Ma már egyre több minden okos körülöttünk, éppen ideje, hogy az edzésmódszerünk is „megokosodjon”. A SmartFit gépek ezt vállalják: személyre és a céljainkra szabottan mozoghatunk, ráadásul a feladatok helyes végrehajtására is „ügyelnek”, így a sérüléseket is elkerülhetjük.

Okos világban okosfitnesz

Miért okos?

A sportkutatások eredményeit felhasználva kifejlesztett, német gyártmányú gépekkel az életkor, a testsúly, a testmagasság, a testösszetétel és a testszkenneléssel megállapított értékek alapján edzhetünk. Személyre szabott az üléshelyzet, a mozgástartomány és az ellenállás is. Így biztos, hogy a feladatokat precízen, a nekünk megfelelő terheléssel végezzük, ezáltal az állapotunknak és a célunknak megfelelően edzünk és elkerüljük a sérüléseket. – Például a melltől toló gép éppen a nekünk megfelelő magasságba áll be és addig engedi hátra, illetve előre a kart, amíg nem terheljük túl az ízületeket – mondja Gombos Zoltán edző. A lábgépek forgáspontja is éppen ott van, ahol az a feladatok helyes kivitelezéséhez szükséges, ezáltal megfelelően terheljük az izmot.

Az edző vezérel

A gépnek vannak sablonjai, amelyeket az edző egyénre szab. – Már a vendég kézfogásából érzem, hogy milyen erőben van, a szorítóerő ugyanis beszédes mutató. Van egy kérdőív: mi a cél, van-e sportolói múlt, műtét, sérülés, fájdalom, az edző ezek alapján állítja be az értékeket, de ezeken bármikor lehet és kell is finomítani és módosítani – teszi hozzá Gombos Zoltán. – Az első alkalommal az edző felmér, beállít, figyel, majd kapunk egy chipkártyát, amit minden következő edzés alkalmával a gépekbe helyezünk, amelyek beállnak a nekünk megfelelő méretre, erősségre, egészen addig, amíg az edző nem módosít bármelyik értéken. A chipkártya az edzések minden részletét tárolja, így azok később visszakereshetők, értékelhetők.

– Meg lehet például nézni, hogy egy egyperces feladatot milyen intenzitással végeztünk, tehát például látható, ha a 40. másodperctől fáradás miatt romlott a gyakorlat végrehajtásának minősége, vagy, hogy a 26. másodpercben mennyi a pulzus – mondja az edző. Ha túl gyorsan ver a szív, a kardiogép automatikusan lassabb fokozatra kapcsol, csökkenti a terhelést. Vagy éppen fordítva: ha kell, emeli. Ezáltal mindig a céloknak megfelelő pulzustartományban történik az edzés. Ha romlik a technika, az edző csökkentheti a súlyt, ha folyamatos és hibátlan a mozgás, emelhető a terhelés. Nagyon sok múlik a gyakorlat végrehajtási sebességén, a chipkártyánk ezt is folyamatosan „figyeli”. Más képességet fejleszt ugyanis, ha ugyanazzal a terheléssel gyorsan, és mást, ha lassan végezzük a feladatot.

Hatékonyabb fejlődés

Nagy előny, hogy az edzés közbeni izommunka koncentrikus és excentrikus fázisát, az izom összehúzódását és megnyúlását külön lehet terhelni. – Egy melltől toló gépnél lehet például 20 kilónak megfelelő ellenállást tolni és 25 kilogrammnak megfelelő nyomóerő elleni fékező erőkifejtést végezni. Ez sokkal hatásosabb a fejlődés és a zsírégetés szempontjából is, ugyanis előbb szaporodik fel a növekedési hormon, illetve az izomtömeg növekedéséhez szükséges sérülések, az úgynevezett mikrotraumák is sokkal hamarabb következnek be.

Az edzés során a szervezet oxigénhiányos állapotban dolgozik, aminek hatására tejsav termelődik az izomban és ezáltal a vérben, ettől megemelkedik a növekedési hormon szintje. Ez pedig beindítja és edzés után 6-7 órával is aktívan tartja a zsírégető folyamatokat és segít beépíteni az edzés után elfogyasztott fehérjéket, aminosavakat – mondja Gombos Zoltán.

Sérülés: kizárt

A gyakorlatok az összes izomcsoportot átmozgatják; van egy térdfeszítő és -hajlító, egy melltől toló, egy evező-, egy has- és egy mélyhátizmot erősítő gép, valamint a kardiók: az elliptikus tréner, amely a sífutás mozgását imitálja és a bicikli. – A felsőtestnél nincsenek külön gyakorlatok a váll, a bicepsz és a tricepsz izmaira, mert a legújabb felfogás szerint nem feltétlenül szükséges izolálni minden izomcsoportot. Jó példa erre a húzó-toló mozgás, aminél együtt dolgoznak a kar és a váll izmai – magyarázza Gombos Zoltán.

Okostányér – Így a legegyszerűbb követni a diétát

Fogyókúra kisokos

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.