Az akaraterő nagyon fontos része minden ember életének, ám mégis méltatlanul elhanyagolt terület. Az ünnepek közeledtével valószínűleg nagyobb szükséged lesz e képességére, mint az év többi részében. Itt az ideje, hogy rágyúrj egy kicsit ezzel az edzéstervvel.

Edzd az akaraterőd! – Az ünnepek környékén jól jön

Miért fontos az akaraterő edzése? Talán veled is előfordult már, hogy elhatároztad: leadsz néhány kilót, elkezdesz rendszeresen sportolni, megreformálod az étkezésedet – azaz életmódot váltasz. Aztán egy „váratlan” esemény – családi összejövetel, egy stresszes munkahét, egy sérülés és így tovább – közbeszól, és újra visszatérsz a korábbi szokásaidhoz.

akaraterő edzése, sport, edzés

Fotó: Shutterstock

Pedig ezek lehetnének csak átmeneti visszaesések. Ugyanis a nagy képet nézve, mindig a következetes, kitartó munka „nyer”, nem a tökéletesség. Tehát felesleges ilyenkor az önostorozás, hogy „nem vagyok elég erős”, „lusta vagyok”, „képtelen vagyok végigcsinálni” stb.. Hiszen ezzel olyan negatív kört indítasz be, amelynek következménye, hogy valóban feladod. Ahhoz, hogy ebből a csapdából kikerülj, szükséged van az akaraterődre. Szerencsére ez a képesség olyan, mint egy izom: edzeni kell és erősíthető! Ez a kulcsa a céljaid elérésének. És hogy hogyan erősíthető az akaraterő? Ebben segítünk!

 

Célra tarts!

Hiába szeretnéd erősíteni az akaraterőd, ha azzal sem vagy tisztában, miért csinálod. Az akaraterő edzése azzal kezdődik, hogy kitűzöl egy világos célt, ami a hajtóműve lehet az egésznek. Szeretnél lefogyni 15 kilót nyárig? Azt tervezed, hogy tavasszal lefutsz 10 kilométert? Remek! A nyár bajnokai télen születnek, úgyhogy már a decemberi őrületben is tartsd szem előtt, hogy mit szeretnél majd a jó idő beköszöntével. Ez nem azt jelenti, hogy a karácsonyi ebédeken és vacsorákon csak csirkét és zöldségeket ehetsz. Gondolj a céljaidra, használd azokat „üzemanyagként”, és az akaraterőd segítségével tartsd ésszerű kereteken belül azt, hogy mit és mennyit eszel. Próbálj ilyenkor is a mértékletességre törekedni.

 

Pihenj!

Ahogy a fáradt test, úgy a fáradt elme sem tud megfelelően működni. Hiába tűzöl ki egy komoly célt, ha nem adod meg a testednek és az elmédnek a kellő regenerációt, és teljesen kimerülsz. Egyszerűen muszáj megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra időt szakítania. Nem elég vágyakozni, tenni is kell a célok eléréséért! Ahelyett, hogy éjszakába nyúlóan filmeket néznél, inkább menj korábban aludni, így kipihent leszel, és nem maradnak el edzések a fáradtság miatt, valamint elkerülheted a kimerültségből adódó túlzott szénhidrátbevitelt is.

 

Meditálj!

Az akaraterő edzése kiválóan gyakorolható rendszeres meditációval. Hiszen minden alkalommal, amikor leülsz, és akár csak 5-10 percig egy tevékenységre fókuszálsz, önuralmat gyakorolsz. Emellett a jól megválasztott meditáció segít kicsit megnyugodni, ami a decemberi hajtásban kifejezetten ajánlott. Az elméd el tud csendesedni, meg tud érkezni a jelenbe, újból tisztán láthatod a céljait, feltöltődhetsz energiával, akaraterővel, motivációval. Elalvás előtt is bevethet egy-egy meditációs zenét vagy mantrát.

 

Lélegezz tudatosan!

Ha úgy érzed, fogytán az erőd, próbálj tudatosan lélegezni: lassítsd le a levegő áramlását a tüdődben 6 légzésre percenként. Tehát a belégzés 7-8 másodpercig tartson, és ugyanennyi ideig fújd kifelé a levegőt az orrodon keresztül. Amikor ilyen lassan és koncentráltan lélegzel, lelassul a pulzusod, és az agya extra energiát küld a prefrontális kéregbe. Ez a terület az agy „vezérigazgatója”, ami a megfontolt cselekvésekért felelős. Vagyis előbb fogsz gondolkodni, aztán cselekedni – ez pedig kifejezetten hasznos, ha arról van szó, hány szelet bejglit szedj még a tányérodra.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!