Azt mondja, jó úton járt, hogy halálba egye magát. Azonban egy tragédia megváltoztatta az életét, és 56 kilót fogyott a fiatal orvos.

56 kilót fogyott a háziorvos, most a betegeit motiválja

Dr. Kevin Gendreau számára egy szörnyű tragédia volt a fogyáshoz vezető motiváció. „Amikor a nővéremnél egy agresszív, és ritka daganatos betegséget diagnosztizáltak, én már 136 kiló felett voltam. Sok kenyeret, tésztát és csipszet ettem.” Kevin, aki családorvosként dolgozik, azt mondja amíg a nővére az életéért harcolt, ő jó úton járt afelé, hogy halálra egye magát. „Eldöntöttem, hogy változtatok az életemen”- mondta az orvos a People magazinnak.

Dr. Gendreau először a népszerű, alacsony szénhidrát, magasabb zsír tartalmú diétát követte. „Ahogyan a nővérem állapota egyre romlott, én egyre motiváltabb lettem azt illetően, hogy egészségesen éljek és étkezzek, mert tudtam, hogy a hétéves unokahúgomnak, és a hároméves unokaöcsémnek a legjobb formámban lesz szüksége rám, vagyis egészségesen, erősen. A nővérem pedig nem sokkal később elhunyt.”

Az orvos teljesen elhagyta a feldolgozott élelmiszereket az étrendjéből, rengeteg gyümölcsöt, zöldségeket, magvakat, csirkét, pulykát, halat, tojást, joghurtot, és fűszereket fogyasztott. Idővel áttért a magas fehérje, alacsony szír és szénhidrát étrendre.

Végül 56 kilót dobott le.

Az életmódváltásnak módszerét számos betegének elmesélte, hogy segítsen nekik is a változtatásban. „Az étrend segíthet sok prediabétesszel, vagy diabétesszel harcoló embernek. Azonban ez a módszer sem ajánlott mindenkinek, minden diéta, vagy inkább életmódváltás előtt, konzultálni kell a háziorvossal”- szögezte le Dr. Gendreau.

View this post on Instagram

Happy Motivation Monday and FIRST DAY OF JULY! 😎 Summer is upon us and there’s no better time than the beginning of a month/season to make a major life change. For me, that decision happened on August 1st, 2016. That’s when I started eating clean with Whole30 and tracking my calories using MyFitnessPal. Several months later, I began intermittent fasting as well. With these methods combined, I lost over 120lbs (306lbs -> 185lbs)! Conquering obesity was not easy, but it’s a path I am so glad I chose. I am feeling so grateful that I get to work as a physician to help prevent and treat obesity and all it’s co-morbid conditions every day.👨🏼‍⚕️I will keep trying my best to make a difference, one person at a time! Tag a friend in the comments below who has tried Whole30, Keto, Paleo, or Intermittent Fasting!👇🏼ALSO, kudos to you if you’re able to zoom into my “after” picture and tell me how many Teddy’s you can spot! 😂 #whole30 #keto #paleo #beforeandafter #suit #expressmen #socks #weightloss #fitness #doctorsofinstagram #follow #share #motivationmonday #inspiration #thinspiration #obesity #medicine #natural #diet #lifestyle #intermittentfasting #myfitnesspal #mfptransformation #motivation #buzzfeed #puppiesofinstagram #southcoasthealth

A post shared by Kevin Gendreau, MD (@kevingendreau) on

Dr. Gendreau Instáját itt tudjátok követni.

30 tipp, ami segít tudatosan készülni a fogyásra

Csodás átalakulás: 130-ról 69 kilóra fogyott az esküvőjére

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.