A magyar mesekönyv egészen kis gyermekek számára tanítja, hogyan kezeljék a konfliktusokat, és hogyan dolgozzák fel azt.

Mesekönyv tanítja önvédelemre a gyerekeket

November végén jelent meg az Önvédelem Gyerekeknek – Kalandos hétköznapok című mesekönyv. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő és Kassai Eszter író közös kötete tizenkét hétköznapi helyzeten keresztül mutatja be a legalapvetőbb közösségi konfliktusokat és az azokra adható helyes válaszokat. A gyerekek Borónak és barátainak a segítségével könnyedén megtanulhatják, miként reagáljanak, ha valaki meghúzza a hajukat, megrúgja vagy éppen megharapja az óvodában. „2-6 éves korosztálynak szól a mesekönyvünk, amely nem csak a kicsiknek, hanem szüleiknek, óvodapedagógusoknak és kisgyermeknevelőknek is hasznos lehet” – mondja Kovács Ildikó, hozzátéve: a céljuk egyértelműen az volt, hogy kapaszkodót adjanak a gyerekek kezébe, valamint hozzásegítsék őket ahhoz, hogy megtanulják énhatáraik kijelölését. „Az önvédelem alapjait játékos formában, meséken keresztül is el lehet sajátítani” – teszi hozzá a szakértő A mesekönyv szövegezése egyszerű, könnyen értelmezhető a kisgyermekek számára. Olyan környezetben elevenednek meg az egyes szituációk, amelyek ismerősek lehetnek számukra.

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK, AMIKOR A SZEMÉLYI EDZŐ A MEGSZÉGYENÍTÉST NÉPSZERŰSÍTETTE

SEGÍTÜNK MÉG EGYMÁSNAK? EMPÁTIA A MINDENNAPOKBAN…

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink