A limfóma, azaz a nyirokrák viszonylag gyakori daganattípusnak számít, és bármely korosztálynál kialakulhatnak bizonyos típusai. Nézzük a leggyakoribb kérdéseket a limfómáról.

Mindent a limfómáról!

A limfóma a rákos megbetegedések közül viszonylag gyakorinak mondható, hiszen évente több mint 2000 új beteget regisztrálnak. Érdemes tudni, hogy a limfómának 2 fő típusa létezik: a Hodgkin és a non-Hodgkin limfóma. Gyakoriságát tekintve ez utóbbiban többen szenvednek, ráadásul több altípusuk is ismert. „Mivel nyirokrákról van szó, így az egyik legjellemzőbb tünete a nyirokcsomó megnagyobbodás. Ez természetesen más betegség tünete is lehet (főleg fertőzések következtében figyelhető meg), ám ha a csomó nem múlik, fájdalmatlan, esetleg növekedésnek indul, úgy az mindenképp figyelemfelhívó jel, melynek jobb utána járni! Ezen kívül gyakori panasz az indokolatlan fogyás, éjszakai izzadás, bőrkiütések, továbbá az ismeretlen eredetű/visszatérő láz. Sajnos az is elképzelhető, hogy nem utal semmilyen tünet a problémára, és rutin vizsgálat alkalmával derül rá fény” – mondja Dr. Kárpáti Ágnes, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa.

Szerencsére a limfóma igen jól gyógyítható ráktípus- bár ehhez az szükséges, hogy mielőbb megszülessen a diagnózis. Éppen ezért amennyiben felmerül a legkisebb esélye is a limfómának, érdemes kivizsgáltatnia magát a betegnek! Az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül az onkohematológia, és ma már elérhetőek ún. molekuláris diagnosztikai vizsgálatok is, melyek segítségével sejteni lehet a betegség lefolyását, az előirányzott terápia hatékonyságát.

Bár a daganatokra való hajlam öröklődő, ám a limfómánál nem mutatták ki, hogy nagyobb veszélyben lennének azok, akiknek családjában előfordult már a nyirokrák.

amennyiben felmerül a limfóma gyanúja, a fizikális és a laborvizsgálaton túl mindenképp szükség van az érintett nyirokcsomóból való mintavételre (biopszia). Ezen kívül fontos megtudni, hogy pontosan milyen típusú a limfóma, hol helyezkedik el, egy vagy több nyirokcsomó érintett, képzett-e áttéteket stb. Ehhez (PET) CT-re MRI-re, UH-ra, valamint érdemes mintát venni a csontvelőből is.

A limfóma kezelése attól függ, pontosan mely típusával is áll szemben a beteg (számos altípusuk létezik). A kezelést befolyásolja többek között a daganat lefolyása, növekedési üteme (lassú növekedésű-indolens), mennyire agresszív fajta, a beteg életkora, általános egészségi állapota stb. A terápia minden esetben egyénre szabott, így nincs egységes séma. Előfordulhat, hogy a rendszeres kontrollon, nyomon követésen kívül nincs szükség kezelésre, de gyakori, amikor gyógyszeres kezelésre, sugár/kemoterápiára, immunterápia, esetleg őssejt transzplantációra van szükség.

Sajnos a limfóma kiújulhat. Erre a legtöbb esély az első 2 évben van, ám gyógyultnak 10 év után nyilvánítják a beteget. Éppen ezért kell a gondos utógondozás és a rendszeres kontrollokon való részvétel. Ekkor vérvétellel, CT-vel és egyéb képalkotó vizsgálatokkal ellenőrzik az, vajon kiújult-e a daganat.

Ezek is érdekelhetnek!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.