A babaúszás ideális a mozgás, a koordináció, az idegrendszer fejlesztésére. Súlytalan közegben, erőltetés nélkül lehet teljesen átmozgatni a kicsiket. Sokan úri hóbortnak tartják, pedig egész más a babaúszáson nevelkedett gyerekek izomzata, mint azoké, akik később ismerkednek a vízzel. Érdemes olyan uszodát keresni, ahol nem nyomják le a gyerek fejét és a víz sem klóros.

Babaúszás, nem úri hóbort!

Babaúszásnak hívják, de annál sokkal több. Ez a fajta úszás nem azt jelenti, hogy „rendesen” úsznak a babák, de sokkal több egyszerű pancsolásnál. Inkább egy sokoldalú vízi fejlesztő foglalkozás, ahol dalos, mondókás, játékos feladatokkal fejlesztik a babák képességeit. A súlytalan közegben az összes izmot átmozgatjuk. A szocializációt segíti a közösség, ezért csoportosak a foglalkozások. Három hónapos kortól egészen hétéves korukig vannak nálunk a gyerekek. Itt töltik az idegrendszer fejlődésének és a mozgáskultúra kialakulásának szempontjából legfontosabb és leghatékonyabb életéveiket, és megtanulják mind a négyféle úszásnemet. A foglalkozásoknak köszönhetően erősödik a bizalom a gyermek és a szülő között – mondja szakértőnk.

Miért kell?

Felnő persze a gyerek babaúszás nélkül is, de több érv szól mellette, mint ellene. Egyre több az idegrendszeri éretlenség, a részképességzavar stb., aminek mind az az oka, hogy a gyerekek nem mozognak. A hét éven keresztüli rendszeres – hetente egyszer elég – úszás azt segíti, hogy rendesen felépül az izomzat, nem lesz testtartásprobléma. ellenállóbbá válik a szervezet és a később kialakuló betegségek – gerincferdülés, légzőszervi megbetegedések stb. – esélyét is nagymértékben csökkenti. Van, amikor kifejezetten ajánlják a vízben mozgást, például mellkasdeformitások, ferde nyak, születés utáni agyvérzés, mozgásfejlődési lemaradás, hipotónia (izomtónus-gyengeség), asztma esetén.

baba, úszás, babaúszás

Az első óra fárasztó, de a második-harmadikon már tökéletesen végrehajtják a feladatokat. Fotó: shutterstock

Nem ér rá később?

Sok szülő úri hóbortnak tartja a babaúszást, azt mondják, elég, ha öt-hat évesen megtanul úszni a gyerek, pedig már a védőoltások után el lehet kezdeni. Korosztályonként vannak a csoportok, hogy mindenki a számára megfelelő feladatokat kapja. Egyre több valamilyen fogyatékossággal született babát hoznak, bár terápiás jelleggel még nem vagyunk rájuk felkészülve, a játékos feladatok miatt nekik sem megterhelő, be tudnak kapcsolódni az ép fejlődésű gyerekek csoportjába is. A legtöbb baba szereti a vizet, inkább a tömeg, a zaj, a többi gyerek sírása lehet eleinte ijesztő. Az első óra fárasztó, de a második-harmadikon már tökéletesen végrehajtják a feladatokat. A 30 perces foglalkozást, ami persze játékos és vidám, 15 perces szabad játékidő követi. Minden gyermek megtanulja, ha megcsinálja a feladatokat, jöhet a megérdemelt játék. Már ilyen kis korban kötelességtudatra és kitartásra ösztönözzük a gyermekünket, ami jól jön később.

Tudatos merülés = életmentés

Mi nem nyomjuk le a gyerekek fejét, nem a veleszületett búvárreflexet tartjuk fenn, hanem a tudatos merülést tanítjuk. Az első pár órán nem is merülünk, csak nagyjából az ötödik-hatodik alkalommal, ha a baba és a mamája is felkészült rá. A merülésre szükség van a vízbiztonság kialakításához. ezek a gyerekek 2-3 éves korukra magabiztosan közlekednek a vízben és visszatartják a levegőt. Nem probléma nyitva tartani a szemüket és a szájukat a víz alatt.

Biztonságos!

Semmi olyat nem csinálunk, amivel egy pillanatig is veszélybe sodorhatnánk a baba testi épségét – hangsúlyozza a szakértő. A merülések nem tartanak pár másodpercnél tovább így sem fulladás, sem oxigénhiányos állapot nem jöhet létre.

Életmódváltás infarktus után

5 betegség, ami lecsaphat az elhízott gyerekekre

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink