Oldal kiválasztása
Vannak az évnek olyan időszakai, amikor az ember mindent bevet a karcsúbb vonalak érdekében. Ilyen például a nyár, amikor fenyegetően tör ránk a bikiniszezon, és érdekes módon ilyen a karácsony is. Pedig a karácsony sok családban a hatalmas evésekről, mesés ünnepi menükről szól. Miért akarunk hát éppen akkorra lefogyni?

Karácsonyig leadna pár kilót? Segítünk elérni a célját!

A válasz egyszerű. Elsősorban karácsonykor találkozunk rég nem látott rokonokkal, akiktől sokkal jobb azt hallani, hogy „milyen csinos vagy” vagy „de sokat fogytál”, semmint olyan megjegyzéseken tipródni, mint „hm… jól nézel ki” – ami ugye, az idősebb korosztály szájából egyet jelent a „de meghíztál” szöveggel. Az elsődleges cél tehát az elismerés. A második pedig a már említett ételhalmok. Egyszerűen jobb felkészülni a nagy evésrohamokra, a kínálgatásra, a házi süteményekre. Minél kisebb súllyal vágunk bele a karácsonyi lakomába, annál kevesebbet kell majd leadnunk az ünnepek után. Vagy az is előfordulhat, hogy éppen a nehezen elért jó alakunkat szeretnénk megőrizni, s ez tart majd vissza minket a nagy evésektől.

A lényeg: karácsonyra lefogyni! Mivel addig körülbelül nyolc hét áll a rendelkezésünkre, elég szép eredményeket érhetünk el. A nyolc hét alatt – kezdő testsúlytól függően – akár 3-6 kilótól is megszabadulhatunk. Minél magasabb a kezdő testsúly, annál lendületesebb és látványosabb lesz a fogyás is. Míg ha valakin csak pár kiló súlyfelesleg van, az nyilván lassabban fog megszabadulni a kilóktól. Ez azonban ne szegje senki kedvét.

A mostani módszer nem sokban különbözik a klasszikus fogyókúráktól. Lényege a nagy mennyiségű zöldség fogyasztása párolva vagy nyersen, esetleg grillezve vagy sütőzacskóban készítve. Minden étkezésnek a zöldségek lesznek az alapjai.

Klasszikus értelemben vett szénhidrátot naponta mindössze egy alkalommal fogyaszthat. Ez történhet a reggeli vagy a déli órákban, este már lehetőség szerint kerülje. A szénhidrát lehet egy darab teljes kiőrlésű zsemle vagy kifli, vagy két szelet teljes kiőrlésű kenyér. Lehet egy fél csésze barna rizs, vadrizs, bulgur vagy köles. Ezenkívül belefér egy fél adag teljes kiőrlésű tészta is. A szénhidrátfogyasztásnak az a feltétele, hogy mindig nagy adag zöldséggel és kis adag fehérjével társuljon. Vagyis, ha rizst fogyaszt, ehet mellé egy kis szelet húst, halat, kis szelet grillezett sajtot vagy egy darab főtt tojást, ám fogyasztania kell hozzá egy nagy adag salátát is. A gabonaféléket elkészítheti hús nélkül is, nagy adag párolt zöldséggel elkeverve. Tésztát szintén zöldséges vagy halas feltéttel fogyaszthat, tehát a carbonara spagetti, legyen bár a tészta teljes kiőrlésű, nem fér bele a fogyókúra kereteibe.

A tejtermékek közül csak a zsírszegény tej, a natúrjoghurt, a kefir, az aludttej és a zsírszegény túró maradhat. A sajtok közül a parmezán és a mozzarella fér bele az étrendbe, alkalmanként 5 dkg-nyi adag fogyasztható.

Húsfélét, vagyis natúr csirke- illetve pulykamellet, halféleséget naponta egy, legfeljebb két alkalommal fogyasszon, a felvágottak naponta egyszer engedélyezettek. Ez utóbbiakat a legjobb házi sovány sonkára cserélni. Az olyan felvágottak, mint a párizsi, a sonkafelvágottak, a csípős szalámi nagyon sok sót és gyakran sok zsírt is tartalmaznak. A száraz sonka- és kolbászfélék első ránézésre talán kalóriadúsabbak, de só, zsír, adalék- és mesterséges anyagok híján mégis sokkal egészségesebbek. Ráadásul sokkal kisebb mennyiség elég belőlük.

