Öt gyerek után jobb formában, mint valaha? Reni megcsinálta, ráadásul szenvedés nélkül, fenntarthatóan, és úgy, hogy az egészségével is minden rendben van. Ehhez pedig szinte fele súlyára fogyott le.

42 kilót adott le Reni, az ötgyermekes anyuka: Vékonyabb vagyok, mint kamaszkoromban

Kétféle súlyfelesleggel küzdő ember van: aki már gyerekként sem volt soha ideális súlyú, és aki kiskorában vékonyként indult, majd valami miatt eltolódott az egyensúly. De ahogy a kutatások is igazolják, a genetika, bár fontos, de nem egyedüli meghatározó. Ezt Havas Renáta (30) is bebizonyította, amikor nemhogy képes volt az inkább duci gyerekkor után kifejezetten karcsú nővé válni, de mindezt úgy tette meg, hogy öt gyermeket is szült korábban- írja a Fanny magazin.

„Most volt elég!”

Reni története valóban úgy kezdődik, mint sokaké. Nem volt vékony kislány. Ez azonban sokszor a rossz életmódbeli szokások miatt van, nem csak az örökletes tulajdonságok miatt. Hiszen az életmódot a családban tanuljuk.

– Most vékonyabb vagyok, mint kamaszkoromban, és bár még ma is vissza-visszavillan a régi külsőm képe, amikor a tükörbe nézek, de már alapvetően elégedett vagyok magammal. Ehhez azonban tényleg változtatnom kellett, és persze el kellett érnem azt a pontot, amikor azt mondtam, hogy most volt elég, ha így mennek tovább a dolgok, nem csak hogy nem fogom szeretni magam, de a gyerekeimnek sem lesz egészséges édesanyjuk. 165 centi magas vagyok, tehát átlagos, és ehhez majdnem száz kilót mutatott a mérleg, amikor megálljt parancsoltam a kilóknak – mondja a fiatal édesanya.

Fotó: Fanny magazin

„Szeretném magam csinosnak látni”

Valójában Reni történetében minden benne van, ami a hízáshoz hozzá szokott járulni, ezért még szebb, hogy több mint negyven kilót volt képes leadni, és tartja is a súlyát.

– Édesanyám és az ő családja is hízásra hajlamos alkat, és én is azt éreztem mindig, hogy elég ránéznem bizonyos ételekre, máris három kilóval több vagyok. A jojóeffektus az egész életemet végigkísérte, mivel nyilván próbáltam volna karcsúbb lenni. Ráadásul jó ideig egy olyan párkapcsolatban éltem, amiben nagyon rosszul éreztem magam, lelkileg padlón voltam, és egyáltalán nem érdekelt a súlyom és hogy nézek ki. Sőt, inkább ettem bánatomban, és csak jöttek fel a kilók. És közben már fiatalon szültem. A változást az kezdte meghozni, amikor a mostani párommal megismerkedtem. Innentől már bennem volt a gondolat, hogy szeretném magam csinosnak látni, szeretnék mellette maradni. 2021 decemberében született meg az ötödik babám, a négy testvére között vannak ikrek is, tehát ez a negyedik várandósságom volt, és a harmadik császármetszésem. 105,4 kilóval mentem be szülni, nagyjából 98-cal mentem haza, és januárban elértem a 92-t. Nagyon örültem, meg voltam róla győződve, hogy nyárra le is megy a többi felesleg – mondja az édesanya.

A tortát a gyerekek kóstolják

Sajnos Reni elkövette azt a tipikus hibát, hogy a szoptatás érdekében minden odafigyelés nélkül rengeteget evett.

– Már februárban újra 98 kilót mutatott a mérleg, de akkor azt mondtam, elég volt. Először egy ketogén diétás csoporthoz csatlakoztam, és azt a módszert követtem két hónapig. El is kezdtek lekúszni a kilók, de a gyomrom nem nagyon bírta azt az étrendet. Így aztán belevágtam a régi módszerbe, a kilencvennapos szétválasztó diétába. Mindeközben sporteszközöket szereztem be otthonra, és elkezdtem kardió és erősítő edzéseket végezni. Az öt hónap alatt 54 kilóra fogytam, tehát 44 kilót adtam le. Ez viszont egy kicsit már túl kevésnek is tűnt, kilátszott a kulcscsontom, és nem is tetszettem magamnak. Így végül néhány kilót visszaszedtem, és most tényleg elégedett vagyok magammal. A kilencven nap után persze nem álltam vissza a korábbi étkezésemre, továbbra is kerülöm a gluténes dolgokat, édességet, tejből csak minőségit veszek, egyáltalán nem iszom üdítőt sem. A súlyomat pedig úgy is könnyedén tartom, hogy itthonról tortákat, süteményeket sütök. Ha kóstolni kell, a gyerekek örömmel segítenek – nevet Renáta.

Éppen időben

Fotó: Fanny magazin

Reni magasságához képest tényleg komoly túlsúllyal küzdött, és ezt már az egészsége is kezdte megsínyleni, holott még csak a húszas éveiben járt. – 98 kilósan már fizikailag is rosszul éreztem magam, és a vérnyomásom is elkezdett ingadozni, előfordult, hogy el is ájultam. Játék közben pihegtem, és persze az sem volt jó érzés, hogy amikor mások sortban jártak én csak néztem irigykedve. Hiába mentem be egy boltba; vagy olyan nadrág nélkül jöttem ki, amilyet szerettem volna, vagy ha mégis találtam jót, akkor is sebesre dörzsölődött a combom, ha felvettem. Abszolút nem éreztem jól magam a bőrömben. Most már nincs ilyen gondom, és annak is örülök, amikor látom, hogy a tizenkét éves lányom is követi a példámat, és nem csipszen él, hanem figyel, hogy zöldséget, gyümölcsöt is egyen – meséli Reni.

Hatásos, de nem életmód!

Ubaidat Zsófia táplálkozási szakértő

Reni ketogén diétával kezdett, majd a régről ismert kilencvennapos étrenddel szabadult meg a súlyfeleslegtől. De vajon ez tényleg mindenkinek jó ötlet?

– A 90 napos diéta egy szétválasztáson alapuló módszer. A szabályai szerint délelőtt gyümölcsöket ehetünk, az ebéd és a vacsora pedig az adott napnak megfelelően fehérjéből, keményítőből vagy szénhidrátból állhat. A fehérje-, keményítő-, szénhidrátnap után negyediknek mindig egy gyümölcsnap következik, majd kezdődik elölről a kör. Nekem is ott volt a régi próbálkozásaim között ez a módszer, és saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy hatásos is volt. De tudni kell, hogy ez valóban diéta, ami csak egy időszakos dolog lehet. Aki kevesebb súlytól szeretne megszabadulni, annak ez megoldás lehet, de nem tartható életmódváltás-szerűen, és egyáltalán nem mindegy, utána hogyan táplálkozunk, hiszen gyorsan visszajöhetnek a leadott kilók – figyelmeztet a szakértő.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.
Főtt tojás vagy lágy tojás? Melyik az egészségesebb?
A hatékony diéta titka a fehérjében és tápanyagokban dús reggeli, hiszen így egészen délig nem leszel újra éhes, így a délelőtti nassolás kimarad a napi menüből.
Nem mindegy, miből főzöl: lisztválasztó kisokos
A liszt egy fontos alapanyag, amelyet sokféle étel elkészítéséhez használunk. Egyes fajták azonban egészségesebbek, mint mások. Honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Mutatjuk!
Roppanó falatok, kirobbanó ízek: Őszi vitaminsaláták
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.

Ajánlataink