Egészség

bevásárlás
Az egészséges életmódban talán a legnehezebb a bevásárlás: lehetőleg kerüljön minél sokszínűbb választék a kosárba, a választott élelmiszerek legyenek egészségesek, gyorsan elkészíthetők, és ne romoljanak meg hamar, hogy a nagybevásárlásra se kelljen túl gyakran időt szakítani. Összeállítottunk egy listát, hogy ne töltsön túl sok időt a polcok között, és ne feledjen el semmi fontosat.
Nagy őszi immunerősítés: hihetetlen dolgokra képes a bélflóra
Manapság egyre többet hallani a bennünk lévő apró kis élőlényekről, melyek a bélflórát alkotják. Mégis csak kevesen tudják, hogy immunrendszerünk működéséért is nagy részben ezek a jótékony baktériumok felelnek, és érdemes nagyon vigyázni rájuk.
zöldségek
A viszolygás a fura zöldektől többnyire gyerekkori hiedelmekből táplálkozik, amikor még kóstolás nélkül utasítottunk vissza bármit, ami nem tetszett. Egy tudatos felnőtt is így cselekszik? Lehet, de azért rendszerint egy próbát tesz. Mert a zöldség próbája is az evés.
Ha az erős vagy szabálytalan szívdobogás nem csak egy-egy akut stresszhelyzetben fordul elő, fontos, hogy kardiológus tisztázza annak okát. Ugyanakkor dr. Sztancsik Ilona kardiológus szerint az is nagyon hasznos, ha magunknak is tudjuk ellenőrizni a pulzust.
Kezdd jól a napot!
Az egyik legnagyobb butaság, amit az egészséges életmódra vagy akár fogyásra törekvő ember elkövethet, hogy kihagyja a reggelit. Hivatkozhat étvágytalanságra vagy időhiányra, a reggeli elhagyása nem csak egészségtelen, de még hizlal is. Adja meg a módját, szánjon rá legalább 15-20 percet, és kezdje a napot teli hassal, energikusan és fitten!
Egészség
A nyár, a kánikula beköszöntével nemcsak a strandolási kedv nő, hanem az ételfertőzések, ételmérgezések száma is. Ennek főképpen az az oka, hogy a nyersen fogyasztható és gyakran nehezen tisztítható zöldségek, gyümölcsök nagyobb választékban állnak rendelkezésünkre, többször étkezünk a szabadban, mint máskor, és a melegben a kórokozók könnyebben szaporodnak. A bajt persze jobb elkerülni, de ha már bekövetkezett, okos diétával, megfelelő élelmiszerek fogyasztásával megkönnyíthetjük a gyógyulás folyamatát.
nyár
A nap jótékony hatása mellett nem feledkezhetünk meg azokról a bőrproblémákról sem, amelyek a napfény vagy a tartós meleg miatt alakulnak ki vagy attól rosszabbodnak. Ezért nyáron különösen fontos, hogy figyeljünk a helyes bőrápolásra, és kezeljük ezeket a bőrelváltozásokat!
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Menopauza, puffadás, fájdalom? A lepkeszegmag lehet a válasz
A keleti gyógyászatban évezredek óta ismert – az ayurvéda szerint melegítő, nyákoldó, gyulladáscsökkentő és anyagcserét serkentő hatású, de számos más kincset érő hatással büszkélkedhet.