PR

PR cikk
Az EB, vagyis Európa-bajnokság selejtezője már márciusban elkezdődött, úgyhogy gőzerővel lehet szurkolni a kedvenc csapatunknak. Németország rendezőként automatikusan kijutott az EB-re, az elődöntők és döntők pedig 2024 márciusában lesznek. Hogy honnan ered az EB neve, mikor és hol rendezték meg először és hány ország vett benne részt? Cikkünkből most kiderül, mert rávilágítunk az első EB meccsekre és a bajnokság történetére!
PR cikk
Ahhoz, hogy kitartóan, hosszú távon és rendszeresen sportolj, elengedhetetlen, hogy szívesen is végezd az adott mozgásformát. Első hallásra talán meglepő lehet, de nem csupán fizikai, lelki adottságaidon is múlik, hogy melyik testedzést érzed igazán a magadénak. Cikkünk abban segít, hogy megtaláld a testi és lelki adottságaidnak egyaránt megfelelő mozgásformát.
PR cikk
Alig akad olyan, akit ne érintene meg a végtelen kékség, a hullámok végeláthatatlan morajlása vagy az óceánok mélyének titkos világa. A víz maga a megfoghatatlan csoda – mégis festők, szobrászok, építészek és tervezők egész sora az idők kezdete óta igyekszik megragadni egy-egy apró elemét.
PR cikk
A tapasztaltabb életmódváltók már tudhatják: ha okosan, előre tervezetten készítjük elő az ételeket, elég csak heti néhány órát fordítanunk arra, hogy étrendünk tápanyagdús és változatos legyen. Az elkészített ételek 4 napig fogyaszthatók biztonságosan – de csak akkor, ha ismerjük konyhánk központi szereplőjét, a hűtőnket, és megfelelően használjuk azt.
PR cikk
Az aktív életmód és a rendszeres testmozgás fontosak mind a fizikai, mind a lelki egészségünk szempontjából. Azonban előfordul, hogy sportolás közben kellemetlen problémákkal kell szembenézni. Az inkontinencia az az állapot, amikor a test nem képes a vizelet visszatartására. Ez komoly kellemetlenséget okozhat a mindennapi életben is, de azok számára, akik rendszeresen sportolnak, különösen zavaró lehet.
PR cikk
A személyi edzések rendkívül megterhelőek az edzők számára, pedig a legtöbbször nem is ők végzik a fizikai munkát. Ahhoz, hogy valaki edzőként helyezkedjen el, számtalan dolgot kell egyidőben csinálnia:
PR cikk
Amikor kint az egekbe szökik a hőmérséklet, elkezdesz alternatívát keresni a futáshoz. A legjobb megoldás egy klimatizált edzőterem lesz, ez azonban kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen cipőt válasszunk. Az edzőteremben végzett alapgyakorlatok során szinte bármelyik működik, de ha futócipőről van szó, azt a talaj szempontjából illik kiválasztani. Az aszfaltra való cipőnek jó párnázást kell biztosítania, míg a futócipőnek stabilizálnia kell a lábfejet és növelnie kell a tapadási mutatót. Ha azonban azon töprengsz, milyen cipőt válassz a futópadhoz, némileg eltérő kérdéseket kell figyelembe venned.
PR cikk
A játék a lehető legjobb módja annak, hogy a gyermekek jól fejlődjenek, tanuljanak és jól is érezzék magukat. Nem kérdés, hogy szórakoztató formában segíti a gyermekek és a fiatalok egészséges fejlődését, miközben a családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi időről is gondoskodnak. De vajon milyen játékok a legjobbak és hogyan kell egyáltalán „jól” játszani a kicsivel? Cikkünkben minden fontos tudnivalót megosztunk a játékokkal kapcsolatban, ami a gyermekek testi-lelki fejlődéséhez szükséges.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.