Oldal kiválasztása
A 21 éves Ethan Taylor duci kisgyerek volt, majd idővel egyre kövérebb lett. Két évvel ezelőtt azonban elhatározta, hogy változtat az életen. Brutálisan sokat fogyott.

83 kilót fogyott az egyetemista, lefutotta a maratont

A sok-sok évi késő esti étkezés, valamint a testmozgás teljes hiányának „köszönhetően” a fiatalember 19 éves korára elérte a 166 kilót. Aztán eldöntötte, hogy változtat az életen. Először az étrendjét alakította át egészségessé, majd sétálni és kocogni kezdett. Eleinte csak napi 400 métert bírt kocogni, de soha nem akarta feladni és 18 hónappal később teljesítette az első maratonját Chicagoban. Az ideje pedig 4 óra 44 perc és 56 másodperc volt. „Négy másodperccel legyőztem a célidőmet”- mondta mosolyogva az újságíróknak Taylor. „Csodás érzés, hogy képes vagyok egy ilyen versenyen részt venni. El sem hiszem, hogy én teljesítettem a távot”- folytatta.

Taylor határozottan állítja, hogy megérte a kemény munka. 18 hónap alatt 83 kilót fogyott le. Most kb. fele akkora, mint 19 évesen volt. „Boldogabb vagyok, nemcsak a külsőm miatt, hanem azért is, mert sokkal aktívabb életet élek. 180 fokban változott az életem. Ez csodás!”- nyilatkozta a srác a People magazinnak.

View this post on Instagram

Real talk time: as you all know I’ve come a really long way and I’ll be forever grateful about all I’ve been able to accomplish. I’ve made it clear that my goal is to get to 184 so I can say that I’ve cut myself in half and I want that really damn bad. At this point I don’t know how realistic that is. Pretty much every morning for approximately the last three weeks I’ve woken up and weighed the same. Either 192 or 191. I can’t seem to get past that point. Some people might say I’m in a plateau but I know that’s not what this is. I know what I’ve been putting myself through in the gym to get through this and I’ve been tracking what I eat so I’m 100% positive this isn’t that. There comes a point in time when your body is “done” and I think my body might be at that point. For example, when I would run during half-marathon training I would lose anywhere from 2-5 pounds after every run. Now when I run and weigh myself I lose nothing, even if I weigh myself right after a run. I am legitimately stuck in the 190-192 range. I’m not stopping just yet. I’ll keep pushing until leave for Texas in three weeks. Whatever I am on that date is what my end weight will be. Whether that’s 184 or 192. It doesn’t matter that’s the end date. I’m going to keep trying to lose these last 7-8 pounds but I’m not sure that’s entirely possible without pushing my body to its limits and I don’t want to do something stupid and injure myself trying to get these last few pounds. If I can’t make it to 184 I’ll still be plenty happy with whatever I am because I’ll be able to look back at these old pictures and truly see how far I’ve come. The farther I get into this the more I realize it isn’t about the number on the scale. I flipped my life completely around and brought myself back from the brink. I changed myself forever and the scale won’t tell me that. The way I feel, look, and perceive life will. It’s been an awesome journey and one of the greatest times of my life. In 21 days I’ll know what I weigh for good and I’ll be okay with that. I’m just happy I made these changes. From 368-191. That’s 177 pounds I’ll never gain back.

A post shared by Ethan Taylor (@ethan_gets_fit) on

A srác minden lehetséges étkezési hibát elkövetett, ezt ma már ő is tudja. Soha nem reggelizett, ebédre szendvicset evett, napközben gyakran nassolt csipszet, fánkot, fagyit, és ivott kólát, a vacsorája szintén szénhidrátban gazdag gyorskaja volt. Egy hátsérülés miatt depressziós is lett, napokig nem hagyta el a szobáját, többnyire csak feküdt az ágyában. „komolyan azt gondolom, hogy meghaltam volna, ha úgy folytatom. Viszonylag hamar. Ma már egészséges ételeket fogyasztok, az élelmiszereket a helyi, termelői piacról szerzem be. Proteinben gazdag az étrendben. Gyakran eszem tojást, pulykából készült sonkát, grillezett édeskrumplit, csirkét, halat brokkolit és barna rizst.”

