
Léteznek emberek, akiket nehéz folyamatoknál is az motivál, hogy elérjék a kitűzött célt, minden probléma csak fokozza az erőfeszítéseiket, és nem érzik soha, hogy szeretnék feladni. Őket nevezzük sikerorientált személyiségeknek, akik kritikus szituációkban is optimistán gondolkodva haladnak előre, nem szoronganak feleslegesen az esetleges kudarc miatt, és ha meg is torpannak, az inkább az erőgyűjtés időszaka, mintsem a lemondásé. A sikerorientált emberek nem bánják, hogy erőfeszítéseket kell tenniük, de a legfontosabb számukra a siker. Munkahelyi környezetben ők azok, akik olyan feladatokat vállalnak, amelyekben – erőfeszítések árán ugyan, de – látható siker rejlik.
A kudarckerülő emberek mintha mindennek az ellenkezőjét tennék. Mindent szorongva csinálnak, egyetlen fő motiváció létezik számukra, és ez a nagy bukás, a kudarc elkerülése. Ők azok, akik viszonylag hamar feladják, nem mozgósítanak valódi erőfeszítéseket, mert képtelenek hinni önmagukban. Ez az attitűd láthatóan a negatív énkép és önértékelés következménye, ami azt jelenti, hogy hihetetlennek látszik számukra bármilyen siker elérése. Nagyon sokan élnek ilyen érzelmi állapotban. És nem nehéz meglátnunk: ilyenkor az a legnagyobb baj, hogy az élet örömtelen folyamattá válik, a „túlélés” a fő megoldó képlet. Annak ellenére, hogy a karaktervonásaink nagy része tudattalan érzelmi mechanizmusok által vezérelt, mégis lehetséges a változtatás.
Az önértékeléséről is árulkodhat a kommunikációs stílusa
A tanult tehetetlenség
Kurt Seligman professzor volt az, aki felfedezte a tanult tehetetlenséget. Híres kísérletében bebizonyította, hogy ha bolhákat rakunk egy dobozba, azok igyekeznek azonnal menekülni a helyzetből. Azonban mikor üveglappal lefedték a doboz tetejét, akkor feladták egy idő után, és nem próbáltak már kiugrálni. Mindez azt bizonyította, hogy a megoldhatatlannak látszó helyzetekben a harc után a feladás következik, vagyis lezajlik egy tanulási folyamat: a „nincs értelme” végeredménnyel. Ez az emberek életében sincs másként. Akinek sok a kudarc az életében, és állandóan azt éli át, hogy nem tud változtatni a helyzetén, nincsenek eszközei, sem stratégiái a változtatáshoz, egy idő után feladja. Vagyis megadja magát a helyzetnek, történjen, aminek történnie kell.
Nehezebb a helyzet, ha a folyamatos stressz érzését valójában önbizalomhiány és önértékelési problémák tartják fenn, amelyek következtében az illető nehezen mozog emberek között vagy bizonytalan a céljai elérésében.
A tanult optimizmus
Amikor valaki nehéz élethelyzetben van, gyakran képtelen másra gondolni, mint a nehézségekre, amelyek előtte állnak. Ebben az állapotban azonban általában a menekülés és a feladás jelenik meg, nem pedig a helyzet megoldásának a motivációja. A stressz tűrése mindenkinél eltérő, mert függ a személyiség érzelmi kapacitásától, az önértékeléstől, az önbizalomtól és az énerőtől.
Ez olyan pszichológiai fogalom, mely az egónak egy fontos képességét jelöli. Ennek segítségével uralja és tartja optimális egyensúlyban a külső elvárások és belső késztetések közötti feszültséget, tehát nem engedi az azonnali kielégülés irányába haladni a személyt, és féken tartja a szorongásokat.
Az élet a miénk!
Az életben az átélt rossz élmények érzelmi emléke tartósabbnak tűnhet mindennél. Van, aki ezeket az élményeket szinte „konzerválja”. Azonban a pozitív emlékek sokkal hasznosabbak, mert növelik az énerőt, a kitartást és a helyzet megoldásához szükséges motivációt.
EZ IS ÉRDEKELHETI:
- Bízzunk önmagunkban!
- A titok, amire az önbizalom és az önbecsülés épül: a dicséret
- Meditáció: A nyugalom ösvénye
