címke: egészség

6 éve
Ki ne érzett volna már tompa vagy éles, szaggató fájdalmat a hátában? A hátfájdalom az egyik leggyakrabban jelentkező panasz, és általában pár napon, esetleg héten belül megszűnik. Kellemetlen, de aggódni nem kell. Előfordul azonban, hogy a hátfájás komoly, veszélyes betegség jele, ezért tartós fájdalom esetén, vagy ha a fájdalom mellett más tünetek is jelentkeznek, keresse fel háziorvosát. Íme, hat olyan betegség, amelynek egyik figyelmeztető jele lehet a hátfájdalom.
6 éve
Vannak szerencsések, akiknél a nehéz napok semmiben sem különböznek a többitől, de akadnak olyanok, akik minden hónapban szenvednek a menstruációjuk alatt. A legtöbben persze mindent megtesznek, hogy különösebb gond nélkül átvészeljék ezeket a napokat, de akadnak rossz szokások, beidegződések, amelyek ez ellen dolgoznak. Összegyűjtöttük, hogy leggyakrabban mi mindennel nehezítjük meg az életünket, és segítünk, hogy könnyebb legyen az a bizonyos pár nap.
6 éve
A kávé megosztó ital: vannak szép számmal, akik méregként tekintenek rá, mások úgy tartják, jótékonyan hat az egészségre. És persze vannak, akik csak azért isszák, mert nem tudnak meglenni élénkítő hatása nélkül, vagy mert imádják az ízét. A vitát nem tisztünk eldönteni, az azonban biztos, hogy a kávéfogyasztásnál, csakúgy, mint sok más élvezeti szer esetében, a lényeg a mértékletességen és a minőségen van. Kis mennyiségben fogyasztva, tehát, a kávézás valóban egészségügyi előnyökkel járhat, ezeket gyűjtöttük most össze.
6 éve
A koleszterinszint csökkentéséhez – ha csak nem nagy a gond – nem feltétlenül kell gyógyszeres megoldást keresni. Ha időben „elkapjuk” a bajt, elég lehet az étkezésen változtatni, növelni a rostbevitelt, csökkenteni a telített zsírsavakat a diétánkban. Magyarul: kevesebb vörös hús, sajt és fagyi, több gyümölcs és zöldség. Hogy pontosan mit ajánlott enni? Íme, néhány étel, amit érdemes az étrendünkbe illeszteni.
6 éve
Ahogyan egyes élelmiszerek jótékony hatással bírnak az agyműködésre, úgy sajnos találni olyan ételeket is, amelyek „butítanak”. Érdemes kerülni őket.
Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.