Egészség
Riadó
Kár szépíteni a dolgokat: időnként mindannyian követünk el apróbb higiéniai, egészségügyi bakikat. Lustaságból, figyelmetlenségből vagy egyszerűen csak azért, mert nem vagyunk tisztában az apró hibák jelentőségével. Az alábbiakban felhívjuk a figyelmet 8 olyan hibára, amelyet bárki elkövethet, s amelynek a későbbiekben kínos utóhatásai lehetnek.
Ezt pakold bele!
A nyári vakáció alatt ezernyi kisebb-nagyobb baleset történhet bárkivel. Persze, ne úgy vágjunk neki egy nyugalmas, tengerparti nyaralásnak, mintha az a legnagyobb veszélyeket rejtő kalandtúra lenne, de a minimális, alapvető elsősegélyhez szükséges egészségügyi felszereléseket csomagoljuk be a ruhák mellé.
Így győzheti le!
Nem tudja elképzelni a reggelt nagy bögre tejeskávé nélkül? Az éjszaka közepén is hajlandó lenne felöltözni, és beszerezni egy adag gesztenyepürét? Mindenkit hatalmába kerít időnként a kívánósság, a kérdés csak az, mikor, mire van kiéhezve a szervezete. Az étel utáni vágyakozásnak rendszerint komoly oka van.
Tanácsok
Nyáron talán a szokásosnál is nagyobb esély van arra, hogy elkapjuk a rettegett lábgombát. Nem túlzás a rettegett kifejezés, hiszen akik valaha elkapták már ezt a fertőzést, pontosan tudják, hogy még lábra állni is igen megterhelő a betegség intenzív időszakában. Nem kell azonban az első tünetek után fejvesztve a gyógyszertárba rohanni. A kezdeti stádiumban elegendő a higiéniai szabályok alapos betartása, és orvosolható a baj.
A szervezete üzen
A mai kor globális problémáinak egyike a cukorbetegség. A belső-elválasztású mirigyek betegségei között ez a betegség számít a legelterjedtebbnek. A világstatisztika szerint több mint 70 millió ember szenved cukorbetegségben, ugyanennyi még nem nyilvántartott beteg van, és minden 15. évben megkétszereződik a betegek száma. A cukorbetegség elviselése, kezelése sem a társadalomnak, sem az egyénnek nem könnyű.
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.