Az alábbi, alsótestet átmozgató és formáló edzésprogram végrehajtásához mindössze egy kézi súlyzóra, valamint egy padra lesz szükség!

Hatásos gyakorlatok az alsótest edzéséhez

 

alsótest edzés

Fotó: Shutterstock

HOSSZÚRA NYÚJTOTT SÉTÁLÓ KITÖRÉS

Amíg megtanuljuk és megszokjuk, addig kis súlyokkal végezzük a gyakorlatot, hogy helyesen rögzüljön a mozgásforma. Fogjunk a kezünkbe egy-egy kézi súlyzót és végezzünk el egy kitörést úgy, hogy a talajon maradó lábunkkal lábujjhegyre állunk, és onnan lépünk előre a másik lábunkkal. Ezzel a technikával sokkal hosszabbra tudjuk nyújtani a kitörést, és mélyebben tudunk beleülni a gyakorlatba is, ami az izmok hatékonyabb edzéséhez vezet majd (hiszen a megszokottól eltérő terhelést kapnak). Három körben 9-9 lépést végezzünk a terem egyik végéből a másikba.

 

SZŰK GUGGOLÁS

Álljunk csípőszéles terpeszbe és fogjunk meg egy edzettségi szintünknek megfelelő kézi súlyzót az egyik végénél lefelé lógatva. A súly a szegycsontunk vonalában legyen, és gyakorlat közben is ügyeljünk arra, hogy ne engedjük lejjebb annál. Ezután a helyes guggolás szabályait betartva guggoljunk le addig, amíg a lábszárunk derékszöget nem zár be a combunkkal vagy ameddig helyesen tudjuk kivitelezni a guggolást (térd nem rogy be, boka stabil, hát homorú, súlypont a sarkakon). 3 körben 12 ismétlést végezzünk.

 

SZUMÓGUGGOLÁS

Most álljunk széles terpeszbe (lábfejek enyhén kifelé nézzenek), és nyújtott karral engedjük le a súlyt a két lábunk közé, és így guggoljunk 3 körben 12-szer a helyes guggolás szabályait betartva. Ha egy kicsit pörgősebbre vennénk a formát, ezt a gyakorlatot kombinálhatjuk az előzővel, és szuperszettben is végezhetjük.

 

SAROKEMELÉS SZTEPP-PADON

A vádli edzéséhez az egyik legkönnyebb gyakorlat, ha ráállunk egy sztepp-padra, megtámaszkodunk például a falnál, és pipa-spicc mozdulatokat végzünk a lábfejünkkel. Ha biztonságosan meg tudunk állni támasz nélkül is, akkor foghatunk kézi súlyzókat is a kezünkbe, és azzal együtt süllyesztjük, majd emeljük a lábfejünket. A vádlinál érdemes több ismétléssel számolni, ha megy, akkor akár 15-ször is ismételhetjük a gyakorlatot, három körben.

 

MEREV LÁBAS FELHÚZÁS

Álljunk a kézi súlyzókkal a kezünkben csípőszéles terpeszbe, majd enyhén hajlítsuk be a térdünket és lassan induljunk lefelé a súlyokkal a kezünkben. Egyenes törzzsel döntsünk előre, a súlyzókat minél közelebb vezetve az alsó végtagokhoz, és zárjuk a lapockát. Akkor végezzük jól a gyakorlatot, ha azt érezzük, hogy a combhajlító (tehát a combunk hátul) nyúlik. Azon a ponton, amikor a hátunk kezd domborúvá válni, ne menjünk túl. Háromszor minimum 9, de inkább 12 ismétlést végezzünk.

 

Cikkünk szakértője: Simon Tamás személyi edző

 

Ez is érdekelhet:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.