Az őszi kirándulások során számtalan finomságra lelhetünk az erdőben. De, ha nem vagyunk elég bátrak, a piacról is beszerezhetjük a gyógyító és karcsúsító gombákat.

Minimális kalória, gigantikus gyógyerő: így használd a gombát a diétában

A gomba szó hallatán a legtöbb embernek azonnal a mérges gombák jutnak az eszébe. A mérgezéstől való félelem azonban sokszor indokolatlan, hiszen néhány szabály betartásával, és a gombák megismerésével mindez elkerülhető. A kalapos gombák számtalan jó tulajdonsággal rendelkeznek, sokan még csak nem is hallottak ezekről! Szénhidrátot szinte nincs bennük, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaznak, kalóriát ugyanakkor alig. Kilencven százalékuk víz. Olyanok, mint a gyógynövények, szinte mindegyik rendelkezik valamilyen gyógyhatással. A kései laska és a pecsétviaszgomba például a magas koleszterint csökkenti, a téli fülőkét pedig az orvosok már műtétekhez is használják vérrögök képződése ellen. Bátran használjuk hát a gombákat levesnek, köretnek, húsokhoz vagy mártásokhoz akkor is, ha fogyni és akkor is, ha gyógyulni szeretnénk.

Jó tanácsok a gyűjtéshez!

1. A gyűjtéshez mindig kosarat, semmiképpen se nejlonzacskót vigyünk magunkkal, ugyanis abban gyorsan befülled a gomba. Érdemes az eltérő fajtákat külön rekeszekbe szedni.

2. Ha kezdők vagyunk, először csöves gombákat (vargányákat) gyűjtsünk, a lemezes fajtákat kerüljük.

3. Ha ismeretlen fajra lelünk, egy papírzacskóban mindig különítsük el a többitől, mert ha mérgező, és összekeverjük az ehető fajtákkal, akkor mind ki kell majd dobnunk. Az ismeretlen példány tönkjének tövét, gallérját, bocskorát soha ne távolítsuk el, mert a szakértőknek sokszor ezek a legfőbb ismertetőjegyek.

4. Soha ne készítsünk erdőben szedett gombából ételt úgy, hogy előtte nem ellenőriztettük a zsákmányt! Hétköznap a piacokon, a nagyvárosokban pedig munkaszüneti napokon is működik gombavizsgáló a kijelölt helyeken.

A varázslatos Shiitake

Magyarországon is egyre több helyen vehetünk szárítva shii take gombát, ami Kínából érkezett hozzánk. Húsa fehér, a kalap közepén kissé barnás lehet, illata erős, jellegzetes, emlékeztet a hagyma, illetve fokhagyma illatára. Ez a fajta rendkívül gazdag ásványokban és vitaminokban. A távol-keleti népgyógyászat egy sor panasz esetén használja, így meghűlés, tüdőgyulladás vagy gyomorfájás esetén általános erősítőszerként javasolják. De Japánban például gyomorfekély, székrekedés, különböző allergiák, sőt szexuális zavarok kezelésében is sikeresen alkalmazzák.

gomba diéta

Fotó: shutterstock

Melyik gombából mit főzzünk?

Rókagomba, vargánya: Készítsünk belőle pörköltet kuszkusszal!

Lila pereszke: Intenzív ízű gomba, érdemes fás fajtákkal együtt megfőzni.

Őzlábgomba: Pikkelyei könnyedén letörölhetők. Ne áztatva mossuk, mert úgy sokat veszít aromájából. A lábát szárítsuk meg, porrá törve kitűnő krémleves alap. A kalapját legjobb kirántani.

Csiperke: Grillen, olaszos fűszerekkel ízesítve könnyű, diétás étel. Kalapját tölthetjük, mehet omlettbe, spagetti szószba, de különlegesen finom a csiperkéből készült gombafasírt is.

Laskagomba: Pikáns, savanykás levesek tökéletes belevalója.

Fafülgomba: A keleti ételek egyik fő alapanyaga, jól passzolnak hozzá az ázsiai fűszerek. Sütés előtt be kell áztatni, hogy ne legyen kemény, állaga így lesz kívánatosan ruganyos.

Szegfűgomba: Elkészítés előtt a tönk alsó részét dobjuk el, mert rágós, a többi részből finom tejszínes gombás tésztát, vagy illatos őszi levest főzhetünk.

Rizike: Élénk narancssárga színével az egyik legszebb őszi gombánk. Ütődésre kékül, de a kis szépséghiba csak bizonyítja, hogy valóban ehető. A legfinomabb fűszeres-ecetes olajban eltéve.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.