Gyerekkorában kezdődött, felnőttkorában pedig tovább folytatódott a súlygyarapodás Eszternél (37). Mára azonban rendkívül sokat fogyott, és fixen tartja új alakját, sőt az edzéseknek köszönhetően egyre formásabb lesz, és a ruhamérete is csökkent.

64 kilót fogyott Eszter! Most másoknak segít

Fülöp Eszter magas nőnek számít a 175 centijével, de a 160 kiló feletti súly ahhoz mérten is sok volt. Különösen, hogy nem is volt tudatában, ennyire elszaladt vele a ló. Amikor szembesült vele, hogy mennyit mutat a mérleg, azonnal döntött. Még orvosai is azt mondják, éppen időben, mivel könnyen baj lehetett volna ekkora túlsúlyból. Harmincévesen azonban váltott, és azóta még tovább fogyott, edzett és ma már a plasztikai műtétre vár- írja a Fanny magazin.

„Nyolcadikosként egy mázsa voltam”

A kiindulás Eszter esetében sajnos túlságosan is gyakori Magyarországon, nem véletlen, hogy igen előkelő helyet foglalunk el a világon a túlsúlyos és elhízott emberek százalékos aránya tekintetében. Amikor a minta már otthonról jön, az még többet számít, mint a genetika, legalábbis a hozzáértők szerint.

– A családomban mindenki száz kiló felett van, bár az is igaz, hogy anyukámat kivéve magas is vagyunk. Én is nagyon szerettem enni, már gyerekkoromtól. Nyolcadikos lehettem, amikor átléptem a mázsát, és a súlyom ezután csak nőtt. Viszont az is igaz, hogy nem éreztem rosszul magam a bőrömben. Egy kicsit kézilabdáztam, de nem komolyan, azon kívül lényegében nem mozogtam semmit. Aztán 2008-ban kismama lettem. A túlsúly nem jelentett gondot, ahogy kimondtam, gyereket szeretnék, a következő hónapban már terhes is voltam – mondja Eszter.

„Az otthoni mérleg már nem mért”

A várandósság nem sok pluszt jelentett a fiatal nőnek, viszont az utána következő időszakban már nem is követte, hol tart a súlya.

– Csak azt láttam, hogy egyre nagyobb vagyok. Az otthoni digitális mérleg már meg sem mért. Amikor valaki megkérdezte, hány kiló vagyok, azt mondtam, száz. Fogalmam sem volt, mennyi a valós szám. Aztán visszamentem dolgozni, és mondtam a barátnőmnek, hogy amikor egyszer a raktárban nem lesz ott senki, akkor szeretném megmérni magam. Rá is álltam a mérlegre, és megdöbbenve láttam a 162-es számot. Mondtam is, hogy ez így nem lesz jó, hiszen ez ennél csak több lesz, ha így folytatom! Azonnal elkezdtem változtatni.

Elmúlt az éhség

Eszternek a barátnője, az édesanyja és a családja volt segítségére, és a fogyás nagyon gyorsan elindult.

– Első lépésként elhagytam a vacsorát, mert tudtam, azzal van a legnagyobb baj. Aztán az első hónapban a barátnőm vállalta, hogy főz nekem. Én vásároltam be, de megmondta, mit vegyek. Teljes kiőrlésűre cseréltük a tésztát, elkezdtem zöldséget enni, amit korábban soha nem tettem. És az adagok is sokkal kisebbek lettek. Persze rettentő dühös voltam a segítőmre, és azon tűnődtem, hogy én már mindig ilyen éhes leszek-e. Gyenge voltam, és éjjel nemegyszer felkeltem, kimentem, kinyitottam-becsuktam a hűtőt. Aztán valahogy megszoktam, és elkezdtem először sétálni, aztán kocogni, majd futni, azt persze csak később. Mérlegre először 2-3 hónap elteltével álltam, akkor már 16 kilóval mutatott kevesebbet. Az első időben 130 kilóig mentem le, aztán két év múlva újra elkezdtem odafigyelni és nagyjából másfél éve személyi edzőhöz is járok. Azóta adtam le a többi, több mint harminc kilót. Jelenleg nem változik a súlyom, de az edzésektől folyamatosan formálódom. Az 56-58-as ruhák helyett 44-es körüli lett a méretem. A vacsorát továbbra is kihagyom, lényegében napi egyszer eszem, de ez nekem így jól is esik. Ha kell, szénhidrátcsökkentett nassolni valót választok, müzliszeletet, vagy 0%-os joghurtot – mondja Eszter.

Irány a műtét!

Ilyen nagy és stabil fogyásnál a társadalombiztosítás fedezi a plasztikai műtétet. Eszternek úgy tűnik, ez lesz a jutalma az erőfeszítésért.

– A karom és a combom sem tetszik, de nyilván a hasam a legcsúnyább, és jövő szeptemberben meg is műtenek. Már alig várom! Szeretném betűrni a pólómat a farmerba vagy a strandon jól érezni magam a fürdőruhámban. Érdekes, hogy most ezek a szépséghibák jobban zavarnak, mint korábban a túlsúly, de az is igaz, hogy akkor is nagyon szerettem öltözni, akkor is nőies voltam. Mostanában az adja a legjobb élményt, hogy sokan megdicsérnek, tanácsot kérnek tőlem, én pedig örömmel mesélek a fogyásomról, hiszen büszke vagyok magamra! – nevet az édesanya.

A tempó lassulni fog

Ubaidat Zsófia táplálkozási szakértő

Eszter az életmódváltása első néhány hetében tizenhat kilóval lett könnyebb. Természetes, hogy ez a szédületes tempó később lassabbra váltott, és jó is, hiszen a szervezetnek hatalmas sokk lenne hosszútávon ennyit fogyni.

– Nagy túlsúly esetén, amikor elkezdünk odafigyelni az étkezésre, az első pár hétben gyorsabban megindulnak a kilók. Távozik a szervezetünkből a víz, érzékeli a testünk, hogy másképp étkezik. Ez a gyors indulás később lelassul heti egy, vagy fél kilóra. Ez teljesen normális, és ez az egészséges. Sok esetben, ha az étkezésre is odafigyelünk, és sport is párosul az életmódváltás mellé, még az is előfordulhat, hogy a mérleg nem mozdul, viszont a test méretei csökkennek. A zsír izommá alakul, ami kötöttebb szövet, így a centiméter változhat. Ezért sok esetben javaslom, hogy a mérleg mellett mérjük le testünk méreteit is – javasolja a szakértő.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.