Az elmúlt években a fejes saláta mellett egyre többféle saláta érhető el a hazai piacokon és boltokban. A saláták színben és formában is igen változatosak, valamint a felhasználásuk terén is sok a lehetőség!

Az egészség zöldben – Ezért együnk minél több salátát!

 

saláta

A fejes saláta mellett még számos más fajtát érdemes beillesztenünk az étrendünkbe!
Fotó: Shutterstock

A zöldségek, a saláta szerepe az étrendben

A kiegyensúlyozott táplálkozás egyik nélkülözhetetlen eleme a megfelelő gyümölcs- és zöldségfogyasztás. A zöldségfélék kiemelt helyen szerepelnek a naponta elfogyasztandó élelmiszerféleségek között, legalább 4 adagnyit ajánlott fogyasztanunk belőlük mindennap, és ebből legalább 1 adagot friss vagy nyers formában. 1 adagnak felel meg 10 dkg friss, párolt vagy főtt zöldség (például 1 közepes paradicsom, paprika), egy kis tányér saláta vagy 2 dl 100 százalékos zöldséglé.

Ezt a mennyiséget könnyen elérhetjük, ha minden főétkezéshez eszünk minél többféle színű, például piros, narancs vagy sötétzöld színű friss, idényjellegű zöldségfélét. Fogyasztásukkal az egészségünk szempontjából kiemelten fontos védőfaktoroknak a különböző változataihoz jutunk hozzá, amelyek segítenek a betegségek megelőzésében, az egészség megőrzésében.

Salátadiéta a pluszkilók ellen – 4 nap a karcsúságért

 

A saláta felhasználásának módjai

A saláta rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, a különböző fajtákkal változatossá és színessé tudjuk varázsolni az étrendünket. Hazánkban a terítékre kerülő kis mennyiségű zöldségfélét gyakran csak csökkentett vitamintartalommal fogyasztjuk, mert a sütésfőzés során a vitaminok jelentős része lebomlik. Egészségünk megőrzése érdekében nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a friss, nyers zöldségfélék mindennapos fogyasztására, ebben segítenek a salátafélék, amelyek főleg nyers formában részei az étkezésünknek, így elmarad a hőkezelés értékes tápértéket csökkentő hatása.

 

A saláta legkedveltebb fajtái

FEJES SALÁTA

A különböző fejes saláták színe a világos zöldtől egészen a sötét liláig terjedhet, úgynevezett zöld ízük van, jellemzően kicsit kesernyés. A fejes salátának alacsony energia- és magas víztartalma van, az ásványi anyagai közül megemlítendő a kalcium és a kálium, valamint számottevő mennyiségben tartalmaz biotint, C-vitamint.

JÉGSALÁTA

A jégsaláta levelei sárgászöldek, a fejes saláta leveleinél vastagabbak, erősebbek, roppanósak. Más típusokhoz képest hosszabban eltartható, továbbá a hőhatást is jobban tűri. Energiatartalma alacsony, bővelkedik jótékony tápanyagokban, valamennyi vitamint tartalmazza a B12- és a D-vitamin kivételével. Több klorofill és karotinoid található benne, mint a fejes salátában, jó kalcium-, vas- és foszforforrás.

MADÁRSALÁTA

Levelei a fejes salátáénál vastagabbak, keményebbek, ropogósak. A salátafajok közül kiemelkedően magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkezik. A fejes salátához viszonyítva nagyobb az energia-, fehérje-, vas-, kálium- és cinktartalma, valamint jóval több az A-provitamin- és C-vitamin-tartalma.

RADICCHIO

Szorosan egymásra boruló levelei tömör, gömbölyű fejet alkotnak, és csak a külső borítólevelek maradnak zöldek, melyek nem ehetőek. Íze pikánsan, kellemesen kesernyés, enyhén borsos. Vitaminok tekintetében kiemelendő E- és K-vitamin-tartalma, valamint tartalmaz egy prebiotikus oligoszacharidot, az inulint is, amely a vastagbélflórában található jótékony, úgynevezett probiotikus baktériumok számára hasznosítható energiaforrás. Az inulinnak nagy szerepe van ezen baktériumok szaporodásának elősegítésében, s ezáltal az egészség megőrzésében.

ENDÍVIA

Számos salátaféléhez hasonlóan sok szín- és alakváltozata ismert, létezik sima és szeldelt levelű fajtakör is. A széles levelű endíviát frissen is fogyasztják, emellett a salátafeldolgozóknak is fontos alapanyaga. A cakkos, szeldelt levelű, mely a frisée típus, szintén a salátamixek egyik legfőbb összetevője a dekorációs felhasználás mellett. Bővelkedik jótékony tápanyagokban, magas foláttartalma van, és nagyobb mennyiségben tartalmaz kalciumot, káliumot, magnéziumot és cinket. Az endíviában is jellemző alkotóelem az inulin.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

A cikk forrása: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink