Az evés jó út a boldogsághoz, sőt, bármilyen meglepő, az egészség felé is, miért ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal. Klinikai kutatások igazolják, hogy a megfelelő élelmiszerek megfelelő időben történő fogyasztásával kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek és optimistábbak lehetünk. Terápia, gyógyszerek és orvosi kezelés nélkül is kilábalhatunk a depresszióból, a mélabús hangulatból. Ezekkel a pozitív lelki tünetekkel pedig számos betegségtől megkímélhetjük a szervezetünket.

Egye magát boldoggá

Csokoládékúra a depresszió ellen

Persze kicsit másképp, mint ahogyan azt most sokan gondolják. A letargia, a rosszkedv nem ok arra, hogy reggeltől estig kilószámra faljuk a csokit. A csokoládé ugyan számos olyan összetevőt tartalmaz, amely stimulálja az agyműködést – vagyis serkentően hat –, valamint boldogsághormonokat szabadít fel, de ezen összetevők az étcsokoládéban sokkal nagyobb mértékben megtalálhatók, mint a tejcsokiban. Reggeli és ebéd között nassoljon pár kocka étcsokoládét, vagy az ebéd utáni desszert gyanánt iktasson be minél sötétebb és magasabb kakaótartalmú édességet.

Tipp

Jó módszer lehet, ha a reggeli kávéjában elkever egy kiskanálnyi, legalább 60 százalékos kakaótartalmú kakaóport. Így egész napra biztosíthatja a szervezete számára elegendő vasmennyiséget, melynek hiányában könnyen elérheti a levertség- és fáradtságérzés.

A mogyorófélék kétszer hatékonyabbak, mint az antidepresszánsok

A mogyorófélék szinte varázslatos eredményeket mutatnak a depresszió elleni harcban. A bennük lévő természetes anyagok és a bőséges ómega–3 zsírsavtartalom a biztosíték erre. Magas rosttartalommal is rendelkeznek, amely javítja az emésztést. Négy-öt óránként egyen valami édeset, és a nassok között gyakran szerepeljen mogyoróféle is.

Ha forró és csíp, csökken a stressz

Előnyben vannak azok, akik szeretik a csípős, fűszeres ízeket. Ezek ugyanis már a szájban olyan folyamatokat indítanak el, amelyek fokozzák az endorfin hormon termelődését. A gyomorba jutva pedig serkentik a vérkeringést, felpezsdítve az egész szervezetet. A fűszeres ízek az endorfin hatására csökkentik a stresszhormonok mennyiségét, sőt megakadályozzák újabbak termelődését. Bátran egyen tehát csípős leveseket, fogyassza erős szószokkal a húsokat, alkalmazzon csípős öntetet a salátákon. A pizzára pedig kérjen pepperonipaprikát, egy kis bónuszboldogság senkinek sem árt.

A pepperonipaprika gazdag A-, C- és K-vitaminban, káliumban és vasban, ráadásul nagyon alacsony a kalória- és a sótartalma.

Popcorn hozza a boldogságot

És nem csak azért, mert tökéletes rágcsálnivaló egy romantikus film nézése közben. A pattogatott kukorica szénhidrátja szerotonin hormont szabadít fel, amely segít megszüntetni a depressziót. Ráadásul, a vércukrot gyorsan megemelő édességekkel ellentétben a popcorn hatása sokkal tartósabb, hiszen szénhidrátja olyan komplex összetevőket tartalmaz, amelyek az elégedettségérzést hosszú időre fenn tudják tartani. Stabilizálja a vércukorszintet, és hosszú órákon keresztül segít az agy koncentrálóképességét a megfelelő szinten tartani.

A tonhal optimistává tesz

A tonhal nem csak magas ómega–3 zsírsav-tartalmának köszönhetően népszerű és egészséges étel. Akik rendszeresen fogyasztják a tonhalat bármilyen formában – salátaként, szendvicskrémként, tonhalsteakként –,50 százalékkal kisebb eséllyel lesznek depressziós megbetegedések áldozatai. A tonhal segít, hogy kevesebb káros anyag tapadhasson meg az érfalakon. A tonhal 95 százalékban olyan ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek elengedhetetlenek a szervezet helyes működéséhez.

Az orvosok szerint, ha hetente két-három alkalommal fogyasztunk tonhalat, megelőzhetjük a bél-, gyomor- vagy mellrákot.

Tojással csökkenthetők a negatív gondolatok

A tojás rengeteg B-vitamint tartalmaz, amely köztudottan is a legjobb hangulatjavító szer. A fehérjében gazdag étel akár naponta is fogyasztható, a legjobb tojásos étellel kezdeni a reggelt. Persze a lehető legkönnyebb formában, lágy vagy főtt tojásként, egy szelet pirítóssal. A rántottás verziók már olajjal áztatottak, így belőlük már sok értékes tápanyag veszendőbe megy. A B-vitamin hiánya gyakran nem is testi, inkább lelki tünetekben jelentkezik. Ilyen a gyakori hangulatingadozás, a depresszió, rosszkedv, sírógörcsök, étvágytalanság és álmatlanság. A megfelelő ételek fogyasztásával azonban mindez gyógyszerek nélkül is remekül orvosolható.

Nem szereti a tojást? Akkor sem kell bánkódnia. Tojás helyett fogyasszon sötétzöld színű leveles salátaféléket, mint például a sóska, vagy hüvelyeseket, esetleg papaját, ezek szintén gazdagok B-vitaminban.

3 nő, akik egy merész lépéssel változtatottak az életükön

7 filléres tipp sóval, ami megváltoztatja az életét

Lehetsz te is címlaplány!

Miért ne lehetnél? Mi egy fotózás az élet nagy harcaihoz képest? Neked semmiség! Nem kell tökéletesnek lenned, egyszerűen csak hinned kell magadban. Hinned kell abban, hogy képes vagy arra te is, amire az influencerek, celebek, színésznők és a sportolók: felvállalni önmagad.Mutasd meg magad és mondd el történted a többi nőnek, hogy lássák, előtted nincs lehetetlen.

Jelentkezz a cimlaplany@mediaworks.hu e-mail címen 2019. november 29-én éjfélig.

Legyél te is címlaplány!

Legyél te is címlaplány! – Jelentkezz a Diéta és Fitnesz pályázatára!
Fotó: Diéta és Fitnesz

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.
Főtt tojás vagy lágy tojás? Melyik az egészségesebb?
A hatékony diéta titka a fehérjében és tápanyagokban dús reggeli, hiszen így egészen délig nem leszel újra éhes, így a délelőtti nassolás kimarad a napi menüből.
Nem mindegy, miből főzöl: lisztválasztó kisokos
A liszt egy fontos alapanyag, amelyet sokféle étel elkészítéséhez használunk. Egyes fajták azonban egészségesebbek, mint mások. Honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Mutatjuk!
Roppanó falatok, kirobbanó ízek: Őszi vitaminsaláták
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.

Ajánlataink