Ha azt hitte, hogy a káposztalevesdiéta a legnagyobb őrültség, amit a mindenáron fogyni vágyók kipróbálnak, nagyot tévedett. A világ tele van bizarr diétákkal, amelyek nem fogyasztanak – viszont komolytalanok és néha bizony veszélyesek is. Ám a sokat ígérő diéták elszánt követőit erről nagyon nehéz meggyőzni…

Féregdiéta + 4 totálisan őrült fogyókúra

BIBLIA-DIÉTA

A diéta alapelve, hogy bizonyos ételek „tisztátalanok”, tehát tiltottak, mások Isten számára elfogadhatók, azaz „tiszták”, így fogyaszthatók. A Biblia-étrend fő támogatója Jordan S. Rubin, aki állítása szerint ezzel a diétával enyhítette Crohn-betegsége kínzó tüneteit. (A betegség tüneteinek csökkenése és a diéta között semmiféle tudományos bizonyítékot nem találtak.) A diéta a növényi alapú élelmiszerekre összpontosít. Megengedett a teljes kiőrlésű gabonák, a bab, a hüvelyesek, a gyümölcsök, a diófélék és a magok fogyasztása, illetve a legtöbb zöldséget is engedélyezi.

Ez a diéta lehetővé teszi bizonyos hústípusok fogyasztását, beleértve a sült vagy grillezett halat, a marhahúst, a vadhúsokat, a pulykát és a csirkét. A Biblia-étrend alapján a rovarok, például a szöcskék, a sáskák és a tücskök fogyasztása is megengedett. A sertéshús minden formában tilos, és nem lehet enni finomított lisztet, cukrot tartalmazó, feldolgozott élelmiszereket, tenger gyümölcseit. A diéta fontos eleme a spiritualitás. A diétázók minden nap elején és végén imádkoznak: Rubin az imádságot tartja a legfontosabb eszköznek a stressz enyhítésében.

UTOLSÓ ESÉLY DIÉTA

Dr. Robert Linn módszerének lényege, hogy követői nem ettek semmi mást, mint egy Prolinn nevű proteinturmixot. Ez a készítmény nagyjából 400 kalóriát tartalmazott, és olyan összetevőkből állt, mint előemésztett állati bőr, inak, vágóhídi melléktermékek – megbolondítva némi édesítőszerrel és mesterséges aromákkal. Jó néhányan belehaltak a fogyókúrába, Linn „doktor” pedig börtönbe került.

FÉREGDIÉTA

A diéta lényege röviden: le kell nyelni pár, erre a célra tenyésztett bélférget, amelyek megeszik a gyomor tartalmát, meggátolva a zsírok és kalóriák felszívódását. Ugye, milyen egyszerűnek tűnik a dolog? A probléma pusztán az, hogy az élősködők rengeteg betegséget okoznak a szervezetben, a kiirtásuk pedig bonyolult és nagyon kellemetlen.

diéta, nő, féregdiéta

A féregdiétával az a probléma, hogy az élősködők rengeteg betegséget okoznak a szervezetben, a kiirtásuk pedig bonyolult és nagyon kellemetlen.
Fotó: shutterstock

SHANGRI-LA DIÉTA

A diéta Seth Roberts pszichológiaprofesszor találmánya, lényege az íztelen kalóriák bevitele. Azok számára, akik szeretnek enni, tulajdonképpen egy nagyon jó módszer, hiszen alapvetően mindent lehet enni, majd a normál (ízletes) étkezések közötti időben naponta 100–400 kalória íztelen étel fogyasztása javasolt. Roberts szerint az emberek azért híznak, mert szoros az összefüggés az élelmiszerek és az íz között, ez pedig megtartja az étvágyat és az ember még több és több kalóriát igényel, csak az íz érzése kedvéért. A diéta szabályai egyszerűek: a diétázónak napi két-három alkalommal kis mennyiségű cukros vizet vagy extra light olívaolajat, repceolajat, dióolajat kell inni legalább egy órával azután, hogy valami ízleteset evett. Roberts szerint az olaj vagy a cukros víz kalóriát juttat a diétázó szervezetébe – tápanyaggazdag, de íz nélküli dolog, vagyis ezzel megtöri a tanult összefüggést az íz és a kalória között.

RÁGCSÁLÓ DIÉTA (FLETCHERIZMUS)

Horace Fletcher „a nagy rágcsáló” néven vonult be a történelembe. A 19. század közepén született amerikai azt javasolta követőinek, hogy minden ételt legalább harminckétszer, de leginkább százszor rágjanak meg, mielőtt lenyelik, és a fejüket közben döntsék előre. Rágás után a fejet aztán hátra kell hajtani, és az ételnek le kell csúsznia. Minden olyan élelmiszert, amely nem csúszik le „magától”, ki kell iktatni. A diétával több szakember is egyetért. Dr. Hendrik Smith például egy kísérletben bizonyította, hogy azok, akik a falatokat harminckétszer megrágják, 12 százalékkal kevesebbet esznek, mint azok, akik csak tízszer.

Fagyi a diétában! Jégre tesszük a kilókat

5 fogalom, amivel legyen tisztában, mielőtt diétába kezd!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.