Az, hogy mit, mennyit és milyen körülmények között eszik egy gyermek, mindig a szülő felelőssége. Hiszen ő tolja a bevásárlókocsit, ő pakolja bele az ételeket, ő készíti el és tálalja fel – jobb esetben – az ételeket. Éppen ezért már a korai években is nagyon fontos a példamutatás, a megfelelő életmódra való nevelés annak érdekében, hogy az egészséges étkezés ne valami mumus, hanem természetes legyen.
Egészség
Gyermekkorunk kedvenc itala, amit esténként szívesen kortyolgattunk pöttyös bögrében, a XVI. században bizony szinte még megfizethetetlen volt. A kakaófa őshazájában, Dél-Amerikában, a maja és azték indiánok fizetőeszköznek tekintették: egy nyúlért tíz, egy rabszolgáért száz babszemet adtak. Értéke a drágakövekével vetekedett, és sokáig csak a férfiak kiváltsága volt fogyasztani. Amerika felfedezése után világhódító útra indult, és ma már nem csak italként, de édességek ízesítőjeként, és nem mellesleg a csokoládé alapanyagaként is ismerjük. Ráadásul fogyasztása nem csak érzékeinknek tesz jót, de a benne található vitaminok és flavonoidok az egészségünkre is kedvező hatással vannak.
Szakértő válaszol
A babvárás hosszú kilenc hónapja a boldog álmodozás mellett tartogat kellemetlen felismeréseket is. Mivel testünk működése semmiben sem emlékeztet a terhesség előtti üzemmódra, érdemes komolyan venni az olyan jelzéseket, mint a reggeli rosszullétek, és a szájüregben történő változások.
Fogyni kellene, de éhezés nélkül. Félre a koplalással, diétával, adjunk teret az egészséges életmódnak. Ezúttal ne tudományos tabellákkal, ne drasztikus változtatások árán próbáljuk célunkat elérni. Valljuk már be, azért vagyunk túlsúlyosak, mert rosszak az étkezési szokásaink és alig mozgunk. Hagyjuk el a rossz szokásokat és tanuljunk újakat – kezdjünk új, könnyebb életet!
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.