Az x- és az o-láb korunkban gyakori probléma, ahogyan a bokasüllyedés és a lúdtalp is. Sokan csak legyintenek az ilyen panaszokra, pedig egész életünkre hatással lehet az elhanyagolt lábizomzat.

Ne hanyagold el! Fókuszban a lábizomzat

Bartha-Darabos Ivett minősített IFBB szakedző, mozgásfejlesztő tréner írásából kiderül, miért olyan fontos a lábizomzat erősítése, fejlesztése.

lábizomzat, edzés

Fotó: Shutterstock

 

Mivel edzőként dolgozom, számomra sokat elárul a hozzám forduló emberekről a lábuk állapota. Szégyellni, titkolni semmilyen bajt nem kell – sőt nem is szabad, hiszen a legtöbb esetben még felnőttkorban is gyógyíthatók a lábbetegségek, és a szépséghibákat ugyancsak korrigálhatjuk, mozgással, nyomásterápiával, tape-eléssel, illetve komolyabb esetben akár műtéttel.

 

Lehetséges problémák

Felnőtt vendégeimmel gyakran végzünk olyan gyakorlatokat, amelyek segítenek a rejtett problémák felderítésében. Az egyensúlyérzék fejlesztését célzó, illetve a keresztmozgásokat igénylő feladatok során, egylábas gyakorlatoknál, sőt egy szimpla guggolásnál könnyen fény derülhet a lúdtalpra vagy a bokasüllyedésre. Az x-láb vagy o-láb ritkán jelentkezik önmagában, szinte mindig együtt jár egyéb panaszokkal. A probléma hátterében többnyire a talp izmainak elégtelen támasztása áll: emiatt a térd nem tud a tengelyében maradni, kifelé vagy befelé dől, így jelentős nyomást gyakorol a csípőre, valamint a gerincre is. A hát- és derékfájdalmakért igen gyakran a lúdtalp vagy a bokasüllyedés felelős.

 

Érdemes mozogni!

Meghálálja a tested, ha beiktatod a lábizomzat és a talpizmok rendszeres edzését, valamint a súlyodra is ügyelsz. Elejét veheted a derék- és gerincfájdalmaknak, illetve a csípőkopásnak, gyulladásnak. Az erős, jó kondícióban lévő láb azt is elárulja rólad, hogy valószínűleg jó tüdőkapacitással rendelkezel, hiszen a szívtől távol lévő láb izmainak mozgatása rengeteg oxigént igényel, így erősen igénybe veszi a keringést. Éppen ezért a tüdőkapacitás növeléséhez gyakran alkalmaznak lábedzést, nemegyszer egészen kifulladásig. Azt is megfigyelték, hogy egy kezdő sportoló könnyebben lesz rosszul, ha túlterheli a lábát edzés közben, azaz e téren különösen fontos a mértékletesség.

 

Próbáld ki: Gyakorlatok a lúdtalp ellen

 

Hasznos tanácsok

  • A szakemberek mindig figyelmeztetik a szülőket, hogy körültekintően válasszanak cipőt a gyermekeiknek. A megfelelő lábbeli mellett a mozgásfejlődés támogatása, a rendszeres torna segíthet megelőzni, illetve orvosolni a panaszokat.
  • Probléma esetén se csüggedj, hiszen bármikor elkezdheted a lábtornát. Rövid idő alatt megerősítheted az izmaidat, és ez jótékonyan hat majd a járásodra.
  • Az általános, egész testre kiterjedő hypotonia (laza izomzat, csökkent izomtónus) és hypertonia (feszes izomzat) jelei a lábakon is megmutatkoznak. Megfelelő terápia nélkül az izomeltérések kopásokhoz, gyulladásokhoz vezethetnek, és növelik a sérülések veszélyét.
  • A gyenge, tónustalan lábak arra utalnak, hogy nem sportoltál gyermekkorodban, és szívesebben ültél a tévé előtt, ugyanis a vázizomzat ilyenkor nem alakul ki megfelelően az adott területeken. A helyzeten csak ront az ülőmunka és a fizikai aktivitás hiánya. A túlsúly pedig különösen veszélyes!
  • A bütyök többnyire a rossz cipőválasztás következménye, a harántboltozat süllyedésének hátterében pedig általában a lábizomzat gyengesége áll. Ez okozza a nagylábujj csontjainak és ízületeinek elmozdulását, a ránehezedő súly aránytalan eloszlása miatt.
  • A bokasüllyedés ellenszere az erős lábizomzat, különös tekintettel a vádlikra, és egy kicsi, ám annál fontosabb ínra – a hátsó tibiális izom ina a belboka hosszanti boltozatát támasztja alá. Speciális lábtornával, erősítő gyakorlatokkal ezek fejleszthetők, így a lábad nemcsak egészségesebb lesz, de szebb látványt is nyújt majd. Sőt a cipő belső oldalát sem fogod letaposni. Amíg az izmok megerősödnek, érdemes talpbetétet használni.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Lapos hasat szeretnél? Ez a tuti módszer, ami segít!
A lapos has diéta legfőbb célja a has körül lógó úszógumi gyors elégetése. Dietetikusok és orvosok ennek érdekében kidolgoztak egy módszert, most figyelj!
Itt a tél legfinomabb diétás sütije: 10 perces máktorta
Kevés olyan sütemény ismert, ami egyszerre finom és egészséges is, de ez a 10 perc alatt elkészíthető, lisztmentes máktorta ilyen.
Légy a csúcson edzés közben! 5 trükk, amit ismerned kell
Az edzésnek akad néhány olyan velejárója, ami igenis zavaró lehet: izzad a bőröd, csutakos lesz a hajad, felhólyagosodik a bőröd, kirepedezik a szád. Csakhogy mindez elkerülhető! Segítünk, hogy ilyenkor is szép és ápolt lehess!
Felejtsd el a sültkrumplit: itt a diétás cukkiniropogós
Most mutatjuk azt a tökéletes cukkiniköretet, amit minden diétázó imád, mert húsok mellé remek, akár sültkrumpli helyett is megeheted. De természetesen magában is nagyon finom.
Tudtad, hogy a CBD-vel akár fogyhatsz is? Megmutatjuk, hogyan!
A CBD nagy népszerűségnek örvend manapság. Nemcsak a szépségiparban, hanem étrendkiegészítőként is előszeretettel használják, hiszen számtalan jótékony hatása lehet. Ezek közül az egyik – ami téged is biztosan érdekel – hogy elősegítheti a fogyást.
A legjobb tippek, hogy eltűnjön rólad a narancsbőr
Akármit csinálsz, a narancsbőr jön és marad? A harc azonban nem hiábavaló, és nem kell hozzá semmilyen méregdrága csodakence vagy készülék sem. Megfelelő életmód és néhány egyszerű házi praktika is megteszi.
Imádod az ABBA zenéjét? Ezt a 20 perces edzést látnod kell! (videó)
Az ABBA zenéjét nem lehet megunni és ha meghallod, azonnal táncra perdülsz. Használd ki ezt a lendületet és eddz velünk. Ezt a videót látnod kell!
Diétázol? Süss túróból palacsintát!
Ha szeretnél néhány kilótótól megszabadulni, jó ha mindig akad otthon a hűtődben egy doboz túró. Nem csak sósan, de édesen is remek. Pillanatok alatt akár palacsintát is készíthetsz belőle.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.