A jóga az elmúlt idők egyik legnépszerűbb kikapcsolódása lett, és akkor is érdemes néha ellátogatnod egy-egy ilyen órára, ha közben más sporttal formálod az alakodat. Tökéletesíti a koncentrációt, ellazít, gyorsabban gyógyulnak tőle a sérüléseid is. Számtalan stílus létezik, így nem is olyan könnyű megtalálni az igazán neked valót. Segítünk választani!

Jógáznál, de nem tudsz választni? Segítünk elkezdeni

 

jóga
A jóga többek között a hajlékonyságot és az egyensúlyérzéket is fejleszti
Fotó: Shutterstock

HATHA JÓGA

A tradicionális Hatha jóga gyakorlataira épül a mai összes jógafajta. A Hatha jóga elsődleges célja az élet meghosszabbítása, és egy kényelmes, boldog létezés a testben. Erre valók a nyújtó, erősítő, egyensúly gyakorlatok, melyekkel megeddzük a testet, elmét és felkészítjük a légzőgyakorlatokra. Ezután következhetnek a légzőgyakorlatok, melyek a légzőszervek, légzőizmok fejlesztése mellett a tudat működésére is befolyással vannak. Ezáltal a Hatha jóga edzi a testet, segít az ideális testsúly elérésében és stresszoldásra is kiváló, hiszen a hosszú kilégzésekre végzett nyújtó, lazító gyakorlatok tökéletesek a feszültség levezetésére és az óravégi relaxációnak is fontos szerepe van a munka és a hétköznapok során felgyülemlett feszültség, stressz kezelésében. A Hatha jóga órákon főleg az ászanák (testhelyzetek) precíz, anatómiailag helyes kivitelezésével foglalkozhatsz, emellett hangsúlyos az egyszerűbb pránajáma technikák (légzőgyakorlatok) elsajátítása.

GERINCJÓGA

A Gerincjóga órák a gyógytorna, gerinctorna anatómiai alapjaiból kiindulva a Hatha jóga és a különböző mozgásterápiák gyakorlatait integrálva segítenek a helyes testtartás, testtudat kialakításában és a helyes légzés elsajátításában. A Gerincjóga gyakorlatai növelik a fizikai és pszichés teherbírást, az energiaszintet, az ellenálló képességet, javítják a keringést, a mozgáskoordinációt és a koncentrációra való készséget. Átmozgatják az egész testet, oldják a testben keletkezett feszültséget. Az óra végi vezetett relaxáció pihenteti, megnyugtatja az elmét, lecsendesíti a gondolatok áramlását. A Gerincjóga elsődleges célja a fizikai test egészségének helyreállítása anatómiai alapmozgásokra épülő gyakorlatsorokkal, ezáltal egy teljesebb és kiegyensúlyozottabb életszínvonal elérése. A fizikai test egészségének alapfeltétele a helyes tartás, ezért itt kezdi a kezelést. Tudatosítja a helyes testtartást és a helyes légzést, melyek a mozgásszervi problémák kezelésének alapjai. A Gerincjóga gyakorlatok biztonságosak és egyszerűek, bárki számára elsajátíthatók. Pozitív hatásuk gyorsan megtapasztalható mind fizikai, mind mentális szinten. A Gerincjóga órák precíz és preventív alapot nyújtanak más jógafajtákhoz is.

NŐI JÓGA

A női jóga segít megismerni, megérteni és megélni nemiséged minden örömét. A testtartások ugyanis jótékony hatással vannak a női szervekre, lazítják a csípőt, megerősítik a gát területét, a medence és a has izmait, energetizálják a medencét. Segítségükkel a medencealapi izmok erősödnek, a menstruációs és szexuális problémák oldódnak, a szülés után kialakult inkontinencia is megszűnik. Akár a meddőség ellen is megoldást jelenthet. A légzőgyakorlatok, a lazító és görcsoldó relaxációs technikák és a ciklust szabályozó gyakorlatok által kiegyensúlyozottá válik a hormonális működés, az idegrendszer és az érzelmek is megnyugodnak. Ezt tényleg a gyengébb nemnek találták ki! Az órán csak nők vannak, így nem kell takargatnod semmit. Előtte azonban őszintén beszélj az oktatóval, milyen problémáid vannak, hisz így mutathat számodra egészen egyedi gyakorlatokat is.

ANTIGRAVITÁCÓS JÓGA

Az antigravitációs jógában a gyakorlatokat egy függőágy ölelésében végezheted, mely olyan elasztikus anyagból készül, amely 1000 kilót is elbír, ezért nagyon biztonságos. Az ízületeket kevésbé terheli meg, mintha a talajon mozognál, könnyebben el tudod engedni magad, és egyúttal ki tudod használni a pozíciók előnyeit is. Mindez különleges energiával tölti fel a testedet. Az órákon fontos szerepe van a helyes testtartásnak és a megfelelő légzésnek is. A gyakorlás során nem csak mozgásod válik könnyebbé, tested és immunrendszered is erősödik. Valósággal felszabadul a lelked a súlytalanságban.

