A koronavírus a feje tetejére állította a mindennapjainkat: új ritmust kellene találni a hétköznapi tevékenységeinkben, ami nagy kihívást jelent. Egy virtuális sajtótájékoztató keretében szakemberek adtak jó tanácsokat erre a különleges helyzetre.

Hogyan maradjon fitt a karanténban is? Ezt tanácsolják a szakértők!

Hogyan maradjon fitt a karanténban is, miközben esetleg azt tapasztalja magán, hogy egyfajta „karanténfáradtság” jellemzi a közérzetét, mintha lazulna a fegyelem, az akaraterő és a kitartás? A Scitec #stayhomestayfit programja egy szakemberekből és sportolókból álló csapat táplálkozási és életviteli tippjeivel szeretne segíteni mindenkinek, akik szeretnék megőrizni az egészségüket a mostani helyzetben is.

edzés fitten a karanténban

A négy fal között is komplett edzésprogramot lehet követni
Fotó: Shutterstock

Mi a veszélye a „sitting time”-nak?

Habár hajlamosak vagyunk ezt negatív fénytörésben látni, Balassa Levente pszichológus, életegyensúly tanácsadó kiemelte, hogy ilyen életkörülmények között teljesen természetes a nyomottság, az hogy úgy érezzük, elakadtunk. Mindez csak azt jelzi, hogy valamit alaposan át kell gondolnunk. „Egyébként is fontos, hogy rendszeresen megálljunk az életünkben, akkor is, ha minden szép és jó, most pedig különösen” – mondta el Balassa Levente.

Ebből azért nem következik, hogy a nap 24 óráját ülve töltsük, sőt! Szász Máté biológus, táplálkozási szakértő, a Scitec Institute szakmai vezetője használta a beszélgetés során a „sitting time” felvetést, ami bármilyen meglepő is, az amerikai kardiológusok szakkifejezése. Kutatásokkal igazolták, hogy az üléssel töltött idő növekedésével arányosan romlik az egészségügyi állapotunk is – emelkednek a kardiológia problémák és a cukorbetegség kockázata. És mi a praktikus tanács? Állítsunk be időzítőt, 30 perceként mindenképp álljunk fel! Guggoljunk, járkáljunk, telefonálás közben sétáljunk, vagy éppen tartsuk állva a Skype-meetinget!

Test és lélek egyensúlya

Ha már a mozgásnál és a „maradjon fitt a karanténban istémánál tartunk: nem kell kétségbeesni, hogy a hosszú hónapok alatt felépített izomtömeget elveszítjük csak azért, mert nem áll rendelkezésünkre egy komplett edzőterem. Kathi Béla testépítő bajnok hangsúlyozta, hogy a négy fal között is komplett edzésprogramot lehet követni. Egy erős zacskó, pár vízzel teli palack, és mehetnek is a súlyemelős gyakorlatok, guggolások, kanapén tolódzkodások, vagy éppen két szék között egy partvisnyél segítségével a húzódzkodások!

Fontos szem előtt tartani, hogy bármilyen életviteli reformról is legyen szó, nem sokat jelent, ha lelki egyensúlyunkat nem találjuk – a mostani izoláció pedig ezt teszi leginkább próbára. Amerikai egészségügyi tanulmányok szerint azoknak a szervezete hálálta meg leginkább a mozgást, akik nemcsak sportoltak, hanem élvezték is: kifejezetten a tánc és bringázás bizonyult egészségesnek a kötetlen, kevésbé célorientált jellegük miatt. Balassa Levente szerint: „Most mindannyian időt nyertünk, a nagy kérdés az, hogy ezzel a furcsa állapottal mit tudunk kezdeni. Ha úgy fogom fel, hogy nyertem időt olyan dolgokra, amiket éveken keresztül elhanyagoltam, akkor képes leszek pozitívan kijönni ebből az időszakból.”

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.

Ajánlataink