Íme, két különleges edzést mutatunk meg, melyek nemcsak gyönyörűen formálják a testet, hanem rövid időre gyerekkorunk önfeledt, vidám világába is visszarepítenek minket.

Különleges edzések: lebegjünk a föld felett!

Amerikai sportszakemberek és pszichológusok szerint a függésben végzett mozgás olyan élmény, amit utoljára talán gyerekkorunkban, a játszótéren éltünk át. Teljesen felszabadít és ellazít, hiszen – ha csak néhány másodpercre is – elszakadunk a földtől. Ilyenkor sokkal könnyebben kizárhatjuk a külvilágot, és képessé válunk sportolás közben csak önmagunkra és lelkünkre koncentrálni. Ilyen mozgás az antigravitációs jóga és a trx edzés is.

Légtorna a függőágyban

Az antigravitációs, vagy más néven függő jóga ötlete egy amerikai edző, Christopfer Harrison fejéből pattant ki egy indiai utazása során. Épp egy függőágyban pihent, amikor azon gondolkodott, milyen megnyugtató érzés felnőttként egy puha anyagtól körülölelve hintázgatni. Később önálló sporttá fejlesztette a különös jógát, és világszerte rengeteg követője akadt. „Magyarországra Vincze Tünde légtornász hozta el az új sportot. Tünde főként a haladóknak szóló gyakorlatsorokat fejlesztette tovább, arra összpontosítva, hogyan lehet az egyes jógapózokat könnyen összekötni a légtornász-elemekkel” meséli Sántha Brigitta antigravitációs jógaoktató.

Nevetve repülünk

A 60 perces jóga órát végig kellemes, nyugodt, lágy zene kíséri. A legjobb, ha kényelmes, testre simuló nadrágban, mezítláb állunk a felfüggesztett anyag elé, hogy részt vegyünk az időutazáson. Az edzés természetesen egy rövidke bemelegítő sorozattal kezdődik. Itt megtanulhatjuk a jógából már jól ismert légzéstechnikát, vagyis hogy a gyakorlatok során folyamatosan az orrunkon keresztül kell lélegeznünk. Alaposan átmozgatjuk a felsőtestünket, a függőágy segítségével megnyújtjuk a láb izmait, végül pedig kényelmesen, minden porcikánkat átmelegítve belefekszünk az anyagba.

Ezután légiesnek tűnő jóga gyakorlatsorok következnek. Kívülről nézve úgy tűnik, mintha mi sem lenne annál természetesebb, hogy fejjel lefelé, lábunkat az anyagba tekerve tornázunk – csakhogy ennél sokkal összetettebb a mozgás. Olyan érzés, mintha repülnénk, és közben elfeledkezünk a hétköznapok terheiről. Miközben a tükörben figyeljük fejjel lefelé lógó testünket, azt vesszük észre, hogy hangosan nevetünk saját magunkon. Az óra legnagyobb előnye, hogy a talajon végzett mozgásformákkal ellentétben nem nehezedik nyomás a gerincoszlopra, de serkenti a véráramlást, így nagyon felfrissíti a szervezetet. A lebegés olyan izmokat mozgat meg, amelyek nem feltétlenül jutnak szerephez a hétköznapokban, ezért izomépítő gyakorlatként is hasznos

TRX, a mozgó fitneszterem

jóga

CrossCore olyan eszköz, mint a TRX, de a szabadon futó kötélen több gyakorlatot lehet végezni és több dimenzióban alakítja a testet
Fotó: Shutterstock

A munkához erősítünk

Napjainkban egyre jobban hódít a funkcionális tréning, vagyis az a fajta edzésmódszer, melynek gyakorlatai a mindennapi életből vett mozdulatokból építkeznek. Ilyenkor olyan egyszerű gyakorlatokat végzünk, mint a guggolás, az emelés, fekvőtámasz vagy a törzsfordítás, de közben erőt fejtünk ki. A cél az, hogy minél több izomcsoportot mozgassunk meg egyszerre, a tér minden síkjában, és előkészítsük szervezetünket a mindennapos megterheléshez és munkához. Ennek egyik legizgalmasabb változata a TRX, vagyis a felfüggesztéses tréning.