JÓGA FLOW

A Jóga Flow óra fizikai szinten a legerősebb jógaforma. A Jóga Flow órák sajátossága, hogy a test dinamikus mozgását összehangolják a légzéssel. A cél, hogy az egész óra a mozdulatok egymásba áramoltatásából jöjjön létre. A Jóga Flow órákon a gyakorlatokat dinamikusan hajtják végre, ami azt jelenti, hogy szinte az egész órán lassan, folyamatosan, a légzés ütemére mozognak, amihez egy minimális fizikai felkészültségre szükség van. Jó választás, ha a dinamikusabb, flow jógaórákat kedveled, jó formában vagy, szeretsz sportolni és a mozgásos meditációt szeretnéd megtapasztalni. A flow óra segít megtanítani a test, a légzés és az elme tudatos irányítására, de a jógaóra keretein túl is utat mutat a szabadság és kötöttség közötti harmónia megtalálásában.

YIN JÓGA

Ha szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés igazán lelassulni, mélyre ereszkedni, milyen szembenézni azzal, ami érkezik, befogadni azt, ami van és elengedni azt, aminek már nincs helye, akkor a Yin jógát ki kell próbálnod. Yin órákon többnyire passzív, hosszabb ideig kitartott ászanákkal találkozhatsz, melyek célja az izmok tudatos ellazítása, a befelé figyelés és az önismeret elmélyítése. Ezek a speciális pozíciók segítik kiegyensúlyozni a testet és az elmét, valamint megtalálni a belső nyugalmat. Szabályozzák a test energiaáramlását, oldják a blokkokat, serkentik a vérkeringést. Jobb olajozást és védelmet biztosítanak az ízületek számára, növelik azok mozgástartományát. A Yin jóga tökéletes kiegészítése a többi jóga stílusnak. Nemtől, hajlékonyságtól, tapasztalattól függetlenül ajánlott mindenkinek, aki szeretne igazán mélyről megtapasztalni Önmagát.

IYENGAR JÓGA

Az eszközös jóga B.K.S. Iyengar jógamester tanítására épül, a jógafilozófiát és a jógapózok gyakorlását egyaránt tartalmazza. Az órákon a helyes testtartások és pózok megtalálására helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Ehhez olyan eszközöket használnak, szalagokat, jógatéglákat használnak, melyek segítségével csak sikerélményed lehet, soha nem kell túlerőltetned magad. Az oktatók egyénileg foglalkoznak mindenkivel, részletesen elmagyarázzák a pózokat és segítenek, ha kell. Rendkívül megnyugtató érzés és fokozatos fejlődést tesz lehetővé, minden óráról hatalmas mosollyal és nyugalommal távozol majd. Az eszközös jógát azoknak ajánlják, akik nagyon komolyan szeretnének megtapasztalni minden jógapózt és azoknak, akiknek különleges igényeik vannak sérülés, vagy bármely szervi eltérés miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!
Álomsüti téli napokra: diétás mákos pite
Ez a gluténmentes mákos pite tökéletes választás mindenkinek, aki egészséges, de ízletes desszertet keres. Rostokban, fehérjében gazdag, könnyen elkészíthető, és akár diétába is beilleszthető!
A legjobb téli sportok, ha kipróbálnál valami újat
Télen is rengeteg izgalmas sportot próbálhatsz ki, akár a hóban, akár a fagyos pályákon. Fedezd fel a téli kalandokat, legyen szó extrém élményekről vagy könnyed kikapcsolódásról!
Fedezd fel, milyen technológiai előnyöket kínálnak a Nike zokniknak sportolás közben
Mi pörgeti fel legjobban az edzőcipőd? Természetesen egy pár zokni. De nem akármilyen zokni! Válaszd az egyik híres brand, például a Nike zokniját. A híres Swoosh logós kiegészítőnek köszönhetően még eredményesebb leszel sportolás közben.
Diéta és kollagén: így támogasd a megfelelő kollagéntermelést
A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testedben, amely alapvető szerepet játszik a bőröd, az ízületeid, a hajad, a körmeid és az izmaid struktúrájában.
Egészséges vagy sem? A forró fürdő titkai
Nincs is jobb, mint egy pihentető forró fürdővel zárni a napot, vagy éppen így kezdeni a hétvégét, mindezért pedig nemcsak a lelkünk, de a testünk is hálás lesz. Eláruljuk, milyen egészségügyi előnyei vannak a kádban való lazításnak.

Ajánlataink