címke: csajok

7 éve
Nehéz megfogalmazni, mit is jelent a boldogság, különösen azért, mert mindenkit más tesz elégedetté. Azt, hogy valaki boldog-e, több dolog együttesen határozza meg. Függ az életkörülményektől, a genetikától, olyan dolgoktól, amiket nem lehet befolyásolni és olyanoktól is, amelyeket irányíthatunk. Legyen elégedettebb az életével, higgye el, hogy jobbá teheti a jelenét és a jövőjét
7 éve
A nyaralás alatt tökéletes külsőt szeretnénk, ám sajnos előfordulhat, hogy a bőrünk és a hajunk nem bírja a különleges helyzeteket. Trükkök és technikák, hogy néhány perc alatt helyrehozza a károkat.
7 éve
Addig nehéz megérteni az adrenalinfüggőket, amíg egyszer bele nem bújunk a bőrükbe. A sziklamászás, hegymászás, vadvízi evezés vagy bármilyen veszélyes sport, ami extrém helyzetben akár nyaktöréssel is járhat, kevésbé tűnik csábítónak, mint kint kocogni a tengerparton. Legalábbis addig, amíg egyszer ki nem próbáljuk…
7 éve
Mindenkinek szüksége van egy bázisra, ahová visszavonul, és ahol igazán jól érzi magát. Ezen a helyen – otthon – nagy gonddal kell megválogatni a színeket, a fényeket, a berendezési tárgyakat, hiszen szinte minden hatással lehet az alvási szokásokra, az energiaszintre, a hangulatra és az általános egészségi állapotra. Segítünk, hogy mire figyeljen, ha igazán békés és boldog otthont szeretne.
7 éve
Annyi szabadsága senkinek sincsen, hogy ezt megtehesse. Viszont a hangulatot, az élményeket meg lehet tartani. Mert nincs is annál szomorúbb, mint amikor a vakáció másnapján már szürkék vagyunk a stressztől, és egy csapásra eltörlődik mindaz, amiért annyit dolgoztunk.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.