Lógunk a szeren

A TRX névre keresztelt edzés is Amerikában született, de nem a pihentetés volt az elsődleges célja. A tengerészgyalogosok fejlesztették ki hely hiányában, mivel nem mindenhol tudtak hozzájutni a hagyományos fitneszgépekhez. Így született meg a sport, amivel testük legapróbb porcikáit is át tudjuk mozgatni. A felfüggeszthető szalagot bárhová magunkkal vihetjük, összehajtva egy kis vászonzacskóban is elfér. Nem kellenek hozzá súlyzók, mert saját testsúlyunkkal mozgatjuk meg izmaikat.

Egyszerűsége és sokszínűsége miatt a személyi edzők hamar megkedvelték az új módszert, és pillanatok alatt elterjedt az egész világon. A felfüggesztett sporteszközön végzett gyakorlatok száma és nehézségi fokozata szinte végtelen. Az alapgyakorlatokon túl bárki kedvére variálhatja a mozdulatokat, sőt akár otthonra is megvásárolhatja az eszközt. Edzhetünk vele teremben, szabadban, de akár otthon, a lakásban is. Kortól, súlytól függetlenül kipróbálhatjuk, hiszen ma már az idősek wellness programjában is használják, sőt a gyógytornászok rehabilitációs gyakorlatokat is kifejlesztettek az ortopédiai betegségek és sportsérülések kezelésére.

A függő tréning előnyei:

  • Minden izmunkat átmozgathatjuk egyetlen eszközzel.
  • Időtakarékos – akár 25-30 perc alatt is hatékonyan sportolhatunk, bármikor és bárhol.
  • Ma már közösségi oldalakon is csatlakozhatunk TRX klubhoz, ahol mindennap új információkat szerezhetünk az edzésről.
  • A hasizomgyakorlatok kivételével akár kismamák is kipróbálhatják. Nagyon sok mozdulat erősíti a hátsó izomláncot, és növeli a háti szakaszt stabilitását.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Hogyan védjük meg a hajunkat a nyári napsütéstől
Felmerülhet a kérdés, hogyan védhetjük meg frizuránkat a nap káros hatásaitól és gondozhatjuk nyáron a legjobban. Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket!
Az egészséges napfürdő 7 szabálya
Miközben ma már a gyenge napsütés is rendkívül veszélyes UV-sugárzást jelent a bőrnek, addig a szervezet számára nélkülözhetetlen D3-vitamin előállításához mindenképpen kell a napfény. Akkor mi legyen a napozással?
12 szépségtipp, ha sosincs időd magadra
Folyton rohansz, és arra is alig van időd, hogy reggelente megmosd a fogad és megfésülködj? Ugyanakkor te is szeretnél tündökölni? Akkor ezeket a szuper ötleteket neked találták ki.
Kiderült, kik a világ legegészségesebb emberei, lesd el a titkuk!
A világ különböző pontjain más-más trükkökkel tartják formában agukat a hölgyek.
Itt a nagy szerelmi horoszkóp: augusztusban megtalálod az igazi párod
Lássuk, neked vajon mit ígérnek a csillagok!
Kipróbálta már a kender termékeket?
A kender a kannabisz családjába tartozó növény, amely a CBD olaj alkotó elemeinek fő forrása. Sok ember egyre többet olvas, hall a CBD termékek hatásáról, de eddig fenntartásai voltak, hiszen sokan összemossák a tiltott vadkenderrel.
Egyre gyakoribb az ételallergia. Ismerd fel a jeleket!
Sajnos mind többen akadnak, akik érzékenyek egyik-másik ételre. Az ilyen allergiát nem szabad félvállról venni, mert súlyos tünetekkel is járhat, ám egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük a kellemetlen reakciókat.
5 nyári étel, ami látványosan felpörgeti a fogyást
Mutatjuk, mit érdemes enni, hogy gyorsabban eltűnjenek a kilók!
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.