Gyakran előfordul, hogy a sikertelen fogyókúra hátterében valamilyen lelki ok áll. Most a leggyakoribb helyzetekre szeretnénk megoldást kínálni.

Nem sikerül lefogyni? 5 pszichés gát, amit fel kell számolnod!

 

fogyás

Fotó: Shutterstock

AZ OK: MAGÁNY

Az étkezés mindig vigaszt nyúlt, mikor egyedül érzi magát. Ám a jó érzés csak addig tart, amíg el nem fogy a nassolnivaló.

Mi a megoldás? Próbálj ki önismereti gyakorlatokat, mert sokat segíthetnek! Jegyezd fel a jó tulajdonságaidat, és tudatosítsd magában, hogy egy szeretetre méltó ember vagy, akivel jóban lenni ajándék. A magányosság a kapcsolati – és nem csak párkapcsolat! – problémákra vezethetők vissza. Előfordulhat például, hogy annyira el vagy foglalva a saját életeddel, hogy másoknak már nem is hagysz helyet benne. Gondolkodj el azon, hogy kinek esne jól, ha felhívnád, vagy kin segíthetnél, akár társadalmi munkában is.

AZ OK: AZ ÉTEL MINT JUTALOM

Már gyerekkorodban hozzászoktál ahhoz, hogy ha szép eredményt érsz el, édességgel jutalmaznak. Így, ha felnőttként dicséretet kapsz, jól teljesítesz a munkájában vagy keményen végigdolgozod a napot, este finom, de nem igazán alakkímélő nasikkal ajándékozod meg magad.

 

 

Mi a megoldás? Cseréld le az ehető jutalmakat másra! Koncentrálj arra, mi az, ami a testednek és a lelkednek egyaránt jót tesz. Egy izgalmas könyv? Egy forró fürdő? Egy csésze illatosan gőzölgő gyümölcstea? Jutalmazd meg magad valami ilyesmivel!

+1 tipp: Tedd félre minden nap, egy héten át azt a pénzt, amit nassolnivalóra (csokira, chispre, jégkrémre, kekszre stb.) költenél. Hét végén menj el belőle moziba, vagy vegyél magadnak egy csinos kiegészítőt!

AZ OK: MEGSZOKÁS

Esténként általában kényelmesen elhelyezkedsz a kanapén, nézed a kedvenc tévéműsoraidat – és közben nassolsz. Ez a tevékenység a te kis rituáléd, ami szervesen hozzátartozik a mindennapjaidhoz.

Mi a megoldás? A tévézés és a nassolás összekapcsolódott egymással az agyadban, azaz amint a távirányító után nyúlsz, azonnal úgy érzed, ropogtatnod kell valamit. De le lehet győzni ezt a függőséget: 2-3 héten át tévézés helyett inkább olvass, társasozz, vagy menj el mozogni az esti tévézés helyett!

AZ OK: STRESSZ

Egész nap rohansz, a rengeteg teendő teljesen elborít, sok stressz ér a munkád során – közben be-bekapsz valamilyen kalóriadús falatot, ami kicsit megnyugtat, és oldja a feszültséget. A valódi megoldás azonban a stressz kiküszöbölése lenne, hiszen az állandó idegeskedés rendkívüli módon megterheli a szervezetet.

Mi a megoldás? Jól bevált stresszoldó módszer a rendszeres testmozgás, ami ráadásul a feszültség miatt jelentkező farkaséhség ellen is hatásos. Ha csak 15-20 perced akad reggel vagy este a kocogásra, már attól is kitisztulhat a fejed, és a nassolási vágy is elmúlik. Sokat segíthetnek még a meditációs és a jógagyakorlatok.

+1 tipp: Amikor úgy érzed, annyira feszült vagy, hogy már alig bírod, a csokievés helyett végezz el pár légzőgyakorlatot. Az a lényeg, hogy 5-10 percig csak önmagadra koncentrálj!

AZ OK: UNALOM

Az evésnek sok előnye van, többek között élvezetet, élményt, elfoglaltságot is jelent, és eltereli az ember figyelmét arról, hogy unatkozik. Persze, ez egy ördögi kör.

Mi a megoldás? Az unalom legjobb ellenszere a konkrét célok kitűzése. Ezek elérését lépésről lépésre meg lehet tervezni. Mire vágysz? Szeretnél újra nyelvet tanulni? Szívesen festenél? Többet akarsz mozogni az egészséged érdekében, de eddig még nem jutott rá időd? Érdemes írni egy listát arról, hogy korábban miért nem valósulhatott meg a cél, aztán alaposan átgondolni, hogy most milyen lépések szükségesek. Tűzd ki a céldátumot is, így biztosan nem marad időd unatkozni!

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.