Szépség

Újra és újra bebizonyosodik a régi mondás igazsága, miszerint az vagy, amit megeszel. Készen áll arra, hogy ragyogó bőrt és egészséges hajat „egyen” magának? Összegyűjtöttük a haj növekedését, a bőr kollagéntermelését, a szervezet hormonegyensúlyát segítő élelmiszereket.
Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunkat, de a bőrápolási rutint is megújítjuk. Míg nyáron elsősorban a fényvédelemé a főszerep, az ősz inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a téli időszakra.
Minden hidratálókrémnek azonos a hatása? Az ajakbalzsam használata valóban felesleges? A kérdések egyszerűek, de a válaszok már nem annyira egyértelműek. Számos mítosz kering a köztudatban, ezeknek jártunk utána.
Az új évszak beköszöntével nemcsak a ruhatárunkat kell lecserélnünk vagy a bőrünk védelméről kell gondoskodnunk, a hajápolási szokásainkat is át kell alakítanunk. A megváltozott időjárási körülmények miatt célszerű új szokásokat kialakítani, és felkészíteni a hajat a hideg évszakra.
A bőr a szervezet legnagyobb védekezőrendszere, egy élő szerv, amely megvéd a külvilágtól. Ezért sokkal több odafigyelésre van szüksége, mint gondolná. Segíthet megőrizni a bőre egészségét, ha figyel arra, hogy mit eszik, gondoskodik a megfelelő fényvédelemről és a rendszeres ápolásról.
Tanácsok
Végre elérte a célját, a mérleg azt a bizonyos számot mutatja, amelyért keményen dolgozott. Kár lenne, ha bármi is veszélyeztetné ezt a boldogságos állapotot és ezt a régóta hőn áhított testsúlyt. Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megőrizze a súlyát és ne kelljen többé diétáznia!
A jól megválasztott diéta segít az ideális testsúly megtartásában, az egészség megőrzésében, de kedvező hatása nem csak ennyiből áll. Az elfogyasztott ételek a bőr állapotát is befolyásolják. Gyümölcsök és zöldségek, amelyek antioxidáns hatásuk miatt kitűnő ránctalanítók, hidratáló egészséges zsírok, bőrregeneráló fehérjék. Fogyasztó, egészséges és bőrbarát étrendek.
Frizura
Hajszálai töredezettek, szárazak, esetleg éppen ellenkezőleg, a haja zsíros, fénytelen és lelapul? Pedig a polcán ott sorakoznak a drágábbnál drágább hajápoló szerek? Talán valamit mégis rosszul csinál. Mielőtt újabb vagyonokat költene fürtjei ápolására, gondolja végig: hátha elkövetett néhány olyan dolgot a haja ellen, amire csak az olló a megoldás.
A stílusa árulkodik az évei számáról, vagy idősebbnek tűnik a koránál? Vannak, akik nem foglalkoznak azzal, hogy az évek múlásával újra kell gondolni a szépségápolási és öltözködési szokásokat. Összegyűjtöttük a leggyakoribb bakikat, és segítünk, hogy megőrizze tökéletes szépségét és eleganciáját.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.