Csajok

Készülődés
Abban a korban, amikor az emberek még hittek a boszorkányokban és a gonosz szellemekben, fűzfából, szalmából és fenyőágakból fontak koszorút, és arany- vagy piros színű szalaggal díszítették, hogy távol tartsák őket advent idején.
Ünnep
Emlékeznek még? Mesemozi, hóesésben hazafelé számláltuk a karácsonyfákat az ablakban… Nem sejtettünk még semmit – mégis ezt vártuk egész évben. Most pedig azt lessük, vajon gyermekünk szeme is csillog-e úgy, mint a csillagszóró.
Végtelen autópálya előttünk, autópálya mögöttünk. Már hosszú órák óta úton vagyunk. Túl a hatszázadik kilométeren, végre megpillantjuk a pályáról leterelő táblát: Lienz. Már nem vagyunk messze, az utolsó egy-másfél órás távot gyönyörű környezetben tesszük meg. Még a szemerkélő eső sem szegi kedvünket, hiszen elmerülhetünk a lienzi Dolomitok látványában, amelyhez hasonlót eddig sosem láttunk.
Túl az ötvenen is sportos, aktív életet élnek, és erre inspirálnak mindenkit az alábbi hölgyek! Van köztük olyan, aki 30 éve a szerelmese a választott mozgásformának, más viszont, csak az 50. szülinapja előtt vágott bele a sportba.
Félre a gátlásokkal!
A jó szex a fejben kezdődik, az ágyban legfeljebb beteljesedik. Tegyünk rendet a fejünkben, szabaduljunk meg néhány tévhittől, és hozzuk ki a lehető legtöbbet szexuális életünkből. Félre a gátlásokkal, tudjunk meg mindent, ami a jó szexuális élethez kell, mindezt anélkül, hogy vagyonokat költenénk el szexshopokban.
Kánikula diéta: így hűtsd le belülről a tested
Ha ezekből eszegetsz a nap folyamán többször, jobban fogod bírni a forróságot!
Ezeken az egészségügyi munkahelyeken helyezkedhetsz el a vidéki Magyarországon
Amikor valaki orvosnak tanul, egy idő után eljön a pillanat, amikor választania kell: marad a nagyvárosi nyüzsgésben vagy keres magának egy nyugodtabb, élhetőbb ritmust.
4 kiló mínusz 2 hét alatt? Igen, ezzel a trükkös, tojásos módszerrel!
Már nem kell sokat várnod, és végre megérkezik az igazi strandidő! Ha szeretnél fürdőruhában is magabiztosan tündökölni, akkor ez a kéthetes diéta segíthet abban, hogy akár 4 kilótól is megszabadulj – mindezt éhezés és bonyolult szabályok nélkül.
Ez lesz a kedvenc diétás, nyári sütid: barackos ropogós
Ezt a diétás édességet pillanatok alatt elkészítheted, hidegen és melegen is isteni.
Öt apró szokás, ami segít formában maradni nyáron is
Sokan hiszik, hogy az egészséges életmód csakis napi többórás edzéssel és szigorú diétával érhető el. Pedig a valóság sokkal árnyaltabb: már néhány egyszerű, tudatos szokással is rengeteget tehetünk azért, hogy fittebbnek és energikusabbnak érezzük magunkat.
Anyajegyek: Ártalmatlan bőrelváltozás vagy a bőrrák első jele?
Ha gyanús jeleket tapasztalunk, habozás nélkül forduljunk orvoshoz, mert az időben diagnosztizált elváltozások nagyon jól kezelhetőek. Figyeljünk oda magunkra!
Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.