Furcsa, de testünknek ezzel a részével, soha nem vagyunk elégedettek. Állandóan kritizáljuk a popsit: túl nagy, túl puha, vagy túl göröngyös. Pedig valamit tennünk kell, hiszen mindjárt itt a nyár és a popsi bizony vonzza a tekinteteket.

Sportos, gyönyörű popsit szeretnél? Ez a titka!

A popsi legfőbb ellensége a cukor, és ráadásul ennek az első számú raktározó helye a fenék. Anyai ösztöneink miatt ugyanis ide halmozunk fel minden fontos tápanyagot, ami a túléléshez, gyerekneveléshez szükséges. Terhesség, szoptatás esetén mindez megbocsátható, de hogyan tudjuk kivédeni ezt a fajta raktározási ösztönt életünk más szakaszában? A legfontosabb, hogy minden cukortartalmú ételt kizárólag délelőtt együnk, mert estig még képes a szervezet feldolgozni. Tehát egy kis reggeli lekvár és egy gombóc fagylalt még belefér, de este már csak gyümölcsöt ehetünk, ha nem akarjuk fenekünket növeszteni.

A legjobb a kemény

Ha kerek és izmos popsit szeretnénk elengedhetetlen, hogy kerüljön a tányérunkra nap mint protein, vagyis hús. Legegészségesebbek a finom halételek és a szárnyasok. De a szép popsi érdekében le kell mondanunk mindenről, ami zsíros, így a vörös húsokról is. Sajnos még egy kiadós marhaszeletet sem fér bele. A narancsbőr ellen pedig a legjobb megoldás, ha rendszeresen antioxidánsokban gazdag zöldteát iszunk. Fogyasszuk hűtve, cukor nélkül, mentalevéllel ízesítve. Vagy válasszunk gyógyteakeveréket, melynek alapja zsurlófű, csalán és illatos verbéna legyen. Forrázzunk le belőlük három evőkanálnyit egy liter vízzel, hagyjuk ázni 10-15 percig, majd szűrjük le. Töltsünk meg vele egy üveget és a nap folyamán fogyasszuk el.

A szép fenékhez nem elég a diéta! Hiszen a koplalás és mozgáshiány miatt csak még lazábbak lesznek a szöveteink, és az a kevés izom is leépül, ami eddig tartotta a fenekünket. Ez azért történik, mert a szervezet a legkönnyebben az izmoktól tudja elvonni az energiát. Ha átgondolatlanul diétázunk, lehet, hogy fenekünk csökken, de ettől még nem leszünk boldogabbak. Hiszen így csak lógósabb, petyhüdt, ernyedt fenékre teszünk szert.

Jó tudni!

A popsi esetében nem elég, ha szép izmos és formás, az is fontos, hogy narancsbőr mentes legyen. Ezért nem árt rendszeresen méregtelenítő turmixokkal kiegészítenünk a diétánkat!

Bajnok turmixok narancsbőr ellen

Narancs-grapefruit turmix

  • 1 grapefruit
  • 1 narancs
  • 2 evőkanál citromlé

A grapefruitot és a narancsot hámozzuk meg és vágjuk cikkelyekre. Turmixoljuk össze, majd adjuk hozzá a citromlevet. Tehetünk hozzá mentaleveleket is!

Alma-sárgarépa turmix

Fotó: shutterstock A formás popsi esetében is fontos a táplálkozás

  • 2 szem alma, hámozva, mag nélkül
  • 1 szál sárgarépa
  • 50 gr cékla
  • 100 gr fehér szőlő

Az almát és a sárgarépát tisztítsuk meg, daraboljuk fel! A többi gyümölccsel együtt turmixoljuk össze, és már kész is a méregtelenítő csoda!

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Rubint Réka és Schóbert Norbert új digitális közösséget indított: Fitt Magyarországért
Rubint Réka és Schóbert Norbert új kezdeményezést indítottak, amely túlmutat a hagyományos edzéseken és az egyéni életmódváltáson: megszületett a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kör, amelynek célja, hogy a mozgás és az egészségtudatosság valódi közösségi ügy legyen.
Táplálkozás, lélek, mozgás: a sikeres újrakezdés titkai
Új diéta, új edzésterv, új fogadalmak. Aztán jön egy nehéz nap, kimarad egy edzés, becsúszik egy pizza, és máris úgy érzed, elrontottad. Ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Pedig nem az számít, hányszor kezdtél már bele – hanem az, hogy nem adtad fel.
Diétázol? Készítsd el a tökéletes hamis palacsintát reggelire
Ha diétázol, de nem akarsz lemondani a palacsintáról, itt a megoldás: a hamis palacsinta gyors, egészséges és bűntudatmentes reggeli vagy uzsonna minden napra
Wall Pilates kezdőknek és haladóknak – 15 perc a teljes tested átmozgatásához
A fal stabil támaszt nyújt, így a gyakorlatok biztonságosabbak és könnyebben kivitelezhetők, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
PCOS és gyermekvállalás: Van remény? Van remény!
A PCOS vagy más néven policisztás ovárium szindróma egy különösen gyakori nőgyógyászati betegség, amely nagyon sok nőt érint világszerte, mégis rengetegen tabuként kezelik. Különösen azok, akik gyermekvállalási nehézségektől küzdenek.
Az új gasztrotrend: adj egy kovászt, kapsz egy barátot!
Október 16-án ünnepli a világ az Élelmezési Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás, az élelmezésbiztonság és a fenntartható élelmiszerrendszerek fontosságára.
A brownie, amit nyugodt szívvel ehetsz – cukor nélkül is csábítóan finom
A brownie az a desszert, aminek egyszerűen nehéz ellenállni – most pedig elkészítheted a diétás, cukormentes változatát is. Puhán szaftos, csokisan gazdag, mégis könnyed és bűntudatmentes – pont olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ha imádod Dua Lipa zenéjét és izzasztó otthoni kardióra vágysz, ezeket ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttünk három szuper cardió edzést, különböző hosszúságban – így attól függően választhatsz, mennyi időd van, és mennyire szeretnéd izzasztani magad: