A testedzést sokan sokféleképpen művelik, és nem mindenki mellett áll szakember. Így terjednek el újabb és újabb elméletek, amelyek zöme téves információkon alapszik. Szakértőnk segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb edzésmítoszokat.

3 óriási edzéshiba, amit ne kövess el, ha fogyni szeretnél

1.„A rengeteg kardiózástól fitt és karcsú leszek”

A kizárólagos kardiózás gyakran felmerülő tévhit az edzésről, és a legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek. Azoknál, akik csak kardióznak, fennáll a rejtett kövérség veszélye. Ez azt jelenti, hogy a mérleg majd fogyást mutat, de valójában csak a maradék kis izomzatát sikerült ledolgoznia az illetőnek, míg a testzsírszázaléka ugyanolyan magas marad.

2. „A helyi zsírégetés működik”

Nagyon sok olyan embert látni az edzőteremben – leginkább nőket –, akik hosszú perceket képesek eltölteni a combközelítő és -távolító gépeken, és minimális súlyt használva, irdatlan mennyiségű ismétléssel dolgoznak. Amikor megkérdezi tőlük a szakember, hogy mit szeretnének elérni ezzel, még senki nem válaszolta azt, hogy a gluteus mediusát szeretné erősíteni, hanem azt, hogy le akar fogyni. El kell felejtenünk, hogy van helyi zsírégetés, ez is egy igen elterjedt tévhit az edzésről! A lábgépek használata erősíti a lábakat, izmosítja, nem pedig vékonyítja. Ez pont olyan, mintha azért csinálna valaki sok bicepszgyakorlatot, hogy kisebb legyen a karja.

3. „Nem kell edző, amikor ott az internet”

Ez egy olyan tévhit az edzésről, ami akár komolyabb problémát is okozhat. Az igaz, hogy nagyon sok jó videó van fent a neten, amiket hasznosíthatunk azután, miután megismertük az adott mozgásforma alapjait, és jól be is gyakoroltuk azokat! Alaphiba, hogy például sokan úgy jönnek el egy kettlebell órára, hogy azt hiszik, mindent tudnak, mert otthon már több edzést is végigcsináltak. A baj csak az, hogy nem állt mellettük egy edző, aki kijavította volna a hibákat, így a mozdulatok helytelenül rögzültek, ami szintén mozgásszervi megbetegedéshez és egyéb sérüléshez vezethet. Az oktatóvideók helyett/mellett legalább egyszer az életben érdemes elmenni egy személyi edzőhöz, aki megtanítja mindazt, amire szükségünk lehet ahhoz, hogy a későbbiekben egyedül otthon is képesek legyünk a helyes mozgásformák elvégzésére.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.