Egészség
A jó idő beköszöntével előkerülnek a papucsok és a szandálok. Ilyenkor jobban figyelünk lábunk egészségére, és észrevesszük azokat az elváltozásokat is, amelyekkel télen nem foglalkoztunk. A kor előrehaladtával lábunk egyre érzékenyebbé válik, ezért érdemes már az apró, jelentéktelennek tűnő problémákat is komolyan venni.
Tüsszögés, szemviszketés, orrdugulás, bőrirritáció – csak néhány kellemetlen tünet, amelytől a pollenallergiások szenvednek. Kezelés nélkül a tünetek mindaddig fennállnak, amíg az allergén növény – leggyakrabban a parlagfű és az üröm – virágzik. Gyógyszerekkel enyhíthetők a tünetek, de emellett a természet is kínál segítséget.
A fájdalmat, ami a szervezet jelzése arról, hogy valami zavar keletkezett a működésben, egy idő után megtanuljuk értelmezni. Eldöntjük, hogy érdemes-e orvoshoz fordulni, vagy akár otthon is helyreállíthatjuk az egyensúlyt. Néha előfordul, hogy nem vesszük komolyan a testünk figyelmeztetését vagy félreértelmezzük, pedig a háttérben súlyos betegség is állhat.
Senki sem gondol szívesen a kullancsokra strandolás, kirándulás közben, hiszen a kinézetük a legtöbb emberben undort kelt, ráadásul betegségeket is terjesztenek. Nos, pont ez utóbbi miatt kell odafigyelni rájuk. Ezek a nemkívánatos élőlények megtalálhatók a kertekben, parkokban, erdőkben, füves-fás területeken, ezért nagyon fontos a megelőzésről és a kezelésről néhány szót ejteni.
A tengerparti nyaralások, a fesztiválok, szabadtéri bulik elképzelhetetlenek hennatetoválók nélkül, és bizony a szabadság alatt nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is gyakran elcsábulnak egy-egy tetkóra. Brit tudósok nemrégiben a nyári tetoválások veszélyeire hívták fel a figyelmet. A hennatetoválások bár igen népszerűek, egyéb összetevőik miatt gyakran váltanak ki allergiás reakciókat.
A kalciumról leginkább a csontok egészségének megőrzése jut eszünkbe, holott ez az ásványi anyag nemcsak a csontképzéshez, a csontállomány fenntartásához szükséges, hanem számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő táplálkozással elegendő mennyiségű kalciumhoz jusson a szervezet.
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.