Diéta

Ne legyünk álságosak, nincs olyan szilveszteri buli, ahol csak málnalevet és narancsdzsúzt szolgálnak fel. Legfeljebb a gyerekek pizsipartiján. Egy-két abszolút absztinens vendégtől eltekintve, a legtöbben bizonyára koccintanak egyszer-kétszer (vagy sokkal többször, de ezt ne is feszegessük) az új esztendő örömére. Az alkohol azonban maga tömény, folyékony kalória. Úgyhogy, ha már belefogytunk a szilveszteri bulira szánt kis feketénkbe, ne igyunk magunkra túl sok súlyfelesleget.
Sokan fogadják meg, hogy a következő évben aztán tényleg lefogynak! Ahhoz, hogy a fogyókúra sikeres legyen, nem elég lemondani a finom falatokról, sőt még a rendszeres mozgás sem garantálja a súlyvesztést. Tippek, hogy a fogyás tartós legyen, ön pedig fitt és egészséges maradjon.
Boldog új évet!
Igyekezzünk az új évet a lehető legkönnyebb menüsorral köszönteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szilveszterkor éhezni kell, sőt! Fogyasszunk laktató, finom és alakbarát fogásokat!
Alap
Aki életmódváltásra adta a fejét, azzal illik tapintatosan bánni. Még ha úgy is hisszük, hogy nekünk vannak a legpazarabb diétás ötleteink, akkor is hagyjuk meg a másiknak a döntés szabadságát, hogy érdekli-e vagy sem. Íme, néhány mondat, amit érdemes kerülni, ha szóba jön a kilók elleni harc.
Fogadja meg!
Vissza az alapokhoz: a klasszikusnak számító és bevált fogyókúrás tippek sosem mennek ki a divatból. Mégpedig azért nem, mert hatékonyak, és valóban segítik a fogyást. Legyen hű a klasszikusokhoz és fogadja meg a 7 legősibb diétás tanácsot!
Amikor elbizonytalanodunk egy étteremben vagy egy cukrászdában, hogy melyik sütit vagy ételt válasszuk, igyekszünk gyorsan kalóriákat számolgatni és a lehető legmegfelelőbben dönteni. Nem egyértelmű azonban, hogy akkor hoztunk jó döntést, amikor marhahús helyett csirkét választottunk.
A karácsonyban az ellenállás a legnehezebb. Ellenállni a finom falatoknak, na és persze a rokonok örökös kínálgatásának. Sokan vállat vonva nyúlnak újabb és újabb szelet bejgliért, mások azonban, akik tudják, mi vár rájuk az ünnepek után, jóval óvatosabbak. Ha ön sem szeretne egy ruhaméretet hízni ezalatt a pár nap alatt, akkor legyen meg a maga karácsony-stratégiája!
Protein
A könyvesboltok és az internet a különböző divatos diétairányzatok tárháza, szerintem ön is kapásból fel tud sorolni legalább ötféle diétát, amelyről már olvasott vagy akár még próbálta is. Azonban ezeknek a módszereknek gyakran kétes a kimenetelük, mert lehet, hogy kis időre eltűnik a felesleg, de sok esetben ez sajnos nem tartós. Francesco Mutti szakorvos fehérjediéta-kutatása viszont olyan tartós eredményt ígér, amelyre mindannyian vágyunk.
Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.