Soha ilyen puha és ízletes még nem volt a túrógombóc. Ráadásul ez a könnyen elkészíthető, zabpelyhes változat cukor nélkül is isteni, így akár diétába is beilleszthető!

Zabpelyhes lett a túrógombóc, ebből bátran ehetsz

HOZZÁVALÓK (kb. 10-12 db-hoz)

  • 550 g aludttej
  • 75 g apró szemű zabpehely
  • 2 db tojás
  • 1 csipet só

Prézli:

  • kb. 1 bögre morzsa, vagy pirított darált dió
  • 5 dkg vaj

Öntet:

  • tejföl vagy cukormentes almaszósz
  • diétás édesítő ízlés szerint

Így készül:

Az aludttejet keverjük össze a zabpehellyel és sóval, főzzük sűrűsödésig. A tojásokat verjük fel villával, mintha rántottát készítenénk. Vegyük le a tűzről a felfőzött alapot, és keverjük bele kézi habverővel a tojásokat. Ekkor tegyük vissza az edényt a tűzre, még 1-2 percig főzzük folyamatos kevergetés mellett. Ezután vegyük le a tűzről, és hagyjuk az edényben hűlni. Amikor már szobahőmérsékletű, tegyük a hűtőbe, hogy teljesen kihűljön. A panírmorzsát pirítsuk le kevés vajon egy serpenyőben. A gombócalapot vegyük ki a hűtőből. A felső, bebőrösödött réteget vegyük le a tetejéről. Egy kanál (legjobb a fagyikanál) segítségével mérjük ki a gombócokat, ezeket vizes kézzel még egy kicsit tovább formázhatjuk. Sorra mindet hempergessük meg panírban, és már tálalhatjuk is. Édesítőszerrel kikevert tejföllel meglocsolva isteni, de az almaszósz is passzol hozzá.

Az aludttej szobahőmérsékleten, külső beavatkozás nélkül a tejsavbaktériumok hatására megalvadó nyers tej, házi, magas zsírtartalmú tejből a legfinomabb. Kutatások szerint az aludttej segíti az idegek regenerálódását. De nem csak az idegekre van kitűnő hatással! Aludttej fogyasztásával regenerálhatjuk a tápcsatorna természetes baktériumflóráját, hiszen a jó minőségű aludttej tej jótékony és egészséges baktériumok gyűjteménye, probiotikus baktériumokat tartalmaz, melyek vitaminokat termelnek és védik a szervezetet a kórokozó baktériumokkal szemben.

EZ IS ÉRDEKELHET

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.