Csajok

Legyünk őszinték
Egy pár életében az esküvő az egyik legbecsesebb, legszebb nap. Amelyre egész életünkben emlékezni fogunk, a fotókat, videókat még unokáinknak is mutogatjuk majd. Éppen ezért érdemes alaposan megfontolni, hogyan állítsuk össze a vendéglistát. A magas rizikófaktorral rendelkező ismerősöket inkább felejtsük el, ha nem akarjuk életünk egyik legboldogabbnak szánt napját végigizgulni az esetleges zavargások miatt. Ugyanilyen megfontolásból, a mindenkivel flörtölő, kikezdő, magamutogató barátnőket is érdemes lehagyni a meghívandók listájáról.
Miért nem működik?
Míg a kapcsolat elején többnyire naponta – de hetente többször biztosan – összebújnak a párok, az idő haladtával ritkulnak az együttlétek. A csökkenő vágynak számos oka lehet, például hormonális változások, stressz, de a különböző élelmiszerek vagy vegyi anyagok is rossz hatással lehetnek a libidóra. Derítse ki, milyen vágycsökkentők veszélyeztetik a kapcsolatát, és pörgesse fel szexuális életét.
Illatozzon!
A lábszagért elsősorban azok a baktériumok a felelősek, amelyek napközben, a zárt cipő viselésekor szaporodnak el. Ezért összeszedtünk pár házi trükköt, amelyekkel kezelhető vagy megelőzhető a lábszag.
Egy heves vitát követően nehéz úrrá lenni a mérhetetlen dühön, amit a másik ember, esetleg az egész világ ellen érzünk. Ilyenkor könnyen olyan dolgokat is kimondunk vagy megteszünk, amelyeket később szinte biztosan megbánunk. Összegyűjtöttük, hogy miket ne tegyen, ha igazán dühös.
Gyakori, hogy egy családban úgy tűnik, mindenki más irányba halad: a gyerekek idejét lekötik az iskolai feladatok, a szülők munkahelyi problémáktól, anyagi gondoktól szenvednek, így aztán a közös programok, a meghitt beszélgetések lassan megszűnnek. A családi harmónia megőrzése azonban nagyon fontos, hiszen e nélkül a legfontosabb, az érzelmi biztonság tűnik el. Segítünk, hogy megőrizze családja boldogságát.
Az izzadás szükséges és természetes folyamat, mégis gyakori problémaforrás. A hónaljtáji verejtékezés, foltot hagyva a ruházaton, gyakran okoz kínos pillanatokat. Sokféle dezodor és izzadásgátló kapható, ám előfordul, hogy e szerek használata mellett sem tökéletes a komfortérzet. Talán valamit rosszul csinálunk? Íme, a leggyakoribb hibák, amiket dezodorálás közben elkövetünk.
Parfümöt választani nem egyszerű feladat. Könnyű elveszni a drogériák illatfelhőjében, és előfordul, hogy a pillanat hevében rossz döntést hozunk. Az üzletben még hozzánk illőnek érzett parfümöt otthon már csodálkozva szagolgatjuk, és nem értjük, hogyan is dönthettünk mellette. Néhány jó tanács, mielőtt parfümöt vásárol.
A szex izgalmas, jót tesz a testnek és a léleknek: erősíti az immunrendszert, nyugtat, és ha hinni lehet a kutatóknak, megnöveli az élettartamot. De vannak helyzetek, amikor a szex szorongás forrása – például, ha első alkalommal bújnak ágyba a partnerével. Összegyűjtöttük a leggyakoribb női és férfi aggodalmakat, amelyek útját állhatják a szexuális boldogságnak.
Barátok nélkül szörnyen unalmas az élet, a családalapítás előtt minden róluk szól. Aztán a munka, a gyerekek születése már más irányba tereli az életet. a barátságok megkopnak, újak már nehezebben szövődnek. Pedig a jó társaság megfűszerezi a hétköznapokat, feltölt és kikapcsol, boldogabbá és egészségesebbé tesz. Kár lenne lemondani róla.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.