A növényi ital és növényi joghurt nemcsak azoknak remek választás, akik tejallergiával vagy laktózintoleranciával küzdenek. A mandula felhasználásával egyszerűen készíthetünk igazi finomságokat!

Sokoldalú mandula – így készíts belőle növényi italt, joghurtot, pudingot!

Mandulaital

Elkészítése (2-3 bögrényihez): Tegyünk fel forrni 1 liter vizet, majd jöhet bele 100 g hántolt mandula. Főzzük a forrástól számított 1-2 percig. A tűzről levéve hagyjuk kihűlni, aztán szűrjük le, a főzővizet fogjuk fel! A mandulát öntsük konyhai robotgépbe, és daráljuk apróra, közben adagonként öntsük hozzá a főzővizet, majd ízlés szerint adjunk hozzá 1-2 ek mézet vagy nyírfacukrot. Turmixoljuk még 2 percig. Végül szűrjük át apró lyukú szűrön vagy finom szövésű anyagon.

Mandulajoghurt

Elkészítése (2 személyre): A házi mandulaitalból tegyünk fel forrni 700 ml-nyit, közben a maradék 100 ml-ben keverjünk el 3 ek étkezési keményítőt, és ha már majdnem forr a mandulaital, adjuk hozzá a keményítős keveréket. Az első rottyanás után le is vehetjük a tűzről. Kanalazzuk hőálló tálkákba, és hűtsük le.

 

Csokis-mandulás puding

csokipuding, mandula

A csokipuding alapja a mandulajoghurt
Fotó: Shutterstock

Elkészítése (2 személyre): 600 ml mandulajoghurtba még melegen, de már a tűzről való levétel után keverjünk bele 2 ek jó minőségű kakaóport és ízlés szerinti mennyiségű cukorhelyettesítőt, például mézet, juharszirupot vagy nyírfacukrot. Öntsük hőálló tálkákba, majd hűtsük le a pudingot. A durvára vágott natúr mandula és a reszelt, magas kakaótartalmú étcsokoládé is nagyon finom a tetejére szórva.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

A cikkhez felhasznált forrás: Fanny magazin

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.

Ajánlataink