Ez a zöld elixír sokat tesz az egészségünkért, a szépségünkért és az alakunkért, ezért érdemes rendszeresen kortyolgatnunk.

Így segíti a fogyást az árpafűlé

Az árpafű nem egy újkeletű, modernkori superfood, hiszen már a rómaiak is előszeretettel használták, felismerve jótékony hatását, mint ahogy az indiánok is, akik főként külsőleg, fertőtlenítésre, a kínaiak pedig ősidők óta méregtelenítésre alkalmazták. Az árpafű nem más, mint az árpamag hajtása, tehát tulajdonképpen csíranövény. És mint tudjuk, a csírák a legértékesebbek, hiszen koncentráltan tartalmazzák a legfontosabb vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat és antioxidánsokat. Nagyon gazdag fehérjében és rostban is. Legnagyobb előnye azonban a rendkívül magas klorofill tartalma, ami nem csak az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő, de a fontos szerepe van a vérképző folyamatokban is- írja a Fanny magazin.

Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező!

Azok számára, akik nem esznek húst, vagy semmilyen állati eredetű élelmiszert, azoknak különösen oda kell figyelni a fehérjebevitelre, de még inkább a kilenc létfontosságú esszenciális aminosavra, ami nagyon kevés növényi alapanyagban található meg együttesen, ráadásul a szervezet sem képes előállítani, tehát kizárólag táplálék útján juthat hozzá a szervezet. A másik problémát a B-12 bevitele jelenti azok számára, akik növényi étrendet követnek. Az árpafűlé rendszeres fogyasztása erre is megoldás lehet. Jelentős mennyiségben van benne kalcium és B6 vitamin is, melyek elősegítik a B12 felszívódását. Vastartalma is igen jelentős: ötszöröse a spenóténak, ennek felszívódását a C-vitamin tartalma erősíti. Magnéziumtartalma pedig elősegíti a kalcium beépülését a csontokba.

Erősíti az immunrendszert

Magas vitamin és ásványi anyag tartalma gondoskodik az immunrendszer megfelelő működéséről, amit tovább fokoz a benne található béta-glükán. A béta-glükán a növények, gombák és baktériumok sejtfalában található meg. Ez az anyag a szervezetbe kerülve olyan lökést ad a védekezőrendszernek, melynek segítségével könnyebben győzhetjük le a betegségeket, illetve segítségével megakadályozhatjuk, hogy egyáltalán elkapjunk bármit. Emellett az árpafűlé napi fogyasztása hozzájárul a szervezet sav-bázis egyensúlyának megőrzéséhez, és gátolja a túlzott gyomorsav-termelődést. A bélflórára is jótékonyan hat, és mivel az immunrendszer jelentős része a belekben van, ezzel is jóval hatékonyabbá teszi a szervezet védekezőképességét.

Vérré válik bennünk!

Ha egy étel különösen jól esik, azt szoktuk mondani: vérré válik bennünk. Nos az árpafűlé tényleg vérré válik bennünk, ugyanis a zöldárpa klorofilltartalma nem csak a vérképzésben játszik fontos szerepet, de az erek tisztításában is, emellett csökkenti a koleszterinszintet is.

Kiváló méregtelenítő

Gyakori fogyasztásával egyszerűen méregteleníthetjük a szervezetünket, ugyanis elősegíti a nehézfémek, felgyülemlett salakanyagok és méreganyagok távozását.

Elősegíti a fogyást

Ha szeretnénk néhány kilótól megszabadulni, akkor érdemes napi szinten innunk egy nagy pohár árpafűlevet. Magas rosttartalmának köszönhetően hamar eltelít, fokozza az anyagcserét, mégis tartalmaz minden fontos vitamint, amire szüksége van a szervezetünknek.

Fotó: shutterstock

Az árpafű por nem csak belsőleg alkalmazható, hiszen a bőrünkkel is csodát tesz. Nyugtatja, regenerálja az irritált, pattanásos, aknés, érzékeny, gyulladt vagy sérült bőrt, ezért érdemes a krémünkbe keverni, vagy pakolásként alkalmazni. Emellett védelmet nyújt az UV-sugárzással szemben is, és lassítja a bőr öregedését.

Hogy néz ki?

Az árpafüvet legegyszerűbben por formájában szerezhetjük be, majd ezt vízzel, gyümölcslével összekeverve ihatjuk meg. Belekeverhetjük turmixba, smoothie-ba, készíthetünk belőle pakolást a bőrünkre vagy akár a hajunkra.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.