„Mit keresek én itt a sötétben, a semmi közepén, kinn a f**ban?” Balázs valahol az Athén és Spárta közötti hegyekben fut, az eső egész éjszaka zuhog, már 170 kilométer mögötte, előtte még 76, és nincs megállás. Az ultrafutók világa nem a kényelemről szól, a Spártába vezető út is bizonyítja ezt. Hogy miért futnak akkor is, amikor nagyon fáj? Erről szól az Ultra.

Modern kori antihősök – Akkor is futnak, ha fáj

Simonyi Balázs filmeket, reklámokat készít, fotográfusi és színházi múltja is jelentős. Kétgyermekes családapa. Ultrafutó. Négyszeres Spartathlon-teljesítő – zsinórban. Most pedig erről, az ultraversenyek között is kiemelkedően kemény versenyről forgatott filmet. „Nem klasszikus sportfilmet szerettem volna készíteni. Az Ultra az újra megtalált ősi mozgásformáról, a futásról, azon belül a bensőnkről és a hajtóerőinkről szóló film, ha úgy tetszik, egy szerelmes film testről és lélekről.”

Itt senki sem hős

A távolság Athén és Spárta között 246 kilométer. Évente egyszer, szeptember utolsó hétvégéjén négyszáz amatőr futó vág neki a távnak, hogy az Akropolisz lábától a szigorú másfél napos szintidő alatt Spárta főterére, Leonidasz király szobrához érjen. Hérodotosz leírása szerint Kr. e. 490-ben az athéniak futárt küldtek Spártába, hogy segítséget kérjen a perzsák ellen. Pheidippidész reggel indult és másnap alkonyatra ért oda. John Foden, a brit légierő tisztje (és egyben hobbifutó) 1982-ben azon tűnődött, vajon lehetséges-e 36 óra alatt teljesíteni ekkora távot. Öt társával együtt indult útnak, végül hárman értek célba szintidőn belül. Egy évvel később megrendezték az első Spartathlont. „Sokan gondolják úgy, hogy itt csodaemberek futnak, tökéletes testfelépítéssel.

Pedig dehogy! El sem tudod képzelni, milyen alkatú, korú embereket látok célba érni. Itt nincsenek hősök, csak hétköznapi emberek mérhetetlen kitartással, akarattal, készen arra, hogy felfedezzék az utat és egyben önmagukat. Bizton tudom, hogy futni mindenki tud. 5 kilométert, maratont is, ultrát is. Csak elhatározás kérdése, a test képes rá, a mentális erő pedig egyénfüggő. Nem véletlenül közhely, hogy minden fejben dől el.” De miért is fut az ember, ha az fájdalommal, lemondásokkal jár? Minek kínozza magát másfél napon keresztül, kérdezheti a kívülálló. Erre a kérdésre próbál választ adni a film öt futó megrázó, érzelemgazdag történetén keresztül.

Fut a német nő, aki elvesztette gyermekét. Fut, hogy enyhítse bánatát. Fut a francia apa és születési rendellenességgel felnőtt fi a. Futnak, mert a fi ú állapota jelentősen, pozitívan változik, ha mozog. Fut az ötvenes magyar férfi , aki már ötször próbálkozott a távval, és ötször bukott el. Fut, mert (saját bevallása szerint) tehetsége nincs, de szorgalma van, és a futásban keresi a sikert, a kiteljesedést. És fut Balázs, aki tíz éve magánéleti és munkahelyi „gödörből” szeretett volna a sport segítségével kimászni. „Klasszikus futóevolúció az enyém, először futottam egy kört a háztömb körül, majd hirtelen és mohón maratont, félmaratont. Érdekelt, mi van a 42 kilométeren túl, mert a sok futóbarát duruzsolt róla – meséli. – Kíváncsi vagyok a világra és magamra, a futás által pedig olyan helyekre, tájakra is eljutottam, beleértve a saját lelkemet és elmémet, ahová nem is gondoltam volna.

Pár éve találkoztam egy volt egyetemi évfolyamtársammal, akivel akkor már hosszú ideje nem láttuk egymást. Megjegyezte, mennyire más az alkatom, és főleg: megváltozott, kitisztult a tekintetem. Ez tetszett, mert a futás miatt lehetett így, vagy csak jók voltak a fényviszonyok. Mert ez a sport olyan, mint az ingyenes lélekgyógyász. Nem ad választ minden kérdésre, de közelebb hoz a megoldáshoz, lemeztelenít. A futás az én pszichológusom, a testem a tornatermem. A futásnak szemlélet- és jellemformáló hatása van: alázatosabbá és fegyelmezettebbé tesz, megtanulod általa értékelni az apró dolgokat, amiket egyébként észre sem veszel. Egy mosolyt, egy ölelést, egy árnyékot, egy pohár vizet.

FUTÁS HIDEGBEN

„NYOMJÁK A VASMAMIK!” – BABAKOCSIS FUTÁS

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.