Bármilyen meglepő, de gyümölcsöt is lehetőleg naponta csak egy alkalommal fogyasszon. Délelőtt nassoljon gyümölcsöt, és ne ebéd után vagy a délutáni órákban. A gyümölcsben sok a gyümölcscukor, amely bármily természetes is, mégiscsak cukor. Ha a gyümölcsfogyasztás előtt túl sok fehérje vagy szénhidrát került a szervezetbe, a gyümölcsöt nehezebben dolgozza fel, nem emésztési, hanem erjedési folyamatok indulnak meg, ettől aztán gyomorfájás, puffadás, akár gyomorégés is felléphet. És persze a fogyást is akadályozza.

Talán egyértelmű, hogy a finomított cukrot tartalmazó ételekről bizony le kell mondania. Ez nem csak az édességeket, péksüteményeket jelenti, hanem a tartósított élelmiszereket is. Próbálja meg az elkövetkezendő hetekben kerülni a zacskós, tasakos, dobozos, mélyhűtött ételeket. Számos káros méreganyagtól szabadulhat így meg, valamint így elkerülheti a rejtett cukrokat és transzzsírsavakat is. Mivel úgyis a zöldségfogyasztásra helyezte a hangsúlyt, bízunk abban, hogy ez nem lesz nehéz.

Lénap: érdemes hetente egyszer tartani. Ez azt jelenti, hogy reggelire frissen facsart gyümölcslevet fogyasszon, majd a nap hátralévő részében préselt zöldségleveket. Emellett igyon sok ásványvizet és gyógyteát is. Próbáljon ki mindenféle zöldséglevet, a sárgarépától kezdve a citrusféléken át, egészen a paradicsomléig. Ez utóbbi kis borssal meghintve kiváló ebédnek bizonyul, hiszen a csípős íz jobban eltelít. Egyetlen nap alatt rengeteg felhalmozódott salak- és méreganyagtól szabadulhat meg.

Lehetőség szerint kerülje az alkoholos italokat. Alkalmanként egy-egy pohár száraz fehérbor természetesen nem árt sem a diétának, sem az egészségnek, de a rendszeres alkoholfogyasztás igencsak hizlal. Fogyasszon azonban naponta legalább 2-2,5 liter ásványvizet, gyógy- vagy zöld teát. Ez utóbbi nagyban elősegíti a fogyást, érdemes beiktatni a mindennapokba.

karácsony, diéta, étrend

Fotó: shutterstock

Mintaétrend és receptek egy hétre

1. hét

Hétfő

  • Reggeli: 2 karika mozzarella sajt, 1 egész kaliforniai paprika, 3 darab koktélparadicsom, 1 szelet sült sonka, 5 karika kígyóuborka.
  • Tízórai: 1-2 darab alma.
  • Ebéd: 1 szelet grillezett csirkemellfilé fél csésze barna rizzsel, mellé nagy adag nyers saláta legalább 3-féle zöldségből.
  • Uzsonna: 2 dl kaukázusi kefir.
  • Vacsora: sütőzacskóban sült kaliforniai paprika, padlizsán, cukkini, vöröshagyma.

Kedd

  • Reggeli: 2 darab virsli, 1 paprika, 1y nagy fej paradicsom, fél kígyóuborka.
  • Tízórai: bármilyen citrusféle.
  • Ebéd: grillezett vagy párolt halfilé fél adag teljes kiőrlésű tésztával, olívaolajjal, fokhagymával, petrezselyemmel, friss zöld fűszerekkel keverve, mellé nagy adag zöld saláta balzsamecetes öntettel.
  • Uzsonna: kaliforniai paprika, kígyóuborka, sárgarépa nyersen, csíkokra vágva.
  • Vacsora: 2 evőkanál sovány túró körözöttként elkészítve, keverjünk bele zöld fűszereket és töltsük félbevágott paprikába. Mellé együnk kígyóuborkát, koktélparadicsomot.

