Sok diétázó elköveti azt a hibát, hogy előzetes felkészülés nélkül vág bele a testmozgással egybekötött fogyókúrába. A leggyakoribb melléfogások egyike ugyanis az, hogy a precízen meghatározott étrendet nem követi egy hasonló gondossággal összeállított edzésterv. Most megismerheted azokat a buktatókat, amelyektől eddig nem tűntek el a pluszkilók!

4 fitneszbaki, ami miatt nem tudsz lefogyni

1. „Kényelmes” sport

A népszerű mozgásformák közé tartozik a jóga, amely, ha jól csinálja, túl azon, hogy kikapcsol, az izmaidat is remekül átmozgatja. A hangsúly ezen van: ha jól csinálod! Tisztelet a kivételnek, de vannak, akik csak azért választják sportjuknak, mert szerintük ez a legkevésbé megterhelő. Ők hetente akár háromszor-négyszer is eljárnak jógaórára, ám ott csak kényelmesen leheverednek, és néhány kar- és láblendítéssel le is tudják aktuális adagjukat. Amennyiben ehhez az a tudat is társul, hogy „megdolgoztam a vacsorámért”, az plusz nassoláshoz vezethet. Az eredmény végül az lesz, hogy egy-két kiló akár még fel is szaladhat.

2. Csak kardió

Feltöltődhetsz energiával, ha kihasználva a jó időt, a szabadban sportolsz. Ennek legegyszerűbb módja a kocogás, ám akárcsak a jógánál, úgy ennél is figyelni kell, hogyan illeszted be a „fogyiprogramodba”. Kizárólag futással/kocogással ugyanis nem tudsz izmot építeni és így nagyobb mennyiségben kalóriát égetni sem, a tested pedig hamar hozzászokik a monotonitáshoz. Ezért a hatékony fogyókúra érdekében növelni kell a testmozgás intenzitását is. Érdemes tehát változó intervallumú futásokat betervezni (például egyik nap pár perces sprintekkel tarkított kocogást, másnap egysíkú tempófutást), amiket keresztedzésekkel köss össze. Ne ijedj meg, tökéletes keresztedzés az is, ha biciklivel mész a munkába, vagy otthon csinálsz néhány kitörést, oldalemelést és hasprést.

3. Mozgásforma, ami nem érdekel

Eldöntötted a kolléganőiddel, hogy mától új életet kezdtek, és irány a fitneszterem? Nagyon jó ötlet, egymást támogatva az emberek könnyebben kezdenek bele bármibe. De mi van akkor, ha ők mondjuk spinningre szeretnének járni, ám te két alkalom után már unott arccal tekergetsz a hátsó sorban? Legközelebb már csak arra tudsz gondolni, mivel mentsd ki magad a jövő héten. Ezért is fontos, hogy olyan sportot találj, amiben örömöd leled, hiszen csak így tudod elérni a végső célt, az álomalakot! Hidd el, ha kínszenvedés minden egyes mozgással töltött perc, az többet árt, mint használ: nemcsak nem szabadulsz meg az úszógumitól, de a kedvtelenség könnyen átcsaphat stresszbe, a fogyókúra egyik legnagyobb ellenségébe. Ne feledd, akkor fogod magad testileg-lelkileg fittnek érezni, ha élvezettel vágsz bele az edzésekbe.

4. Hosszú és nehéz tréningek

Ha megtaláltad a megfelelő testmozgást, amelyet akár mindennap szívesen végeznél, egy dologra figyelj: ne hajtsd túl magad! Elhisszük, hogy nagyon jó érzés, amikor edzés után, endorfinnal feltöltve szinte repülni tudnál, ám sajnos van ennek árnyoldala is: az intenzív sportolás fokozza az étvágyat, ami növelheti a bevitt kalóriamennyiséget. Nem beszélve arról, hogy egy idő után folyton fáradtnak érzed majd magad, még akkor is, ha épp pihenőnapod van. Ezt az energiaszegény állapotot pedig általában édességgel szokta orvosolni az ember: a szervezetben ugyanis ilyenkor szénhidrátéhség lép fel, mivel ezt az „alapanyagot” tudja testünk a leggyorsabban energiává alakítani. Ne ess abba a hibába, hogy azt hiszed, mivel rendszeresen és sokat mozogsz, ezzel nem ártasz az alakodnak! Mondanunk sem kell, hogy így pont az ellenkezője történik: a mérleg a kitartó edzések ellenére sem fogja azt mutatni, amit szeretnél!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!
Felejtsd el a tésztát, így lesz tavasszal könnyebb a diéta!
Így még biztosan nem ettél káposztát! Töltsd meg mindenféle vitaminos finomsággal és tekerd fel úgy, mint egy burritot!

Ajánlataink