címke: csajok

7 éve
Az agyunk néha furcsa játékot űz velünk, ezért ne pánikoljon, ha elfelejtette egy régen látott ismerős nevét, vagy fogalma sincs, hová tette az autó kulcsát. Vannak helyzetek, amikor ugyan zavar keletkezik az egyébként jól működő gépezetben, de szerencsére ez nem minden esetben utal komoly problémára. Íme, néhány aggasztónak tűnő „elfelejtés”, és persze jó tanács is, hogy mit tegyen. 
7 éve
Ezt az érdekes hangzású skandináv szót nem lehet lefordítani magyarra. Ezt érezni kell, mondják a dánok. És bizonyára igazuk van, mert évek óta a világ legboldogabb nemzetei között tartják őket számon. Érdemes ellesni tőlük a hygge életérzést. 
7 éve
A tudatos étkezés egyszerű módja, ha valaki csökkenti a korábban megszokott, naponta bevitt kalória mennyiségét. Így közelebb kerülhet az áhított testsúlyhoz. Nem kellenek fantasztikus fogyókúrák, csodadiéták, egyszerűen csak szabaduljon meg a rossz étkezési szokásoktól, viselkedési mintáktól. Tippek, hogy sikerüljön a változás és hamar látható legyen az eredmény.
7 éve
Gyakran érzi úgy, hogy túl fáradt a szexhez, vagy egyszerűen csak nincs kedve összebújni a kedvesével? Sokan az élet nagy igazságtalanságai közé sorolják, hogy míg a férfiak akár egy szem gyógyszerrel felébreszthetik szunnyadó vágyukat, addig a nőknek nincs lehetőségük ilyen segítséget igénybe venni, ha a libidójuk alacsony. Ha ilyen problémákkal küzd, ne keseredjen el: soha nincs késő a szenvedély fellobbantásához.
7 éve
Ha egy kis változatosságra vágyik a megszokott romantikus összebújás helyett és új, szokatlan helyeken szeretne hódolni a testi örömöknek anélkül, hogy elhagyná a lakást, itt az idő, hogy a párjával kimerészkedjenek a hálószobából. Ne aggódjon: a szex nem csak az ágyban jó. Változtassa otthonát pár órára igazi kéjbarlanggá, hogy szexuális élete izgalmas és szenvedélyes legyen.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.