Szerda

  • Reggeli: 3 dl kaukázusi kefir 1 teáskanál korpával, paprikával, kígyóuborkával.
  • Tízórai: szilva vagy szőlő.
  • Ebéd: fél csésze bulgur egy kis olívaolajos tonhalkonzervvel elkeverve. Mellé nagy adag nyers saláta rucolából, paradicsomból, kínai kelből, nyers cukkiniből. A salátát az olajos halkonzervről leöntött olajjal ízesítse.
  • Uzsonna: sárgarépa- és zellercsíkok-
  • Vacsora: nagy adag saláta kínai kelből, 1 szelet sovány sonkából, kígyóuborkából, paprikából, retekből, olívaolajos-mustáros öntettel.

Csütörtök

  • Reggeli: kis fürt szőlő parmezán sajttal.
  • Tízórai: 1 darab banán.
  • Ebéd: bazsalikomos-pestós teljes kiőrlésű tészta, mellé egy fél adag grillezett zöldség.
  • Uzsonna: nyers cékla.
  • Vacsora: 1 szelet sovány sonka, 3 dl aludttej vagy kaukázusi kefir, paprika, retek.

Péntek: lénap.

Szombat

  • Reggeli: 1 darab főtt tojás, 4-5 karika kolbász, 1 nagy retek, 1 egész kaliforniai paprika, koktél- vagy nagy paradicsom, kígyóuborka.
  • Tízórai: alma vagy körte.
  • Ebéd: fél csésze köles bármilyen csírával, 1 szelet grillezett lazac, mellé nagy adag zöld saláta rucolából, zöld salátából, kínai kelből olívaolajjal.
  • Uzsonna: 2 dl kefir, 1 darab paprika.
  • Vacsora: sütőzacskóban sült zöldségek parmezánforgáccsal.

Vasárnap

  • Reggeli: 2 dl natúrjoghurt 1 teáskanál korpával, 1 darab teljes kiőrlésű zsemle sovány sonkával, paprikával, retekkel, esetleg valamilyen csírával.
    Tízórai: 4-5 karika ananász.
  • Ebéd: 1 szelet roston sült csirke- vagy pulykamell tepsiben sült gombával, padlizsánnal, paprikával, hagymával.
  • Uzsonna: paradicsom parmezánforgáccsal.
  • Vacsora: tzatziki sült sonkával.

Receptek

Tonhalas bulgur

Hozzávalók: 1 kis konzerv tonhal olajos lében, fél csésze bulgur, friss zöld fűszerek, paradicsom, kínai kel, rucola, cukkini

Elkészítés: A bulgurt tegyük egy tűzálló edénybe és forrásban lévő, kétszeres vízzel öntsük le. Fedjük le és várjunk, míg megduzzad. A tonhalról öntsük le az olajat, de úgy, hogy egy kisebb pohárba fogjuk fel. Amikor a bulgur megduzzadt, keverjük hozzá a tonhalat, fűszerezzük zöld fűszerekkel, például snidlinggel, oreganóval, bazsalikommal. Alaposan keverjük össze. Ne sózzuk, a tonhal éppen elég sót tartalmaz. Szedjük leveleire a zöld salátát, egy salátacukkini felét karikázzuk fel, a paradicsomot vágjuk kockákra. Keverjük össze, csepegtessünk rá citromlevet. A tonhalkonzervből felfogott olajjal locsoljuk meg és forgassuk össze.

Sült csirkemellfilé sütőzacskóban, zöldségekkel

Hozzávalók: két kisebb sütőzacskó, egy szelet csirkemellfilé, 2 fej gomba, egy salátacukkini, padlizsánkarikák, kaliforniai paprika, fél fej vöröshagyma, szárított vagy friss oregano, bazsalikom, majoránna, fokhagyma, egy teáskanál olívaolaj

Elkészítés: A fűszereket, valamint az átnyomott fokhagymát keverjük össze az olívaolajjal. Egy ecset segítségével kenjük meg vele a csirkemell felszínét. Tegyük sütőzacskóba, kicsit szurkáljuk meg, majd 180 fokos sütőben süssük puhára. Amikor a hús félig puha, az összes zöldséget halmozzuk egy másik zacskóba. Adhatunk hozzá még fokhagymát, metélőhagymát, petrezselymet is, valamint egy mokkáskanál mustárt. Rázzuk össze a zacskót, szurkáljuk meg és tegyük a hús mellé. Amikor már minden megpuhult, vágjuk szét a zacskót és hagyjuk, hogy a hús és a zöldség felszíne még jobban átsüljön. A kettőt együtt tálaljuk.

