Sok oka lehet annak, hogy valaki pluszkilókkal küszködik, és egyáltalán nem biztos, hogy a rossz táplálkozás vagy a mozgáshiány áll a probléma mögött. Sokszor lelki tényezők akadályozzák a fogyást, és ha ezeket sikerül kezelni, akkor szinte magától megy le a felesleg.

Lelkét gyógyította Réka, így adott le 12 kilót könnyedén

Így volt ez Paál-Szomjas Rékával is, aki mára sokkal jobban érzi magát, és bár nagyon örül a mínusz kilóknak, elárulja, hogy nem ez volt a lényeg, és nem is ez a legfontosabb pozitív változás az életében. A fiatal édesanya a Fanny magazinnak mesélt arról, hogy sikerült megállítania a hízást és kiegyensúlyozottabb élet felé venni az irányt.

„Ez már mindig így lesz?”

Réka fiatal édesanyaként komoly változtatásokat volt kénytelen bevezetni életében, ami nem jó irányba mozdította el. Állítja, ennek lett a következménye némi hízás is.
– Néhány éve ott kellett hagynom a munkahelyem, mert a gyerekekre sokkal nagyobb figyelmet kellett szentelnem. Nem ment, hogy a korábbi feladataimat abban a formában elvégezzem. Külsős piackutatóként azóta itthonról végzek elemzéseket, ennek a változtatásnak azonban negatív hatása is volt. Egy idő után azt vettem észre, hogy a mindennapokban teljesen betemetett a háztartás, gyerekek, logisztika. Egyszerűen nem éreztem jól magam a bőrömben, azon gondolkodtam, hogy akkor ez most már mindig így lesz? Amikor a covid miatt még edzésekre sem járhattam, az a fonal is elveszett, és amikor újra megnyitottak a termek, valahogy oda sem tudtam kellőképpen visszakapcsolódni – meséli.

Lelki oka volt a hízásnak

Sok édesanya tapasztal meg hasonló élményeket, mint Réka, ő azonban nem adta meg magát a hitnek, hogy így kell maradnia mindennek.
– Azt éreztem, hogy nem kielégítő így az életem, nincs sikerélményem, önállóságom, társas életem, anyagi függetlenségem, ugyanakkor tehetetlen vagyok. Ki akartam lépni ebből a kalitkából, változtatni akartam, de nem tudtam, hogyan tehetném meg. Ekkor kezdtek feljönni a kilók, aminek nyilván lélektani oka volt, hiszen nem ettem másként. Persze akkor ezt még nem kötöttem össze, de visszatekintve egyértelmű. Amikor újra edzeni kezdtem, az sem hozott látványos változást. Az interneten folyamatosan igyekeztem tágítani a tudásom több területen is, beleértve a spirituális vonalat, ami engem mindig is érdekelt és vonzott. Itt bukkantam rá egy önfejlesztést támogató spirituális csoportra, ami megfogott, mintha hívott volna.

Újra megtalált energia

Réka nagyjából két éve csatlakozott a csoporthoz, és ez teljesen átalakította az életét.
– Ott nemcsak tudást kaptam a világ és saját magam, magunk valós működéséről, ittlétünk céljáról stb., de olyan energiákat is, amelyek több területen is nagyot lendítettek rajtam. A sok új tudás, új látásmód mellett mások megéléseinek, tapasztalatainak megismerése is sokat segített abban, hogy változtatni tudjak az életemen, hozzáállásomon. 2022 tavaszán elkezdtem Czanik Krisztián aerobikóráit látogatni hetente háromszor. Azóta 12 kilót, egy ruhaméretet fogytam, de közben nem is nagyon méregettem magam. A letett lelki terheket tehát a fizikaiak is követték, amellett, hogy továbbra is mindent eszem, amit megkívánok. Ha nem megy le több, az sem baj, nekem fontosabb, hogy sokkal jobban érzem magam az életemben – mosolyog Réka.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.