Sok javaslat megváltozott a táplálkozástudományban az elmúlt évtizedekben. A margarin helyett újra a vajat javasolják a szakértők, a szénhidrátok negatív megítélése is lassan a múlté. De mi a helyzet a tojással? Valóban a tojás az első számú koleszterinnövelő élelmiszer, és jobb, ha a fogyasztását erősen korlátozzuk?

Évekig mumus volt a tojás – Így hat az egészségünkre

Tojást azóta eszik az ember, amióta megtalálta az első tyúkot. Vagy az első tojást? A viccet félretéve, az bizonyos, hogy alapélelmiszernek számít évezredek óta. A ’80-as évek közepén jött a fordulat, akkor összefüggésbe hozták több betegséggel, így például az érelmeszesedéssel is, ezért sokan kerülni kezdték, hazánkban is csökkent a fogyasztása. A jó hír az, hogy mára kiderült, nem kell félni tőle.

Mit ajánl a szakember?

A tojásban számos hasznos tápanyag található. Kiemelkedő a D-vitamin-tartalma, de van benne B12-, B6-, A- és E-vitamin, valamint folsav, az ásványi anyagok közül pedig a vas, a cink, a kalcium és a kálium mellett az antioxidáns hatású szelén is. Egy közepes tojás körülbelül 200 mg koleszterint tartalmaz, ami szinte kizárólag a sárgájában található. Ezért hitték azt, hogy a fogyasztása megemelheti a koleszterinszintet, ami pedig a szív- és érrendszeri betegségek növekvő gyakoriságával jár együtt – válaszolt kérdésünkre Antal Emese dietetikus-szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője.

– Ma már úgy látjuk, hogy az étrendünkben található koleszterin kevésbé járul hozzá a vér koleszterinszintjének növeléséhez, mint például a zsírok. A legutóbbi kutatások eredményeként azt is tudjuk, hogy a rendszeres, de mérsékelt tojásfogyasztás (napi 1 darab) nem hozható kapcsolatba sem a magas koleszterinszinttel, sem az érelmeszesedéssel egészséges emberek esetén. Elképzelhető viszont, hogy a magasabb tojásfogyasztás növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét, illetve meglévő cukorbetegség esetén hozzájárulhat a szív- és érrendszeri panaszok gyakoriságának növekedéséhez. Így a táplálkozással foglalkozó kutatók szerint a tojásfogyasztás az egészséges, kiegyensúlyozott étrend része lehet, sőt számos előnnyel is jár – foglalja össze a dietetikus.

Food Porn Egg GIF - Find & Share on GIPHY

Miért hasznos a tojás?

Ismert tény, hogy a magasabb fehérjetartalmú ételek fokozzák a jóllakottságérzést. Kutatók ezért azt vizsgálták, hogy a tojásfogyasztás befolyásolja-e az energiabevitelünket, és úgy találták, hogy akik tojást reggeliznek, általában kevesebb energiát visznek be a nap további részében. Arra is rámutattak, hogy a fogyókúrázóknál hasznos lehet tojást vagy abból készült ételt reggelizni, mivel más, azonos kalóriatartalmú étrendek követőihez hasonlítva, a tojásfogyasztók hosszabb távon (legalább nyolc hét) több felesleges súlyt adnak le. Ha mindennap fogyasztunk tojást, azzal a szemünket is védhetjük. Egy kutatásban 12 héten át tojást fogyasztó embereket vizsgáltak, olyanokat, akik legalább hat tojást fogyasztottak minden héten, és úgy találták, hogy a vérükben megemelkedett az úgynevezett zeaxantin szintje, valamint a szemben található makuláris pigment optikai sűrűsége is nőtt. Azaz, a tojás bizonyos fokú védelmet nyújthat az időskori makuladegenerációnak nevezett, vakságot okozó betegség ellen.

Létezik-e okostojás?

A boltok polcain sokféle tojást találunk, köztük olyat is, amelyben a doboz felirata szerint több E-vitamin, szelén vagy éppen ómega 3 zsírsav van. Sokan kételkednek azonban abban, hogy valóban így van, pedig lehetséges. A tyúkoknak adott speciális takarmánnyal elérhető például a magasabb DHA- (dokozahexaénsav) tartalom. Ez a többszörösen telítetlen zsírsav fontos a látáshoz, a szív- és érrendszer egészséges működéséhez és az agy, valamint az idegrendszer fejlődéséhez. Tehát a tojás rendszeres, a kiegyensúlyozott étrend részeként történő fogyasztása valóban okosabbá tehet minket. A tojásban létfontosságú, esszenciális aminosavakat, a látásunkat védő, antioxidáns hatású luteint és zeaxantint találunk.

Mi az a poliol (cukoralkohol), és mit kell tudni róla?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.