Bazsalikomos-pestós tészta

Hozzávalók: kétmaroknyi friss bazsalikomlevél, egy evőkanál olívaolaj, 5-6 dkg teljes kiőrlésű spagetti, 1 kaliforniai paprika, 1 fej vöröshagyma, pár karika cukkini és padlizsán, 1 fej gomba

Elkészítés: Serpenyőben forrósítsuk fel az olajat. A zöldségeket vágjuk, karikázzuk fel tetszés szerint és süssük át annyira, hogy kicsit roppanós maradjon. Borsozhatjuk, fűszerezhetjük, akár egy kis csilipaprika is kerülhet bele. A tésztát főzzük ki. A zöldségeket vegyük ki a serpenyőből, tegyük félre, a megmaradt olajat pedig öntsük egy mélyebb edénybe. Tépkedjük bele a bazsalikom levelét, leheletnyit sózzuk meg, majd botmixer segítségével készítsünk pestót belőle. Ezt a pestót rakjuk vissza a serpenyőbe, tegyük rá a tésztát, és alacsony lángon alaposan forgassuk össze, hogy a tészta felvegye a bazsalikomos pestót. A sült zöldségekkel tálaljuk.

Kimondták: boldogabbak, akik hamarabb kezdenek készülődni a karácsonyra

Legyen szép a karácsony!

Hozzászólások

Hogyan fogynak a nők Brazíliától Kínáig?
Miért olyan vékonyak a kínai nők, mitől olyan kicsattanóan egészségesek a brazil vagy a görög asszonyok? Minden nőnek, függetlenül attól, hol él, megvannak a sajátos kis trükkjei, amelyekkel megőrizheti alakját. Van, aki a kókuszolajra, és van, aki a reggelire esküszik. Tegyünk egy kis világ körüli utat, és lessünk el néhány trükköt más országok lakóitól.
Súlykímélő karácsonyi desszertek
A karácsony nem csak a halászlé és a töltött káposzta, de az édességek fénykora is. Az ünnepek alatt asztalra kerülnek a klasszikusnak számító bejglik, kalácsok, kuglófok, krémes sütemények, édes mézes kekszek. Szinte lehetetlen ellenállni, ám ha az ünnepek végén mérlegre állunk, keserű percek várhatnak ránk.
A legszínesebb karácsonyi manikűrök
Karácsonykor a körmeinket is szeretjük ünnepi színekbe „öltöztetni”. Lássuk a legszínesebb megoldásokat! Ilyenkor tarol az arany, a piros és a zöld is!
A 8 kedvenc edzéstervünk, 30 szuper gyakorlattal
Összeszedtük a kedvenc gyakorlatsorainkat, melyekben megtalálhat mindent, attól függően, hogy karral, combra, fenékre, vádlira, vagy hasra szeretne erősíteni.
Sovány vagyok, hízni szeretnék!
Ki hinné, hogy vannak, akik azt szeretnék, hogy kicsit jobban gömbölyödjenek? Bizonyára azt is nehéz elhinni, hogy hízni nehezebb, mint fogyni. Míg arra, hogy hogyan kell leadni pár kilót, szinte mindenkinek van ötlete, addig az egészséges hízásra nem szokás tippeket adni.
Ezt nézzük meg az alternatív tejek címkéjén!
Dietetikusok szerint ezeket az értékeket mindenképpen nézzük meg az alternatív tejek csomagolásán! Az sem mindegy, hogy mire szeretnénk felhasználni a tejet. És az is kiderül, hogy miért olyan szuper megoldás a borsótej!
Stresszes a gyerek – tanítsa meg levezetni
Számos olyan apró dolog létezhet egy kisgyerek életében, amelyről a szülők nem tudnak, ám őket mégis nagyon felzaklatják. Beszélni csak nehezen hajlandóak, nyaggatással a szülő nem megy semmire. A legtöbb, amit tehet, hogy ha a gyerek hallgat, legalább tanítsa meg neki, hogyan vezetheti le a feszültséget.
Ők az Exatlon Hungary második évadának Bajnokai
2020. januárjában szintet lép az Exatlon Hungary. A TV2 sikerműsorának új évada ismét a Dominikai Köztársaságból jelentkezik, de új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe a Bajnokok és Kihívóik.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.