Egyes felmérések szerint a nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek bizonyos esetekben akár a magzatot is veszélyeztethetik. 

Mit tehet a kismama az extrém reggeli rosszullét ellen?

Az extrém reggeli rosszullét nemcsak a kismama, de a magzat egészségét is veszélyezteti. Hiszen a rendszeres, extrém mértékű reggeli hányás, esetleges kiszáradás miatt a baba nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz. Korábban létezett egy olyan elképzelés, miszerint ez az émelygés a szervezet ösztönös védelmi reakciója, aminek segítségével a szervezet védi a babát. A hányinger miatt ugyanis az anya nem tud olyan ételeket, italokat magához venni, amelyek esetleg nem lennének jó hatással a terhességre.

 

Amikor fontos orvoshoz fordulni

Ma már azonban a súlyos terhességi hányás (hyperemesis) veszélyeire figyelmeztetnek, amelynek csökkentése mindenképpen orvosi feladat. A nőgyógyász a vizsgálatok alapján meg tudja állapítani, megfelelően fejlődik-e a magzat, és ha szükséges, hányáscsillapítókat, illetve a kiszáradás megelőzésére infúziós folyadékpótlást javasolhat. Az USA-ban és Kanadában már régóta forgalomban van egy klinikailag tesztelt gyógyszer, amely antihisztamin- és B6-vitamin-tartalmánál fogva meggátolja a hányingert, a hányást, így elkerülhetővé válnak a reggeli rosszullétek.

 

Öröklődhet?

Felmerül a kérdés: öröklődik-e a család nőtagjainál az émelygéses állapot?

„Kutatások szerint azoknál a kismamáknál, akiknek nővéreinél, anyjuknál, nagyanyjuknál már előfordult súlyos terhességi hányás, jóval nagyobb az esély ennek megjelenésére, mint a többieknél. A vizsgálatok szerint nem a genetika az egyetlen meghatározó tényező ebben a jelenségben, de azoknál a nőknél, akiknek lánytestvére szenvedett a reggeli hányástól, 17-szer nagyobb az esély ugyanerre” – mondja dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza. A felmérésekből kiderült, hogy az érintetteknek szinte biztosan megélte ezt a nővére, az édesanyja és/vagy a nagymamája, bármelyik szülő oldaláról. Vagyis a jelenség öröklődik is, amelyből az következik, hogy jó, ha a terhesség elején járó nők tudatában vannak ennek és tájékoztatják erről a nőgyógyászukat is. Így mindenki könnyebben felkészülhet az esetleges következményekre.

 

Súlyos terhességi hányás

Az úgynevezett hyperemesis gravidarum esetében a kismamánál a terhesség alatt jellegzetesen szűnni nem akaró hányinger, hányás, epehányás, vérhányás, kimerültség, túlzott nyálképződés, vitamin- és ásványianyag-hiány okoz problémát. A krónikás hányás a várandósság 8. hététől a 20. hetéig tart.

 

Házi gyógymódok a reggeli rosszullét ellen

Még ma is sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a gyakori reggeli rosszullét a lelki változások, a félelem, a szorongás kivetülését jelenti. De ha a hányás túlzott mértéket ölt vagy túl sokáig jelen van, mindenképpen fontos segítséget kérni.

„Az orvosi beavatkozásokon túl, amelyek a súlyos hányás esetében indokoltak, van néhány házi gyógymód, amelyeket érdemes kipróbálni. Beválhat, ha a kismama még reggel az ágyban elfogyaszt néhány kekszet vagy egy pirítóst, mert az evés következményeként megemelkedő vércukorszint gátolhatja a hányingert. Ugyanilyen hatással van, ha a nap folyamán többször rágcsál egy keveset, bár a magas cukor- és kalóriatartalmú falatokkal érdemes óvatosan bánni. Sokaknál a meditáció, a légzőgyakorlatok és a friss levegő javít a helyzeten, és a megfelelő mennyiségű alvás is nélkülözhetetlen. Aki tudja, hogy bizonyos illatok, szagok váltják ki nála a hányingert, tartózkodjon azoktól és használjon illatmentes mosakodó- és tisztítószereket” – javasolja dr. Demjén László.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.