View this post on Instagram

Today’s long run was a tough one. I learned three important things today. 1) humidity is the devil. It sucks and I only ever cramp up when it gets super humid. It’s gone down since I finished my run (very convenient) but it was around 95-100% during my entire run. 2) I need to do better with nutrition during my run. When I go out and burn ~2700 calories (according to my Fitbit) I need to take in more than the 100 calories I usually do during a run. So fruit and mixed nuts are gonna be the move from now on 😂. 3) I don’t quit and I never will. During my run I could’ve quit when I felt sick, I could’ve stopped when my side cramped forced me run/walk. It’s just so easy to quit but I refuse to let myself do that. Honestly it’s one of the biggest reasons I’ve been so successful throughout this weight loss journey. Quitting will never be option. You can’t learn anything from quitting. It just makes you weaker mentally. Now that my focus has switched from weight loss to maintaining and helping others I can take that same attitude and apply it there. I won’t stop until I everyone who needs help is helped, I won’t quit until we reverse the epidemic that is childhood obesity, I just WILL NOT QUIT. Last week I hit my minimum fundraising goal but that’s not good enough for me. I want to raise as much as I can before the marathon. So if you’re in a place to help I’d more than appreciate any donation! The link is in my bio!! #food4fuel #25by2025 #beinspired #beinspiring #21DaySTC #justlosebaby #onegoal #weightlossszn #fitness #weightloss #100poundclub #extremeweightloss #journey #815 #gym #wlcommunity #150poundclub #actionforhealthykids #run #chicagomarathon2019 #fundraiser #embracethesuck #runnerscommunity

A post shared by Ethan Taylor (@ethan_gets_fit) on

Taylor a maraton alatt pénzt gyűjtött olyan alapítványnak, amely kisgyermekeknek segít az egészséges életmód elérésében. A fiatalember történetét itt tudjátok követni az Instán.

40 kilót fogyott, kidobta a zsákruhákat Makány Márta

Így fogyott le 140 kilóról 66 kilóra az 50 éves asszony

Hozzászólások

Vilmos és Katalin gyermekei sportos ajándékokat kértek karácsonyra - ezek vannak a listán!
Sarolta hercegnő, és György herceg már megírta a listát a Mikulásnak (az Egyesült Királyságban Father Christmas, vagyis a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot – a szerk.). A Mirror lap beszámolója szerint Vilmos és Katalin gyermekei sporthoz kapcsolódó ajándékokat kértek, ám nem mindent kapnak meg a listáról...
„Mi akkor is egy család vagyunk” - magányos, vagy széthúzó karácsonyok
Talán a karácsony az az ünnep, amikor mindenki azt érzi, hogy a legnagyobb kontrasztot kell átélnie mások pazar élete láttán. Ha valakinek épp nincs párkapcsolata, ilyenkor szokta a „Föld kerekén legmagányosabbnak” érezni magát. Mások pedig családban is boldogtalanok.
Laborkisokos - Mit mutat a vérképünk?
A laborleletek értelmezése nem várható el az átlagbetegtől, épp elég, amikor meglátja, hány értéke mellett szerepel egy apró csillag. Ilyenkor aztán jön a pánik, hogy vajon mi áll a háttérben, milyen betegséget jelezhet a megváltozott érték.
8 divatos rövid haj, amit bátran viseljen 40 felett
A rövid haj nem ütközik a nőiességgel! Negyvenen túl sem kell ragaszkodni az unalmas frizurákhoz!
Jennifer Lopez olcsó fülbevalójáért rohamozták meg a boltokat a nők
Ne gondoljon drága gyémántokra. Talán még az sem késő, hogy ezt a fülbevalót kérje karácsonyra!
Akupunktúrával a menopauza ellen
Nincs menekvés, a menopauza előbb-utóbb minden nőt utolér – ám az akupunktúrás kezelések hatékonyan enyhíthetik a vele járó kellemetlen tüneteket.
Gyömbér tea és pakolás a téli csodaszer
Igazi csodaszer a gyömbér, amiből teát és pakolást is készíthetünk, ezzel pedig turbózhatjuk az immunrendszerünket. Mondjuk, hogyan!
12 ok a folyamatos fáradtság mögött
Nem csak a maratoni futás vagy a tizenkét órás munka és az egész napos nagytakarítás tehet kimerültté. A mindennapokban számos dolog van, amelyről nem is gondolnánk, hogy fáradttá, levertté tesz. Vizsgáljuk meg ezeket közelebbről.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.