Reggelire főtt tojás teljes kiőrlésű pirítóssal, ebédre saláta csirkemellel, vacsorára egy kis tonhal grillezett zöldségekkel. Szuper diétás menünek tűnik... Csak éppen nem minden napra, állandóan.

Elrontjuk a diétát, ha mindig ugyanazt esszük?

Ha fogyókúrázni kezdünk, életmódot váltunk, az első lépéseink egyike, hogy kiszórjuk a konyhából, kamrából az egészségtelen ételeket, és telepakoljuk a hűtőt egészséges finomságokkal. Étrendet alakítunk ki, porciókat és kalóriákat számolunk. És ugyanazokat az ételeket esszük, majdnem mindennap. Mert az sokkal egyszerűbb. Hiszen egyszer már kiszámoltuk, hogy minek mennyi a tápértéke, mennyi cukrot, zsírt, szénhidrátot, fehérjét tartalmaz, percek alatt, könnyedén összedobjuk a reggelit vagy a vacsit. És mivel rászokunk – esetleg ráununk – az ízére, a túlevésre is kevésbé vagyunk hajlamosak. Azt gondoljuk, mindent jól csinálunk, a fogyás el is indul, azonban aztán megáll és stagnál. Vagy csak már nem érezzük olyan jól, olyan energikusnak magunkat, mint az elején.

Miért stagnálhat a súlyunk a fogyókúra alatt?

A hibát azzal követjük el, hogy elkerüljük a változatosságot. Alapszabály: mindent (majdnem) lehet enni, csak a mértéket kell megtalálni és aztán betartani. Mert nem csak a fogyásunk torpanhat meg, de az egészségünkre sincs túl jó hatással, ha mindig ugyanazokat az – amúgy egészséges – ételeket fogyasztjuk. Ez esetben sok más, értékes tápanyagtól, vitamintól fosztjuk meg a szervezetünket. Mindenfajta élelmiszer tartalmaz ugyanis olyan, számunkra hasznos tápanyagot, amely elengedhetetlen a szervezetünk működéséhez. A lényeg tehát: a diéta alatt mindenből együnk, de csak keveset. Ha például mindennap tojással és spenóttal töltjük fel „raktárainkat”, és soha nem eszünk áfonyás zabkását, egy idő után a tojás és a spenót tápanyagai sem szívódnak fel könnyen, hiszen az ehhez szükséges baktériumok hiányoznak a szervezetünkből.

 

Lelassul a fogyása? Változtasson!

 

A bélflóra egészséges működéséhez szükséges az egyensúly: anélkül pedig nem csak a fogyás torpanhat meg, de akár vissza is szedhetjük a kínkeservesen leadott kilókat. Az emésztési rendszer rendkívül érzékeny harmóniáját könnyű megtörni, ám ha minden rendben, egészségesek, erősek leszünk. A rossz hír az, hogy a különböző típusú baktériumok és tápanyagok különböző hatással vannak a szervezetünkre – egyik az éhségérzetet szabályozza, másik a vércukorszintet tartja kordában, harmadik a gyulladások kialakulását gátolja meg, a sor pedig hosszan folytatható – tehát mindegyikre szükségünk van, különböző okokból. Ahogyan kellenek a sovány húsok, a halak, jó minőségű állati és növényi eredetű fehérjék, különböző olajok az egészséges étrendhez, úgy szükségünk van a gyümölcsökre (amelyektől korábban talán cukortartalmuk miatt ódzkodtunk), kenyérfélékre (jobb, ha a teljes kiőrlésűt választjuk), és néha a zsírosabb fogásokra is.

Kezdjük kicsiben a változtatásokat

Nem este, a tévé előtt kell bepótolni, de jó, ha észben tartjuk, a vitaminok és ásványi anyagok nélkülözhetetlenek a fogyókúránkhoz. Legjobb tehát, ha figyelünk az egyensúlyra, és minél kevesebbet hagyunk el a fontos tápanyagokból. Variáljuk az esti zöldségköretet, improvizáljunk akár, találjunk ki újabb és újabb ízkombinációkat. Kezdjük kicsiben a változtatást: a reggeli szokásos turmixhoz adjunk más gyümölcsöt, keverjünk a salátába brokkolit, ha eddig hanyagoltuk volna – lassan adagoljuk az új ízeket, ha ódzkodunk tőlük. Turbózzuk fel a zöldséglevest, próbáljunk ki a megszokottakon túl is zöldségeket. Hamar hozzászokunk majd az új ízekhez is.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink