Csajok
Gyerekkoromban még mosolyogtam dédimamán, amiért az utolsó, kiürült cukroszacskót is eltette, mert hátha jó lesz még valamire. Később értettem csak meg, hogy a háborúkat és ínséges időket jócskán megélt nemzedék számára miért is volt annyira fontos a spórolás, és inkább zoknit stoppoltak (egyáltalán, tudunk mi még stoppolni?), foltot varrtak az elszakadt ruhára és a kert összes zöldségét és gyümölcsét befőzték, savanyították télire. Ha ennyire nem is jellemző a mostani nemzedékre a garasoskodás, az ünnepek után, talán számunkra sem mellékes, mire is költjük forintjainkat. Érdemes tanulnunk a régi öregektől, mert havonta több ezer forint maradhat a pénztárcánkban, ha jól sáfárkodunk.
Mindannyian átéltük már azt a tipikus esetet, amikor év eleji elhatározásunk rövid időn belül dugába dől. Fogadalmaink legtöbbször fogyással, életmódváltással kapcsolatosak. Dr. Farkas Kitti elárulja, hogyan állítsuk fel és tartsuk be terveinket, hogy egészségesen és szenvedés nélkül lépjünk végre a siker útjára.
A boldogságot nem tálcán nyújtják felénk. Nekünk kell utánamenni és magunkhoz ragadni. És időnként komoly erőfeszítéseket kell tennünk érte. A pillanatnyi örömhullámokat nehéz megragadni, nem maradnak mindig velünk. Tudatos munkával azonban elérhetjük, hogy a boldogság vagy a mindennapos elégedettség érzése ne csak múló luxus legyen számunkra.
Szilveszterkor megfogadjuk, hogy januártól diétázni fogunk, több időt töltünk a szeretteinkkel, de jobban figyelünk arra is, hogy mit üzen a testünk, és mennyire boldog a lelkünk. Tudjuk, hogy lehetetlen feladat betartani ezeket a fogadalmakat, éppen ezért a Diéta és Fitnesz weboldalán januárban arra készülünk, hogy új sorozatokkal segítsünk neked abban, hogy magadra tudj fókuszálni!
Ha ezekből eszegetsz a nap folyamán többször, jobban fogod bírni a forróságot!
Amikor valaki orvosnak tanul, egy idő után eljön a pillanat, amikor választania kell: marad a nagyvárosi nyüzsgésben vagy keres magának egy nyugodtabb, élhetőbb ritmust.
Már nem kell sokat várnod, és végre megérkezik az igazi strandidő! Ha szeretnél fürdőruhában is magabiztosan tündökölni, akkor ez a kéthetes diéta segíthet abban, hogy akár 4 kilótól is megszabadulj – mindezt éhezés és bonyolult szabályok nélkül.
Ezt a diétás édességet pillanatok alatt elkészítheted, hidegen és melegen is isteni.
Sokan hiszik, hogy az egészséges életmód csakis napi többórás edzéssel és szigorú diétával érhető el. Pedig a valóság sokkal árnyaltabb: már néhány egyszerű, tudatos szokással is rengeteget tehetünk azért, hogy fittebbnek és energikusabbnak érezzük magunkat.
Ha gyanús jeleket tapasztalunk, habozás nélkül forduljunk orvoshoz, mert az időben diagnosztizált elváltozások nagyon jól kezelhetőek. Figyeljünk oda magunkra!
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.