Mielőtt elrohannánk a legközelebbi kínai büfébe, jobb, ha tisztázzuk: nem ezt értjük egészséges ázsiai étrenden. A hagyományos ázsiai ételek sok zöldségen, megfelelő mennyiségű fehérjén és gabonán alapulnak.

Egzotikus és egészséges: ázsiai étrend

Az ázsiai típusú táplálkozásnak azért több ága van, nyilván egész más ételeket esznek Japánban, mint Indiában. De az jól látható, hogy az elhízás nem olyan mértékű, mint a világ nyugati részén, erre pedig felfigyelt a nyugati táplálkozástudomány is. Kiderült, hogy ehhez nemcsak az alapanyagok megválasztása, hanem néhány sajátos szabály betartása is hozzájárul.

Evés közben nem isznak

Étkezés közben nem isznak semmilyen italt, főleg nem hideg üdítőket, ahogy mi szoktunk. Azt tartják ugyanis, hogy a folyadék felhígítja az emésztéshez szükséges enzimeket. Ellenben a zöld vagy más forró tea étkezés előtt támogatja az emésztést. Azt mondják, hogy a legjobb, ha étkezés előtt vagy után 30 perccel iszunk. Sok levest esznek a levesekben sok hasznos tápanyag van, de elég egy csészényit fogyasztani belőlük. A legtöbb ázsiai levesben többféle csont és zöldségek adják az ízeket. Függetlenül attól, hogy csontlevesről, növényi vagy misolevesről van-e szó, mindegyik gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, és könnyen felszívódik. ráadásul a meleg folyadék javítja az emésztési folyamatokat is.

3:1 arány

Az ázsiai étrendben 3:1 az arány a zöldségek javára, de a burgonya itt nem tartozik a zöldségek közé. Ebből csak mi, nyugatiak eszünk viszonylag nagyobb mennyiséget. Az ázsiaiak a keserű ízeket is favorizálják, ezek is segítik az emésztést. európai ember ezt legkönnyebben a rukkolával tudja megoldani.

Tálkák és pálcikák

Kis adagokban fogyasztják az ételeket, nem használnak gigászi tányérokat. A pálcika abban segít, hogy elkerüljék a habzsolást. A lassabb tempójú csipegetéssel hamarabb észrevesszük a jóllakottságot is. Rizs többféle variációban a barna, a vörös, a fekete rizst keverik a fehérrel, mert egészségesebb, mintha csak fehéret ennének. Kevés desszertet esznek a cukros desszertek, sütemények nem jellemzőek a hagyományos ázsiai táplálkozásra, ez náluk is nyugati vívmány. Édesség helyett gyümölcsöket esznek inkább, és jóval ritkábban az általunk kedvelt édességekből, fagyiból, kekszekből.

Napirenden a tenger gyümölcsei

Sok halat esznek, gyakorlatilag naponta. Japán szushit, grillezett halakat, halleveseket. A bőséges kínálat megvan hozzá, tengerparti országokban mindig kifinomultabb a halkészítés kultúrája, mint a szárazföld belsejében.

Fontos az ételek hőmérséklete

Hideg időszakban melegítő, melegben pedig hűtő hatású ételeket fogyasztanak, ez már az ajurvédikus gondolkodás jellemzője. Nem isznak hideg italokat télen, nem esznek hideg salátákat vagy sárgadinnyét. Inkább forró, hosszan főtt leveseket, meleg, zöldséges húsokat. Azt a magyar hagyomány is ismeri, hogy a húsleves gyógyír, de az ázsiaiak 8-10 órát fődögélő levesei valóságos esszenciává válnak.

Csínján bánnak a tejjel!

Olyannyira, hogy a tehéntej hiányzik az ázsiai étrendből. Úgy vélik, hogy a tejtermékek lassítják a bélmozgást. Helyette növényi tejeket, mandula-, kókusz-, rizstejet, organikus szójatejet fogyasztanak.

Mit is együnk tehát?

Ha nincs wok edényünk, érdemes venni egyet. Kevés olajat tegyünk az aljára és süssünk össze benne sok zöldséget egyharmadnyi csirkehússal. az ázsiai konyhában a zöldségek közül a brokkolit, a káposztaféléket, a gombát, a chilit részesítik előnyben. Tojásos tésztát, hajdinatésztát vagy rizst készítenek mellé. Indiában és a dél-ázsiai országokban lapos, pitára emlékeztető kenyeret sütnek. A thai menükben a szószok és mártások kókusztejjel és curryvel készülnek. Ízlésünk szerint keverhetjük ezeket az irányzatokat, azt azonban ne felejtsük el, hogy a hazai kínai büfék kínálatának nagy része az európai ízléshez lett alakítva, és nem sok köze van az egészséges étkezéshez.

Vitaminbombák hideg időben

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!

Ajánlataink