A legendás tévés nem kevesebbel büszkélkedhet, mint hogy alig fél év alatt 18 kilót fogyott! Bay Éva még tavaly nyáron fogott komoly életmódváltásba: azóta sokkal tudatosabban táplálkozik, és rendszeresen tornázik.

Bay Éva: „Belenézek a tükörbe, és tetszik, amit látok”

Bay Éva a tőle megszokott derűvel sorolja azokat az „engedményeket”, amelyeket a három és fél évtizedes képernyős pályafutása után a nyugdíjba vonulásakor tett magának néhány esztendővel ezelőtt.

– Akkoriban úgy voltam vele, mostantól kezdve egy kicsit elengedhetem magam, már nem kell annyira odafigyelnem az alakomra, Arra gondoltam, túl a hatvanon már nem vonok meg magamtól semmit. Attól kezdve az életem arról szólt, hogy jókat ettem, társaságba jártam, nagyokat kártyáztam a barátnőimmel, velük is hatalmasakat kajáltunk, vagyis élveztem az életet. Ennek az lett a következménye, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kellett vennem: minden egyes új holminál azt tartottam szem előtt, hogy ápoljon és eltakarjon, hogy ne tűnjek bennük nagyon kövérnek.

– A férjemnek, aki harminchét évi házasság után most is nagyon szeret, telten is tetszettem – folytatja Éva. – Laci elfogadta, hogy kikerekedtem, és többnyire humorral kezelte a gömbölydedségemet, de egy idő után engem már nagyon zavart, hogy erősen meghíztam. Ezzel együtt nem sokat tettem azért, hogy megszabaduljak a pluszkilóimtól. Néha ugyan megembereltem magam és végigcsináltam egy-egy ripsz-ropsz fogyókúrát, amivel tíz nap alatt öt kilót leadtam, és akkor egy rövid ideig csinibb lettem, de amint abbahagytam a diétát, azonnal visszajött a felesleg. Tavaly tavasszal már 87 kilót mutatott a mérleg: akkor döntöttem úgy, hogy ezen mindenképpen változtatni szeretnék!

Tudatosabban, egészségesebben

Végül egy munka kapcsán sodorta Éva elé az élet azt a lehetőséget, amely meghozta számára a régóta várt fordulatot.

– Tavaly nyáron kaptam egy televíziós felkérést: Gönczi Gábort kellett felkonferálnom, aki tavasszal rövid idő alatt több mint tíz kilót adott le egy gyógynövénykivonatnak köszönhetően – meséli az egykori tévés. – Gábor történetét hallgatva felmerült bennem: mi lenne, ha én is kipróbálnám? Július elején kezdtem el, fokozatosan mentek le rólam a kilók, és közben elkezdtem egyre tudatosabban és egészségesebben táplálkozni.

Újra jók Évára azok a ruhái, amiket húsz évvel ezelőtt hordott

Életmódváltás a javából!

Az egykori műsorvezető ma már jóval kevesebbet eszik, mint korábban, az elmúlt időszakban az étrendjén is sokat változtatott. De mint mondja, arra mindig nagyon ügyelt, hogy kerülje az egyoldalú táplálkozást.

– Tegnapról maradt finom zöldségleves májgaluskával, amit én csináltam. Ezután jöhet a friss tökfőzelék petrezselymes új krumplival, meg tükörtojással, ezt terveztem ma ebédre. Szerintem tök finom lesz! – neveti el magát. – Az elmúlt hónapokban rákaptam a chiamagra, olyannyira, hogy mostanra a reggelim elmaradhatatlan része lett. Kevés húst eszem, kenyérfélét is ritkán fogyasztok, zöldségből, sajtból, túróból viszont annál több kerül az asztalra. A fehér cukorról végleg lemondtam, és már egyáltalán nem kívánom az édességet sem. A keserűcsokit viszont imádom, a minap kaptam a barátaimtól kilencven százalékos kakaótartalmú csokit: abból szívesen elmajszolok egy-két kockát, egy pohár vörösbort kortyolgatva, ennél finomabb párosítás nincs is! És ezt akár vacsorának is betudhatom. Délután és este már úgysem eszem, és nem is kívánom az ételt, pedig a nap második felében már be sem veszem a kapszulát.

A sport sem marad el!

Bay Éva az egészséges táplálkozás mellett arra is odafigyel, hogy rendszeresen mozogjon.

– Normál esetben hetente kétszer járok tornázni – meséli. – Most a vírus miatt ez a lehetőség kiesett, de szerencsére a házunkban van egy szuterén rész, ott kialakítottunk egy kis konditermet, ahová rendszeresen lemegyünk az urammal. Amíg ő fekvenyom, engem vár a nagy labdám, a combgépem, a szobabiciklim, meg néhány súlyzó… Ráadásul a szuterénben kellemesen hűvös van, tehát ott nyáron is simán lehet edzeni, amikor egyébként is szünetel a tornám.

 

Bay Éva és férje

Bay Éva és férje, Marczali László

„A férjem rendkívül büszke rám”

Éva saját bevallása szerint most tökéletesen érzi magát a bőrében. Mi több, felettébb élvezi, hogy 48-as helyett ma már 40-es méretű ruhákat hord.

– Újra jók rám azok a rucijaim, amiket húsz évvel ezelőtt hordtam – újságolja. – Pár napja lehoztam a padlásról egy fehér selyemblúzt: puffos ujjú, megkötős, mostanában megint divatba jött ez a fazon. Képzeld, ez egy 25-30 éves darabom, sajnáltam kidobni, mert nagyon szép, mindig tetszett, és most újra rám jön, ami isteni érzés!

– A férjem is nagyon örült az átalakulásomnak – teszi hozzá Bay Éva. – Azzal együtt, hogy az elején sokszor nehéz volt elviselnie engem, mert attól, hogy fogytam, kicsit hisztisebb, idegesebb meg lobbanékonyabb lettem. Egyébként rendkívül büszke arra, amit elértem. Július elején lesz egy éve, hogy életmódot váltottam, azóta tartom a súlyomat, én pedig erre vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy belenézek a tükörbe, és tetszik, amit látok.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.

Ajánlataink